A széthullás szélére került egy ázsiai ország, ahol súlyos harcok folynak
Politikai megoldásra szólította fel kedden a Mianmart irányító junta vezetője a katonaság ellen harcot folytató, többnyire etnikai közösségekhez tartozó milíciákat.
„Ha ezek a szervezetek folytatják a bolondozást, annak a helyi közösségek fogják meginni a levét”
– figyelmeztetett Min Aung Hlaing a Global New Light of Myanmar című állami újságban. A juntát a kínai, a thaiföldi és az indiai határ környékén is támadások érik, és az ország elnöke nem rég arról beszélt, hogy Mianmar a széthullás szélére sodródott.
„Tekintettel kell lenni az emberéletekre, ezért ezeknek a csoportoknak politikai úton kell megoldaniuk a problémáikat”
– húzta alá Min Aung Hlaing.
Október végén San államban három, etnikai alapon szerveződött milícia fogott össze és több települést elfoglaltak a kínai határ mentén. Az ENSZ szerint a harcokban mintegy 250 civil halt meg, köztük gyerekek is, és mintegy félmillióan váltak földönfutóvá.
A sani sikereken felbuzdulva a felkelő csoportok Kajah államban is támadást indítottak a junta ellen, és saját állításuk szerint ellenőrzésük alá vonták az állam székhelyének egy részét is.
A 2021-es puccs után alakult emigráns kormány visszautasította a junta vezetőjének felszólítását.
„Miután a hadszíntéren vereséget vereség után szenvednek el, keresik a kiutat. Lehetne értelmes párbeszédet folytatni, ha a katonaság garantálná, hogy nem vesz részt a politikában, és aláveti magát egy választott kormánynak” – fogalmazott Kyaw Zaw, a Nemzeti Egységkormány szóvivője.
A kiemelt kép illusztráció: A puccsisták ellen tiltakoztak Naypyitawban, Mianmarban, 2021. február 7. REUTERS/Stringer
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…