KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nyílt levél Publicisztika

A nyugdíjrendszer gyökeres reformjára van szükség – nyílt levél dr. Simon Péterhez

Kedves dr. Simon Péter Úr!

„A járulékfizetők lázadása előtt pár órával” c. cikkéhez ( http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=121189 ) szeretnék hozzászólni. Azért itt, és nem a portfolio honlapon, mert ott szakértők hozzászólásait várják, magam pedig távol vagyok attól, hogy annak merjem magam minősíteni. 69 éves nyugdíjas mérnök vagyok. Gondolom, ez bevezetésül elég arra, hogy az írása feletti mélységes felháborodásom kifejezésére számítson. Csalódni fog! Az ellenkezőjéről van szó. Minden szavával egyetértek, kivéve azzal, hogy a nyugdíjasok ingyen kapják a közszolgáltásokat. Én semmit sem kapok ingyen, kivéve a közlekedést, mást még kedvezményesen sem, de az lehet, hogy sokan igen. Én nem tudom, azonban elemzésének az alapossága és tárgyismeretének a vitathatatlansága alapján valószínűnek tartom, hogy így van.

Egyetértek azzal, hogy a nyugdíjrendszer gyökeres reformjára van szükség, mégpedig azoknak az elveknek a figyelembe vételével, amelyeket ön ismertetett. Talán eggyel, mégpedig egy nagyon fontos elemmel kiegészíteném. Az ötlet dr. Baranyi Károlytól, a Nemzeti Pedagógus Műhely vezetőjétől származik. Egyetértve azzal, hogy a nyugdíjban méltányosan érvényesíteni kell a családoknak a társadalmi utánpótlás mennyiségi biztosítása érdekében végzett munkáját, nem ártana a minőségre is tekintettel lenni. Mert nem mindegy, hogy betörőt vagy törvénytisztelő és a munkájából élő, tisztességes állampolgárt, becsületes adófizetőt, vagy Gyurcsány-féle adócsalót nevel-e fel egy család. Ezt próbálta érvényesíteni Baranyi Károly, amikor azt javasolta, hogy a nyugdíj függjön a nyugdíjasok gyermekei által befizetett adó nagyságától is. Ez egyben az adómorálra is kedvező hatással volna. Az agymosott média persze idióta „szellemeskedéssel” fogadta annak idején a javaslatot, mondván, hogy Baranyi még a szülőknek is adóztatná a gyermeket. De ugyanilyen idióta megközelítéssel, az ostobaság nagyképűségével, tudatlanságukat a „szakértelem” álcája mögé rejtve viselkedtek annak idején Fekete Gyulával szemben is, aki már évtizedekkel ezelőtt megjósolta a mai helyzet bekövetkezésének a szükségszerűségét. Sajnos, ezektől csak ezt lehet várni az ateizmusukból következő „fogyatékos értelem és korcs kedély” következtében, ahogy Hamvas Béla szellemes lényeglátással fogalmazta.

Nem emlékszem az időpontra pontosan, de valahogy Orbán országlásának még az elején lehetett, amikor bejelentette a nyugdíjrendszer „reformját”. Reform! Micsoda ígéretesen hangzó szó. A módosítás, a rendszer változtatása, az átalakítás – ezek mind rossz szavak. Magyarok és érthetők. Reform? Dá! Eto harós! – ahogy a neves orosz cirkuszi bohóc mondta. Hátha még azt is tudnák az emberek, hogy a szó „visszaállítást, visszaalakítást” jelent, tehát a jelenlegi értelmű használata a mai hazugságkultúra szómágiájának a része. Nem tudom bizonyítani, de az az érzésem, hogy a 19. sz.-i reform országgyűléseket azért hívták így, mert a Habsburgok által megtépázott, régi, a szent korona alkotmánya szerinti szabadságjogokat szerették volna visszaállítani, tehát a reform szó használata ott indokolt volt. Ugyanúgy, mint a reformáció idején, amikor a reneszánsz katolikus egyház romlottságával az őskeresztény gyakorlatot állították szembe és az ahhoz való visszatérést,  a reformálást, azaz a visszaformálást hirdették meg. A reform szó a mai értelmében számomra már csak rontást, tönkretételt, pusztítást jelent. Gondoljunk csak az oktatási reformokra, vagy éppen a Maszop nyugdíjreformjára.

Amikor Orbán bejelentette a tervezett nyugdíjrendszer átalakítást és még bíztam benne. Akkor én voltam a Nagycsaládosok Szentendrei Egyesületének az elnöke és mi, mint a demokráciában hívő, választott képviselőinkben bízó, naiv polgárok, készítettünk egy anyagot, amelyben összefoglaltuk az általunk igazságosnak és életképesnek tartott nyugdíjrendszernek az alapelveit. Amit akkor leírtunk, az  lényegét tekintve teljes átfedésben van azzal, amit ön a cikkében javasolt. Remélem, nem veszi rossz néven, ha ide másolom:

  1. 1. A nyugdíjrendszer – mint a társadalom egyik alapvető, infrastrukturális intézménye – nem lehet üzleti érdekeknek, konjunkturális ingadozásoknak alávetve és befektetésnek aposztrofált tőzsdei spekulációk, magyarul szerencsejátékok, kétes kimenetelétől függővé téve, ezért fenntartása és működtetése állami feladat. Ez alól a felelősség alól az állam semmiféle neoliberális közgazdasági divatszólamra hivatkozással nem bújhat ki. (Ez elvileg nem zárja ki, hogy a nyugdíjbiztosítási rendszer például szövetkezeti alapon (is) működjön, de a felállítása, működési feltételeinek, törvényi kereteinek a megteremtése és működésének az ellenőrzése mindenképp az állam feladata.)
  2. 2. A legkevesebb ügyvitellel és kockázattal, tehát a legkisebb költséggel járó, a nemzedékek közel azonos átlagos életszínvonalát biztosítani, a gazdasági válságokat, háborúkat, világkatasztrófákat egyedül túlélni képes felosztó-kirovó rendszert támogatjuk.
  3. 3. Az állami nyugdíj legyen arányos az egyénnek a társadalom fennmaradása érdekében az élete során elvégzett hozzájárulásával.

Az egyén a társadalom fennmaradásához a következő módokon járulhat hozzá:

  • Társadalmilag hasznos munka végzésével, aminek az eredménye a társadalom létéhez és fennmaradásához szükséges termékek és szolgáltatások termelése, illetőleg nyújtása. Ennek ellenértéke és – jobb híján mértéke – a bére és egyéb teljesítményfüggő jövedelme.
  • A nyugdíjalapba és az egészségbiztosítási alapba való befizetésével hozzájárul a munkából kiöregedett nemzedék és azok létfeltételeinek a biztosításához, akik önhibájukon kívül képtelenek az életük fenntartásához és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges teljesítmény nyújtására.
  • Adójával hozzájárul a társadalom működési feltételeinek és a jövő feladataihoz való alkalmazkodás képességének a megteremtéséhez.
  • Gyermekek világra hozásával és felnevelésével hozzájárul a társadalom életben maradását jelentő következő nemzedék létrehozásához.
  • Befizetéseivel (pl. társadalombiztosítási alapba, szolidaritási alapba) hozzájárul a családokat az új nemzedék felnevelésében szükségszerűen nem egyenletesen terhelő költségek (gyermektelenek – többgyermekesek) kiegyenlítéséhez, az egyenlő teherviselés elvének a minél nagyobb mértékű megvalósításához.

Mindebből következik, hogy:

  1. a. Nyugdíj csak adózott bérjövedelem és vállalkozói munkajövedelem után járhat. Semmiféle tőkejövedelem és más munka nélküli jövedelem után nem járhat államilag szavatolt nyugdíj.
  2. b. Mivel a társadalom fennmaradásához való hozzájárulás egyik legfontosabb eleme a társadalom számára minél értékesebb, azaz minél képzettebb és erkölcsösebb következő korosztály felnevelése, a nyugdíjrendszernek az e téren végzett munkát a valós értékén figyelembe kell vennie.
  3. c. A nyugdíjrendszernek nem szabad a szociális szempontokról, az emberi szolidaritás követelményéről megfeledkeznie, tehát a társadalom azon tagjai iránti felelősségről, akik önhibájukon kívül képtelenek a nyugdíjjogosultság elnyeréséhez szükséges teljesítmény nyújtására.
  4. d. A teljesítmény nélküli jövedelmek, beleértve a tőkejövedelmeket is, megcsapolandók az állami nyugdíjalap, vagy általánosabban, a társadalom biztosítási alap növelése érdekében.
  5. 4. A 3.b. alatti teljesítmény elismerésére egyelőre két, együtt alkalmazandó módszert látunk lehetségesnek és szükségesnek:
    1. a. A szülők (nevelőszülők) gyermeknevelésre fordított idejének a figyelembe vételét a nyugdíjjogosultság (mind a nyugdíj összege, mind a szolgálati idő) tekintetében.
    2. b. A nyugdíj összegének a fenti tényezők mellett a felnevelt gyermekek adójának az összegétől is függő mértékben történő megállapítását. (Baranyi Károly javaslata)
  6. 5. Tekintettel arra, hogy a nők társadalmi esélyegyenlősége – minden jó szándék ellenére – még azon az áron sem biztosítható teljes mértékben, hogy lemondanak a nemük megvalósításának leglényegibb eleméről, az anyaságról, ezért őket, különösen az e tekintetben jelenleg „fokozottan hátrányos helyzetű” többgyermekeseket, a nyugdíjrendszernek megkülönböztetetten kell kezelnie az új nemzedékért végzett többletteljesítményük bizonyos mértékű társadalmi elismerése érdekében. Ennek egyik eleme lehet, hogy a férfiaknál magasabb átlagos élethosszuk ellenére is a férfiakkal azonos szolgálati idővel mehessenek nyugdíjba, azaz nem tartjuk igazságtalannak a nők nyugdíjának a férfiak (elméleti) nyugdíjalapja terhére történő keresztfinanszírozását. Ez a gyermektelen asszonyokra is vonatkozik, mert a tények mutatják, hogy ők is szenvedő alanyai ennek az egész nemet érintő hátránynak.  A gyermekszám figyelembe vétele a korhatárnak és a szükséges szolgálati éveknek a gyermekszámmal arányos csökkentésével történhet. E téren további eszköz a 6. bekezdésben tárgyalt családi alapú nyugdíj is.
  7. 6. Mivel értékrendünk szerint az egészséges társadalom alapfeltétele az egészséges és biztos család, a nyugdíjrendszernek is hozzá kell járulnia a családok stabilitásának a biztosításához. Ennek hatásos eszköze lehet a családi alapú nyugdíjrendszer, amelyben a házasfelek nem egyénenként alanyai a nyugdíjrendszernek, hanem közösen. Mivel a ritka kivételektől eltekintve, a már tárgyalt okokból, általában a férfiak jövedelme a magasabb, a várható élethosszuk pedig alacsonyabb, mint a nőké, ezért a jellemző eset az, hogy a megözvegyült asszony a korábbiakhoz képest sokkal rosszabb anyagi körülmények közé kerül. Ezt egyetlen, egészséges családi életet élő férfi sem tudja igazságosnak elfogadni. Inkább hajlandó saját utolsó éveire eső fogyasztását annak érdekében csökkenteni, hogy megözvegyült felesége számára a korábbi szintű ellátás biztosítva legyen. Ezt látjuk megoldhatónak a családi alapon elszámolt befizetéssel és alapképzéssel. (Az olyan szakmai részletkérdésekkel, hogy hogyan történjék az elszámolás válás, újraházasodás esetén, nem kívánunk foglalkozni, mint ahogy azzal sem, hogy mekkora legyen a nyugdíj összege, és miképp történjék a kiszámítása.)

Ezt a javaslatunkat megküldtük Orbánnak, minden pártnak és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. A helyi MDF szervezet is magáévá tette, és külön megküldte Dávid Ibolyának. Nem gondoltam, hogy egyetlen pártban sem lesz annyi elkötelezettség a demokrácia, a tagjaik és a választóik iránt, hogy legalább egy semmitmondó választ küldtek volna. Azóta megtudtam, hogy miért. Ezt ők nem érik fel ésszel. A volt MSZMP-sek (beleértve Dávidot és társait is) a marxista, ifjú demokratáink pedig mind a marxista, mind a Soros-féle indoktrináció miatt. Sajnos létezik olyan, amiről egyszer olvastam, hogy „ideológiai alapú korlátoltság”.

Radikális változásokra van szükség és a világ lassan megérik a változásokra. Az egész világ, mert a globális kapitalizmus, a történelmi kapitalizmusnak és a történelmi szocializmusnak ez a legmocskosabb engelsi szintézise a végnapjait éli. Sokan kiábrándultak a  demokráciából, mert azt hiszik, hogy a demokrácia azonos a jelenlegi pártokrácia demokratúrájával. Számomra a demokrácia olyan politikai rendszer, amelyben a mindenkori hatalom kétirányú gondolatcserében, mondjam azt, hogy interkommunikációban áll a társadalommal és annak a megfogalmazott, kikristályosodott szándékait igyekszik megvalósítani. Az én felfogásomban a mi társadalmi rendszerünk semmiképp sem demokrácia. A területi képviselők helyett is jobbnak tartom a hivatásrendi képviseletet, mert egy vasi tanár szakmai és egyéb gondjait sokkal jobban ismeri egy szabolcsi tanár, mint egy vasi jogász, vagy mezőgazdász. A területi képviselettel az a baj, hogy a képviselő senkit sem képvisel, csak saját magát. Ezért viselkednek úgy, ahogy viselkednek. Egy gazdák által megválasztott gazda mindenképp a gazdákat képviseli, tehát tudja, kiket képvisel. Tudja, hogy nem egy ismeretlen, heterogén tömeg áll mögötte a legkülönfélébb nézetekkel és igényekkel. Tudja, kikkel találkozik, amikor a választóival találkozik, bármely részére megy is az országnak, és főleg világosan megérti a gondjaikat. Nem vagyok egyáltalán biztos abban, hogy Torgyán bármit is megértett a vidék gondjaiból. Egy területi képviselő helyzete pontosan olyan, mint Torgyáné a kisgazdák között. Hiányzik a legfontosabb: a beágyazottság. Az nem ott lakást jelent. Az közös tudást jelent. Egy hivatásrendek szerinti képviselő választás a pártokat is teljesen fölöslegessé tenné és az azonos hivatások gyakorlóit szorosan szervezett közösségeké alakítaná. Akkor kényszerűségből fel kellene támasztani a szakszervezeteket, amelyektől borsózik a multiknak a háta. Ebben az esetben a pártokraták nem mondhatnák, hogy az egyházak ne politizáljanak, mert azoknak törvényes kötelességük volna képviselőt küldeniük, ugyanúgy, mint a megfelelő létszámú szakszervezeteknek, vagy szakszervezeti szövetségeknek.

Mivel gyökeres változásokra van szükség, a nyugdíjrendszer hatékony megváltoztatására csak úgy van lehetőség, ha az érdekérvényesítési lehetőségekhez is hozzányúlunk. Ha nem a nyugdíjasoknak tett felelőtlen és hazug ígérgetések fogják eldönteni a választások kimenetelét. Ha nem a legtudatlanabb rétegek zsigeri kívánságaira építve lehetne szavazatokat nyerni. Ezt nem akarom részletezni, de elolvashatja a véleményemet ezen a címen: (http://internetfigyelo.wordpress.com/2009/10/16/dohan-mihaly-az-altalanos-valasztojog-termeszetjogi-ertelmezese/ ). Örülnék, ha megismerhetném az nézeteimmel kapcsolatos álláspontját.

A dolgozatának a hatására már írtam egy cikket a kissé bombasztikus és nagyon provokatív „Én csak röhögök a nyugdíjasokon” címmel. A cikkben megemlítettem, hogy a nyugdíjasok egyszeri 13 ezer Ft-ért beszavazták a Maszopot a hatalomba, mire egy válaszoló „kisnyugdíjas” hízelgőnek egyáltalán nem nevezhető kifejezések kíséretében nagy diadallal rámutatott arra a súlyos tárgyi tévedésemre, hogy az összeg 19 ezer volt. Mit mondjak? Mea culpa! Van, akinek ez a lényeg.

Kérem, hogy csak nyugodtan álljon az élére a járadékfizetők lázadásának. Tudom, hogy ennek az eredménye nekem „fájni fog”, ahogy hazánk legújabb bölcse megjegyezte. De mivel mindegyik gyerekem járadékfizető, nekem az is fáj, ami nekik fáj. Én tehát a többségi érdek figyelembe vételével demokratikusan arra szavazok, hogy nekik fájjon kevésbé.

Tisztelettel,

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :

Kapcsolódó cikkek:

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “A nyugdíjrendszer gyökeres reformjára van szükség – nyílt levél dr. Simon Péterhez”

  1. Kedves Dohán Mihály.
    Ha érdekli az a civil kezdeményezés, amelynek az Ön által említett cikk szerzője is támogatója, (azt mondanám, hogy tagja, de nincs tagsági könyv és eféle) akkor kérem, hogy írjon nekem egy magánlevelet.
    És tekintse meg honlapunkat.
    Üdvözlettel
    Majoros István

    Válasz

  2. Az amit a maszop most fegyverként sütöget el a FIDESZ ellen – mármint, hogy visszaadtak valamikor a nyugdijasoknak 19.500 Ft-tot egy nagy halom fekália…….A FIDESZ 4 éve alatt az 48 hónap -akkor a 19.500 elosztva havi 406,25 Ft „veszteség”.
    De a szerencsétlenek akkor azt hitték, hogy havonta csapta be őket az Orbán kabinet és majd a maszop havonta ad nekik „vissza” 19.500Ft-tot.
    Most bezzeg évek óta elvesznek tőlük több ezer forintokat havonta , a többi magyarral együtt vannak megvezetve, kirabolva és mégis akad olyan lelkes öreg szoci aki hisz nekik és csakis rájuk fog szavazni.

    Válasz

  3. Ma az alábbi oldalon tettem ezt a cikket közzé: http://rajtmester.hu
    A béka akkor is beszél, ha nem kérdezik
    Tegnap már Lendvai Ildikó is megszólalt nyugdíjügyben, előtte az MDF-s Pusztai Erzsébet szónokolt amellett az úgynevezett „svéd modell” mellett, amit állítólag a Fideszes alelnök Varga Mihály közölt, majd visszavont, illetőleg utóbbi a Fidesz Gazdasági Kabinetjének vezetőjeként nyugdíjügyben a következőket mondta:
    „A Fidesznek az az álláspontja, hogy a nyugdíjakat hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához, életképességéhez, és abból fizessük a nyugdíjat, amit erre a célra félretettünk.”, majd hozzátette
    „Most mi történik? Évente 500 milliárd forintot teszünk át a nyugdíjkasszába adófizetői pénzekből vagy külföldi hitelekből. Ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni, és szorosabb kapcsolatot kell teremteni a gazdaság állapota és nyugdíja között.”
    Ezek szerint valamennyien az eléggé el nem felejthető Kóka Jánosnak „A békákat sem kérdezik meg akkor, amikor a mocsarat lecsapolják.” gondolatát követve nyilatkozgatnak annak ellenére, hogy Varga Mihálynak módja lett volna megkérdezni legalább a ki tudja milyen ellenszolgáltatást remélő Soros György adományából Angliában továbbképzett Dr. Orbán Viktor és Dr. Kövér László jogászoktól azt, hogy a jogállamiság kereteinek feszegetése nélkül milyen változtatás lehetséges nyugdíjügyben. Az alábbi alkotmánybírósági határozatokból kiindulva:
    43/1995. (VI.30.) AB határozat indokolásából:
    „A törvénnyel elrendelt kötelező járulékfizetést – amely a közteherviseléstől lényegét tekintve eltér, mert személyes és előre meghatározott igény származik belőle – csakis egy nagymértékű állami garanciavállalás legitimálhatja.
    A kötelező biztosítás elvonja ugyanis azokat az eszközöket, amelyekkel az érintett a saját kockázatára maga gondoskodhatott volna magáról és családjáról, s ezt a vagyont a társadalombiztosítás szolgálatába állítja úgy, hogy a biztosított a szolidaritás alapján másokról is gondoskodni tudjon.
    A fedezet társadalmasításával az állam egy tipikus tulajdonosi magatartást kollektivizál.
    A kötelező biztosítási rendszerben, e rendszerhez kötődve kialakult szociális ellátások védelme ezért különösen indokolt.
    A várományok annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a „beteljesedéshez”, vagyis a szolgáltatásra való alanyi jog megnyíltához. A már élvezett, megszerzett szolgáltatás még inkább védendő.
    ————————
    A tulajdon alapjogi védelmének kiterjesztése társadalombiztosítási szolgáltatásokra és várományaikra az Alkotmánybíróságnak a tulajdon funkciójáról kifejtett felfogásába illeszkedik. Az Alkotmány a tulajdonjogot, mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyag alapját részesíti védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. …Az alapjogi tulajdonvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevő vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (például társadalombiztosítási igényekre).
    ————————
    Az emberek túlnyomó többsége ma nem „önnyugdíjas”, s inaktív korára társadalmi és gazdasági biztonságát nem saját dologi javai jelentik, hanem eleve úgy él, hogy munkája eredményének egy részét a társadalombiztosításba ruházza be, s annak a szolgáltatásai látják el a szűken értelmezett polgári jogi vagyon biztonságot garantáló feladatát. Ha pedig javait törvény vonja el erre a célra törvénynek kell a tulajdonával összehasonlító biztonságot nyújtania.”
    56/1995. (IX. 15.) AB határozat indokolásából:
    „Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy alkotmányosan a társadalombiztosítás szolgáltatási rendszerét nem lehet a végtelenségig „fogyasztani”, a szolgáltatásokat és hozzájuk fűződő várományokat nem lehet mértéktelenül csökkenteni, az ellentételezéseknek érintetlenül hagyása mellett a kölcsönös teljesítések egyensúlyát nem lehet aránytalanul megváltoztatni. A közhatalmi korlátozásoknak évek óta alkalmazott ezek a technikái az egyébként elavult rendszerben olyan jogbizonytalanságot idéznek elő, amelyek előreláthatatlanok, kiszámíthatatlanok, ezért ezek ismétlődése már sértheti a jogállamiság legfontosabb összetevőjét, a jogbiztonság követelményét és a tulajdonvédelem tartalmát alkotó értékgarancia elvét, továbbá a „laesió enormis” tilalmát. A különféle ellátásoknak időről időre történő elvonása, a társadalombiztosítás szolgáltatásainak az előre nem látható – ellentételezés nélküli – csökkentése és mindezeknek a napi gazdaságpolitikai célkitűzések szolgálatába állítása a rendszer stabilitásának alkotmányos követelményét veszélyezteti, sérti a bizalomvédelem elvét és az állam alkotmányos garanciavállalásának kötelezettségét. Minden biztosításnak, de különösen a társadalombiztosításnak lényegi eleme, hogy előrelátható, kiszámítható szolgáltatásokat „kínáljon” és biztonságot garantáljon. A szociális ellátási rendszerek stabilitását érintő – különös alkotmányos indokok nélküli – törvényi – beavatkozások sorozatos ismétlődése ezért már nem állja ki az alkotmányosság próbáját.”
    Vagy ha ezek után sem lett volna világos, úgy megvizsgálhatták volna az Alkotmánybíróság 24/1991., 28/1992., 57/1994., 44/1995., 5/1998. számú határozatát is csak azért, hogy az Alkotmány 2. §-ban irt „jogállam” – jogállamiság – jogbiztonság – látszatát legalább szavaikban fenntartsák.
    És ha számukra mindezek ismeretében sem lenne a probléma érthető, akkor a jogászi nyelvhasználat mellőzésével, amúgy béka módjára foglalom össze nyugdíjügyben saját, Alkotmányba illeszkedő véleményemet az alábbiakban.
    ===================
    Egy hónappal a 18. életévem betöltése előtt, autószerelői munkakörbe történt első munkába állásom idején mindenki által tudott volt az, hogy
    a kötelező társadalombiztosítás folytán a Magyar Államnak juttatott, fizetésemnek meghatározott hányadát kitevő járulékfizetésem fejében – ellenszolgáltatásként – a Magyar Államnak kötelezettsége az volt, hogy ingyenes kórházi ellátásban, betegségem idején táppénzben, majd hatvanadik életévem betöltését követően a megélhetésemet biztosító nyugdíjban részesítsen,
    illetőleg ebből a szolidaritás alapján más rászorulóknak azonos szolgáltatást nyújtson. Ez a Magyar Állam és minden munkaviszonyban lévő magyar állampolgár között létrejött megállapodás köztudott volt.
    Valamint munkavállalóként azt is jól tudtuk, hogy számunkra mindenképpen előnytelen szerződést erőltettek ily módon ránk, de mégis biztonságos érzés volt az, hogy ha 60. életévünket betöltjük, utána nem adományokból, hanem régen ledolgozott jogos jussunkból, nyugdíjunkból élhetünk.
    Legszolidabb számolás mellett is 42 év alatt a jelenlegi vásárlóerőre átszámítva havi 100.000.-Ft. adóalap után átlagosan havi 30.000.-Ft-ot társadalombiztosítási szolgáltatásokra szánt pénzösszeget mindenképpen levontak átlagos állampolgárként tőlem, mely levonások összege a 60. életévem betöltéséig jelenlegi értéken számolva 15 millió 120.000.-Ft-ra adódik. (62. életévig számolva 15 millió 840.000.-Ft. ez az adat).
    Mivel az átlagos életkora férfiaknak 2001-es adatok szerint 68 év, ebből következően megállapítható az, hogy a szintén átlagosnak mondható havi 70.000.-Ft. nyugdíjammal számolva 5 millió 40.000.-Ft. nyugdíjhoz jut az átlagos férfi nyugdíjas összesen akkor, ha a jelenlegi szabályok szerinti 62. életévében megy nyugdíjba, és átlagos életkorban halálozik el.
    Amennyiben figyelembe veszem azt is, hogy összesen a 42 év alatt legfeljebb egy hónapig voltam kórházi kezelés alatt, illetve betegállományba pedig egy napig sem, megállapítható az, hogy minden átlagos körülmények között dolgozott emberrel a Magyar Állam, számára rendkívül kedvező megállapodást kötött.
    Tehát a Magyar Állam által kifizetendő minden 1 forintért több mint 3 forintot (+kamat) kapott, mely tényből, valamint abból, hogy a Magyar Állam kötelezővé tette a társadalombiztosítással kapcsolatos költségek fizetését minden munkavállaló részére, polgári jogviszony esetén mindenképpen uzsorás jellegű szerződés jött létre:
    „Ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, a szerződés semmis (uzsorás szerződés) Ptk. 202. §”
    ——————-
    Hasonlít a fentiekben felvázolt jogviszony arra a megbízási jogviszonyra, amikor az ügyfél az ügyvédnél meghatározott cél érdekében felhasználható pénzösszegnek többszörösét helyezi el letétként, illetve Varga Mihálynak 500 milliárd forinttal kapcsolatos kijelentése alapján arra, mintha az ügyvéd ezek után azért sápítozna, mert saját pénzéből kell később a megbízás szerinti felhasználásra szánt pénzösszeget kiegészíteni.
    Utóbbi esetben az ügyvéd egy sikkasztás bűncselekményének elkövetését ismerné el azért, mert ha a felhasználásra szánt pénzösszegnek háromszorosát helyezte el nála az ügyfél, akkor csak egyféleképpen fogyhatott el az ügyfél pénze idő előtt. Úgy, hogy más célra – mondjuk saját vagyonának növelésére – használta fel az ügyvéd az ügyfél pénzét. Mely tény esetén alkalmazandó lenne az alábbi jogszabály:
    „Aki a rábízott dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el. (Btk. 317. § 1. bek.)”
    Nem emlékszem arra, hogy hozzájárultam volna a jövedelmemből társadalombiztosításra levont összegeknek más célra történő felhasználására, mint társadalombiztosítási célra, ezért mindazokat a közhatalomban részt vett személyeket, akik a tőlem meghatározott felhasználásra levont pénzt más célból használták fel úgy, hogy mire felém kellene szolgáltatást nyújtani, már nagy része a pénznek elfogyott, közönséges bűnözőknek, sikkasztóknak tartom. Valamint azokat az elithez tartozó ellenzéki politikusokat is bűnrészeseknek tartom, akik Varga Mihály módjára úgy vették fel havi egymillió forint körüli jövedelmüket (Varga Mihály havi 1 millió 205.880.-Ft-ot), hogy soha egyetlen szóval sem tettek az ellen, hogy a hatalmon lévők ne váljanak a nyugdíjra szánt pénzek elsikkasztóivá.
    Az idézett alkotmánybírósági határozat helyesen állapítja meg azt, hogy éppen azért nem áll most rendelkezésemre annyi pénz, amiből öreg koromra saját magamról és családomról önmagam gondoskodjak, mert ennek többszörösét tőlem erőszakkal és hitegetésemmel évtizedeken át elvették.
    Abban bízom, hogy a most újból hatalomra ácsingózó, eddig már vagy hatalmat gyakorlóként, vagy ellenzékként leszerepelt közszereplők nem hivatkoznak majd arra, hogy a korábbi évtized közszereplőinek bűnei miatt kénytelenek velem kapcsolatosan szerződést szegni. Ebben az esetben javasolnám azt, hogy inkább a Világbanknál felvett kölcsönökkel kapcsolatosan panaszkodhatnának egy másik uzsorás, hazámat sújtó szerződésre gondolva.
    Varga Mihály pedig indokolhatná azt, hogy miért éppen a több évtizeden keresztül járulékfizetésére kényszerített, és elsikkasztott pénzeik miatt szomorú helyzetben lévő honfitársainak jogos jussára utalva panaszkodik a nyugdíjkassza kifosztásával kapcsolatos állapotokra, és miért nem párttársát, a szintén Soros György adományából Angliában továbbképzett Dr. Szájer Józsefet kéri meg arra, hogy Brüsszelben készítse elő az államkölcsönök visszafizetésének kedvezőbb lehetőségét.
    Magyarázata elmaradása okából lehet arra gondolni, hogy feltehetően a „Nem tudhatom” versben irt repülőben ülve nézi ezt a hazát, és a sírok mellett halkan sírdogálók észleléséhez már régóta elvesztette a szeme világát.
    Nekem pedig marad újból a velük kapcsolatos csalódottság. Mely miatt számtalanszor gondoltam már arra, hogy engem nem érdekel az, hogy mit és mennyit loptak, csaltak, sikkasztottak el tőlem és hazámtól, csak már egyszer adná meg az Isten azt, hogy ne lássam őket.
    ====================
    Ellenben ha most is az ezerszer kifosztott és nélkülöző nyugdíjas vagy nyugdíját váró honfitársaim újbóli megnyomorítására van szükség Varga Mihály szándékai szerint ahhoz, hogy az ország vagyoni helyzete helyreálljon, előbb egy kérésem van.
    Abból kiindulva, hogy ténylegesen társadalombiztosítási szerződés teljesítésének lehetetlenülésére hivatkozik tartalmilag mondataival az alábbi jogszabályhely alkalmazhatósága mellett:
    „Ptk. 312. § 2. bek: Ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a kötelezett felelős, a jogosult a teljesítés elmaradása miatt kártérítést követelhet.”
    Abból kiindulva, hogy Varga Mihály szavai azt sugallják, hogy 500 milliárd forintot az adóbevételekből kell a nyugdíjkasszába helyezni évente úgy, hogy ezáltal az én nyugdíjamat is a munkavállalók viselik. Visszautasítom ezt a könyöradományra utaló fogalmazást, azt a látszatot, mintha másokon élősködnék, és kérésem, valamint követelésem ezáltal az, hogy mielőtt a nyugdíjakkal foglalkoznának, előbb az utóbbi jogszabálynak megfelelően a társadalombiztosítási szerződésem szerinti állam általi teljesítés lehetetlenüléséért felelősöket kötelezzék teljes kártérítésre. Amennyiben tényleg jogállamban élünk.
    Nem úgy, ahogy Dr. Orbán Viktor az „elszámoltatás” szóval, üres lózungként emlegeti, hanem pontosan körülirt, alkotmányba illeszkedő, törvényes jogi keretek között.
    És ha ezek után is bajba lesz hazám, nincs akadálya annak, hogy elvegyék tőlem hazám érdekében mindazt, ami biztosan nem a közvagyon hitvány sikkasztóihoz, csalóihoz, tolvajaihoz kerül.
    Siófokon 2010. január 20. napján.
    Dr. Léhmann György

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük