KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Morvai Krisztina helyrepakolja a dezinformáló Indexet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tisztelt Index szerkesztősége!

Morvai Krisztinát izgágaságért rendre utasították című cikkükben hazug módon, hamis színben tüntették fel keddi fellépésemet a Viviane Reding biztos jelölt asszony “meghallgatásának” nevezett európai parlamenti show műsoron.

A valós helyzet a következő volt. Mint az közismert, ezen a héten folyik az EU új biztos-jelöltjeinek meghallgatása, így került sor arra is, hogy Reding asszonyhoz, “a jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és az uniós polgárságért” felelős jelölthöz a három érintett európai parlamenti szakbizottság tagjai és póttagjai kérdéseket intézhettek. Ezek látszólag spontán kérdések voltak, amelyek arra voltak hivatottak, hogy Redingnek a pozícióra való alkalmasságát ellenőrizzék, mégpedig a videós közvetítés segítségével, bárki által követhető, “átlátható”, meggyőző módon. A jövendő biztos e “spontán kérdésekre” a nagy nyilvánosság előtt – látszólag legalábbis – “spontán válaszokat” adott. Ez azonban – mint annyi más az Európai Unióban – csupán a látszat, a szemfényvesztés volt. A valóságban az EP politikai csoportjai, frakciói előre egyeztették, hogy ki fog feltenni és milyen tartalmú kérdéseket. A fennálló neoliberális, globalista rendszert pártoló nagy frakciókhoz nem tartozó, úgynevezett független képviselők (mint jómagam, és a Jobbik másik két képviselője) egyáltalán nem kérdezhettek, és nem volt lehetőség valóban spontán, előre nem egyeztetett kérdések feltételére. Más megfogalmazásban: egy színházi előadás zajlott, előre leosztott szerepekkel, amelynek keretében a parlamenti képviselők előre kiválasztott csoportja tehetett fel előre “lesakkozott” kérdéseket, a többiek pedig hallgatásra voltak ítélve. A Jobbik parlamenti delegációja küldetése részének tartja, hogy az Európai Unió antidemokratikus, az európai polgárokat megtévesztő eljárásait és ténykedéseit leleplezze, s minden lehetőséget megragadjon arra, hogy e korrupt és diktatórikus intézmény átláthatóbbá és demokratikusabbá váljon. (Itt jegyzem meg, hogy a magyar Országgyűlésben is hasonlóképpen fognak eljárni a Jobbik képviselői, nyilván hasonlóképpen egyesek bosszúságára, de a többség örömére.) Ezért éreztem kötelességemnek, hogy – miután többször megkíséreltem, hogy a biztos jelöltnek a demokratikus “játékszabályok szerint” kérdéseket tegyek fel, úgyis, mint az alapvető (emberi) jogok területének szakértője -, ne adjam fel a próbálkozást s ne őrizzem a hazug látszatot. Nem kívántam részt venni a színházi előadásban, nem kívántam cinkos lenni Európa megvezetésében, megtévesztésében, rá kívántam mutatni, hogy szó nincs spontán kérdésfeltevésről, demokratikus eljárásról. Világossá akartam tenni: A szokásos menetrend szerint a status quo fenntartásában érdekelt, a nemzetközi lobbisták által nyilvánvalóan támogatott új biztos legitimációjának megteremtésére történt kísérlet, a demokráciát megcsúfoló, szégyenteljes eljárásban. Azt, hogy mindezt elmondhattam, s hogy egyebek mellett magyar választóim előtt is leleplezhettem ezt a gyalázatot, annak köszönhetem, hogy – fittyet hányva a diktatórikus eljárási szabályokra – engedély nélkül felálltam, s a nehezen meghamisítható videofelvétel lehetőségével élve röviden elmondtam: “Tiltakozom az ellen, hogy csak a képviselők egy előre kiválasztott csoportja tehet fel előre egyeztetett kérdéseket. Ez egy show-műsor, nem pedig demokrácia”. A jövőben is hasonlóképpen fogok eljárni a hasonló becsapások esetén, s kérem, hogy szerkesztőségük ezután is figyeljen fel e tevékenységemre, csak ne hazug módon kommentálja azt.

Ez is érdekelheti:  A Russia Today így számol be a Brüsszelben történt botrányról

Ami a cikk második részét és Göncz Kinga beszéde alatti bekiabálásomat illeti. Önmagában az Európai Unió szégyene, hogy a 2006. október 23-i szemkilövetésekért és több száz ember jogsértő bebörtönzésért felelős Göncz Kinga a Parlament Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi Bizottságának alelnöke lehet. Mint a Bizottság póttagja, ez ellen sokszor tiltakoztam, plenáris üléseken is. Szintén jellemző, hogy a szemkilövető kormány tagja keddi felszólalásában azoknak kért fokozott védelmet a diszkrimináció és az erőszak ellen, akik szerinte Európa legkiszolgáltatottabbjai, külön is hangsúlyozva például a leszbikus, homoszexuális és transzszexuális embereket. Jómagam emberi jogokkal foglalkozó jogászként feltétlenül szükségesnek tartottam egy olyan csoport említését is, akikről semmiféle valós információt nem tudhat a nyilvánosság sem az MSZP kormány diktatúrája által irányított rendszerben, sem az Unióban. Ők a politikai foglyok, Magyarországon például a jelenleg háromnegyed éve minden bizonyíték nélkül, a büntetőeljárási jog teljes félre tételével börtönben tartott tucatnyi Hunnia csoporttag, élén azzal a Budaházy Györggyel, akinek “főbűne” nyilvánvalóan a Sukoró-ügyben érintett maffia, a Baumag-ügy és más korrupciós, illetve gazdasági botrányok leleplezése. Őróluk az Unióban csak hallgatni szabad. Én ebben nem vagyok hajlandó részt venni, ezért egészítettem ki az emberi jogokért aggódó fő-szemkilövető, Göncz Kinga felsorolását a kiszolgáltatott, emberi jogaiban durván sértett csoportokról, bizony bekiabálva a következő szavakat: “És a politikai foglyok!” Reding biztos-jelöltet egyébként szintén arról kívántam megkérdezni, szándékozik-e a polgári és politikai jogok megsértése ellen, s a politikai foglyok helyzetének kivizsgálása érdekében fellépni az EU-n belül is, vagy – elődeihez hasonlóan, kizárólag az Unión kívüli országokban.

További exkluzív tudnivalók a keddi show-meghallgatásról a Barikád hetilap legújabb számában lesznek olvashatók.
Kérem a fenti helyreigazítás teljes terjedelemben történő, haladéktalan közlését.

Üdvözlettel:
Morvai Krisztina
Brüsszel, 2010. január 13.
morvaikrisztina.hu
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

13 thoughts on “Morvai Krisztina helyrepakolja a dezinformáló Indexet

  1. Nagyszerű! Csak így tovább! Elegem van már a fidesznyikek, a Göncz “dinasztia”, a leszármazás jogán kikerült Göncz Kinga korrupt hazaárulásából.

    1. Dráda tesóm. Nem igazán értem a paraboládat, gondolom te sem (ha egyáltalán érted, mit is szólok)
      Nagyon zavar, hogy héberes hevülettel töröd a magyar nyelvet, Szerintem egyszerű provokátor vagy, amolyan kibelezni való. (Esetleg vérdrogos, és akkor megbocsájtható a dolog IQ hiány miatt)

  2. Elképesztő, hogy ebben az úgynevezett demokráciában tágra zárt fülekre talál egy-egy ehhez hasonló hozzászólás.

  3. Röhej azokat politikai foglyoknak nevezni-ragyamok nyilai -akik maguk ismerték el számos terrorcselekményüket

    1. Miről beszél Vitriol2?
      Budaházyék nem ismertek be semmit, mert nincs mit beismerniük. Ellenük nincs bizonyíték sem, teljesen jogellenesen tartják őket fogva.
      Ön milyen sajtót olvas, vagy honnan tájékozódik?

      1. ugye tudsz olvasni, hát olvasd ujbol azt amit beirtam. Hajnika- tudod még “mentve” van az is amit a ragyamoknyila Csintalan “megveretésével” kapcsolatban irtak a Kuruc-nak. Ja és Én a jobbik és egyébb -betyárok s-kuruc- “sajtokbol idéztem !Tehát ha ök nem irnak igazat én is “hazudtam”?
        tudod Hajnika én ezeket “másoltam” be:
        “Több mint tíz éve ismerem Gyurit, számos közéleti akciót szerveztem vele közösen, rendszerint ketten. Rendkívüli módon tisztelem egyszerű, de következetes világnézetéért, becsületes, szorgalmas életviteléért és áldozatkész bátorságáért. Nem hangember, ezért nem állítom, hogy a terhére rótt cselekményeket nem követhette el, persze azt terrorizmusnak nevezni hazugság”
        “Mai helyzetünkben nem tudok azonosulni a Kuruc.info által felhozott érvvel, miszerint bizonyos politikusbűnözők felrobbantása „nem lehet elítélendő”?

  4. az utcai molotovkoktélozo”senkyházzy” ezt irja:
    _”Soha nem gondoltam volna, hogy lesznek közöttünk olyan gyáva kutyák, akik a megvetett hatóságok riogatásaitól berezelve, gaz vallomásaikkal hazafiak sorát juttatják az elnyomók kezére, de úgy tűnik, ez is megtörtént. Mikor behoztak, „még” csak két dologgal vádoltak meg. Ma már tizenakárhány rendbeli „bűnszervezetben elkövetett terrorcselekménnyel,”
    és ezt irja rola a jobbik alelnöke-tudod az “emöke”:
    “Több mint tíz éve ismerem Gyurit, számos közéleti akciót szerveztem vele közösen, rendszerint ketten. Rendkívüli módon tisztelem egyszerű, de következetes világnézetéért, becsületes, szorgalmas életviteléért és áldozatkész bátorságáért. Nem hangember, ezért nem állítom, hogy a terhére rótt cselekményeket nem követhette el, persze azt terrorizmusnak nevezni hazugság”ű
    most az, hogy valakik köztük a gyáva féreg -embereket vernek véresre, illetve molotovkoktélokat dobálnak házukra politikai nézeteik miatt terrorizmus vagy sem azt a törvénmy mondja meg. tudod ezzel kapcsolatban még “emöke” is ezt nyilatkozta:Ű
    “Mai helyzetünkben nem tudok azonosulni a Kuruc.info által felhozott érvvel, miszerint bizonyos politikusbűnözők felrobbantása „nem lehet elítélendő”. ű
    Tudod kedves “Hajnalka” a fentieket a Ti oldalatokrol a nyiltan nyilas eszméket hirdető szennyhonlaprol a kuruc8kodo)inforl idéztem. Tehát nem baloldali a “forrás”. Érti ugye kedves …..

  5. Ja és Hajnalka! a ragyamoknyila saját maguk ismerték be például Csintalan “megverését” a nyiltan nyilas szennyhonlapon a kuruc(kodo)infon. Tudja be is küldték “bizonyitékként” Csintalan véres kulcstartoját.

  6. Vitriol2!
    Sajnálom, hogy primitív válaszának megírásához majdnem egy hónap kellett. Elég zűrzavaros megfogalmazásához nem ártana tolmácsot szerződtetnie, mert nem vagyok biztos benne, hogy egy esetleges tanulási időszak is, sikerrel járna az ön esetében.

  7. Látom,már ide is “begyűrűzik”a patkányhorda egy-egy tagja (vitriol2 személyben).Ahhoz,hogy hozzászóljon ész is kell,amit nem a nadrágban kell hordani!!!!
    Kedves Hajnalka!
    “Ne akarj szellemi párbajt vivni azzal,aki értelmileg gyenge ” (azaz : idióta)!!!
    Üdv:D.Éva
    ui:SZABADSÁGOT A POLITIKAI FOGLYOKNAK!!!

  8. JobbikuSS akárkik: Tényleg sajnálom, hogy “primitiv “választ irtam, na de hát a Ti bandátok tagjait “idéztem” tehát, ha a válasz primitiv, hát bandátok primitv.Tudjátok ha a jobbikuSS(alelnők) -nyilaskurucinfos szerkeztö is – elismereri, hogy a sz.rházyy””ezért nem állítom, hogy a terhére rótt cselekményeket nem követhette el”Hát mit is gondoltok???

  9. Pornós kurvaként dolgozik (dolgozott?) a szőke gárdista – reakciók, álláspontok (18+)
    Müller barátjával (Iwiw)Az üggyel kapcsolatban időközben beérkezett Gárda-közlemény és egyes olvasói levelek sajnos arra engednek következtetni, hogy az úgynevezett nemzeti oldalon belül is érzékelhető az az erkölcsi válság, mely az egész társadalmunkat fertőzi.
    Az egyik régi olvasónk hitvány gazembereknek nevez, amiért kampányban ezzel az üggyel foglalkozunk, a Gárda közleményének kísérő szövegében pedig a mozgalmat ért “személyeskedő” támadásnak minősítik cikkünket (Friss: elmondásuk szerint a kritizáló rész nem nekünk, hanem az ügyet a választás előtt előszedő Velvetnek, Blikknek és társaiknak szólt), reagálásukban pedig ők is felteszik a kérdést: vajon miért most jelent meg?
    Nos, válaszaink (mert az, hogy Moszad-ügynök, aki kritizálni mer, Csurkával lejárt, reméljük):
    1. Amint azt már megírtuk, szeptembertől tudomásunk van az ügyről. Jeleztük a Gárda vezetésének. Azóta, ígéretükkel ellentétben, nem tájékoztattak bennünket és a jelek szerint nem is léptek semmit. Vajon miért nem? – kérdezzük mi is.
    Ahelyett pedig, hogy azt kérdezzük, miért most írták meg, nem azt a kérdést kellene-e feltenni, hogy miért van, amit megírni? Miért nem tettünk rendet a saját házunk táján egyetlen egy ügyben fél év alatt? Vagy hol van az egészséges értékrend?
    2. Amint látható, a botrányt nem mi robbantottuk ki, a Velveten, az Indexen lassan egy napja címlapos a történet, és N helyen foglalkoztak már vele. Ha mi ezt követően is hallgattunk volna, az lehetett volna az olvasóink érzése, hogy nekünk ezzel semmi gondunk, az “értékrendünkbe” belefér – vagy pedig az, hogy kvázi pártsajtóként lapítunk, és nem írjuk meg a Jobbiknak és Gárdának kellemetlen ügyeket. Ami ugye egy független újság hitelességének végét jelenti.
    3. Hisszük és valljuk, hogy szükség van a sajátjaink bírálatára (ha okot adnak rá), az esetleges elhajlások bemutatására, éppen azért, hogy megmaradhassunk a nemzeti és keresztény úton. Vagy a leszbikus-négeres (és egyáltalán:) pornózás egyesek szerint ide tartozik? Vagy netán az az “erkölcsi mérce”, hogy mieinknek mindent szabad és az is csak munkahely, hogy néger spermát köpnek a szádba?
    4. Mivel a fenti kérdéseinkre sajnos igennel kell felelnünk, felhívjuk mindenki figyelmét, hogy örvendetes ugyan a nemzeti radikális tábor folyamatos gyarapodása, de a mennyiségi növekedés nem szabad, hogy minőségi romlással járjon, ez ellen pedig fel fogunk lépni. Vagy az a normális, konzervatív családkép, hogy anyuci hazajön a családjához, miután kielégített egy stadionnyi férfiút, három rapzenekart és egy lovardát?
    Íme a Gárda közleménye, majd pedig egy olvasói levél, mely a fenti szavainkat példázza.
    Adjon az Isten!
    Tudtunk arról, hogy bajtársnőnk pornószínésznőként dolgozott, hiszen azt jelentkezéskor önként, fontos tényként közölte. Azt feltétlenül ki kell emelni, hogy eskütétele óta bajtársnőnk az Új Magyar Gárda közösségén belül példás munkát végez, elöljárói mind fizikai erőnlétével, mind az egészségügyi egységben végzett munkájával, mind pedig magatartásával tökéletesen elégedettek. Meghurcolt, bántalmazott bajtársaiért minden esetben példamutatóan kiállt!
    Az ügyet a továbbiakban az Új Magyar Gárda belügyeként kezeljük, arról a nagy nyilvánosság felé nyilatkozni nem kívánunk.
    Ugyanakkor fontosnak tartjuk megkérdezni: az az eset, mely tavaly szeptember elején egyszer már nyilvánosságot kapott, miért csak most, két héttel a választások előtt lett a fősodratú média címlapsztorija?
    Szebb jövőt!
    Új Magyar Gárda
    Országos Sajtóiroda
    Sziasztok, szebb jövőt!
    Azért ragadtam billentyűzetet, mert olvastam a Velveten meg a Kurucon is egy cikket egy elég szemrevaló lányról, nevezetesen Müller Nikolettről. Nekem az a véleményem, hogy végre van a nemzeti oldalon egy ilyen dögös csaj!
    Nemcsak hogy szemrevaló, hanem még okos is, mert a Gárda mellett kiáll, azt, hogy pornóiparban dolgozik, nem tartom elítélendő dolognak, nem lopni ment, mint a parlamenti politikusok, nem gyilkolt, hanem egyszerűen a szerelem oltárán áldozott, jól tette, én szívesen látnék hasonló parlamenti képviselőket a Jobbiktól. Azt akarom, hogy a jó nők országában több jó nő legyen a Parlamentben, ne csak ilyen Pelczné meg Lendvai-féle kivénhedt csoffadtkák legyenek ott.
    Még egyszer szebb jövőt, sok jó nőt és szexet, sok gyereket kívánok mindenkinek!
    (Olvasó)
    Egy régi olvasónk véleménye:
    Mindenekelőtt ki szeretném jelenteni, hogy osztom a Kuruc.info szerkesztőségének véleményét, s a fenti levelet író olvasóval ellentétben igenis elítélendőnek és összeférhetetlennek tartom a Gárda-tagságot a pornóiparban való „munkával”.
    Ez most egy eset. Később lesz még egy és még egy. Sorra kellene a Gárdának lemondania az értékrendje egy darabkájáról. Ezt nyilván el kell kerülni, ugyanakkor az sem lenne jó, ha sokakat múltjuk miatt tiltanának ki. Ez esetben, ha Nikolett felhagyott régi „szakmájával”, mielőtt belépett a Gárdába, nem tartom égbekiáltó bűnnek, hogy bevették. Véleményem szerint az emberek változhatnak és változnak is. Ha viszont még mindig foglalkozik pornóval, úgy gondolom, „nem fér bele” a Gárda által képviselt értékrendbe…
    Végül az „Azt akarom, hogy a jó nők országában több jó nő legyen a Parlamentben, ne csak ilyen Pelczné meg Lendvai-féle kivénhedt csoffadtkák legyenek ott” óhajra válaszolnék… A Parlament nem azért van, hogy ott jó nőket nézegessünk (arra ott vannak a cikkben példának felhozott oldalak), hanem, hogy döntsön nemzetünk sorsáról.
    Szebb jövőt!
    TT
    Néhány újabb olvasói levél (a továbbiakban csak azokat közöljük, melyek ezekhez képest újat tudnak mondani):
    Sziasztok!
    Magam is rendszeres olvasótok vagyok, és csatlakoznék az utóbb idézett levélíróhoz és egyben a szerkesztőkhöz.
    Szánalmas, hogy ebben az országban úton-útfélen folyamatosan belebotlunk az agyatlan nyugatmajmoló „kultúrába”, és a dögös csajok, a jó „verdák” (hogy még csak véletlenül se magyar szóval fejezzük ki amit akarunk), no és a pénz…
    Félreértés ne essék, nagyon is kedvelem a nőket, és mi tagadás, rendkívül kívánatos teste van a lánynak. Bizonyítékul, hogy nőpárti vagyok és egyben kritikaként: ha a Femjoy-hoz vagy a Met-Art-hoz hasonló oldalon láttam volna, még azt mondom, legyen. Ilyen Kovi-színvonalú oldalakon viszont (bocs Kovi, rettenetes, amit csinálsz), hát szóval a minimum, hogy kilép, és visszaül a kis Ferrarijába.
    Az első levélírónak mondom, hogy az még rendben van, hogy Krisztina énekel, Gaudi pedig gitározik, ebben tényleg semmi rossz nincs (bár én nem sztároltatnám magam politikusként). Annak viszont nem örülnék, ha Volner János chip’n’dale fiúként rázná a Parlamentben (pedig a nőknek is kell szórakozás, ugye?), nem örülnék ha Balczó Zoltánt úgy ismernék külföldön, mint a nagy zsugást, nem szavaznék a Jobbikra, ha Szegedi Csanád megnövesztené a haját, és black metal zenekart alapítana.
    Szerintem egyik „hobbi” sem azt a szellemiséget képviseli, amiért elvileg kiállnak, és most lehet mondani, hogy ne keverjem a Magyar Gárdát és a Jobbikot, valójában ugyanúgy röhögne rajtuk mindenki, mint most a Gárdán.
    És még valami. Várjuk a választ az MSZMP-s tagokra vonatkozólag, ha nem kapunk, elképzelhető, hogy eggyel kevesebb szavazatuk lesz az országgyűlési választásokon.
    Köszönöm,
    Z
    Adjon az Isten!
    Szerintem egyáltalán nem baj, hogy Müller Nikolett erotikus fotókon és filmeken szerepel. (Azért ne keverjük az erotikus fotókat a lealacsonyodott, durva, már-már állatias pornóval. Az hol erotikus, amikor egymás után dugják meg Müller Nikit a niggerek? Az egyik képen az látható, hogy Müller szájába köp egy másik lány egy jó nagy adag spermát. Ez lenne az erotika? – a szerk.) Ő ugyanis egy gyönyörű magyar nő, akire büszkék vagyunk, hisz szépsége mellett egy nemzeti ügyben is van állásfoglalása!!!
    Nagyon szép fotói vannak, és az, hogy gárdista vagy jobbikos, miért lenne baj??? Mindkét dologra büszke vagyok Niki nevében is!
    Akinek meg nem tetszik Niki, az nézegesse Lendvai Ildikó, Dávid Ibolyka vagy Dobrev Klára ocsmány fejét!
    Szebb jövőt!
    Üdv, kurucok!
    Pár perce olvastam a cikket, és azon gondolkodtam, hogy egy hasonló múltú/jelenű, külső adottságaival tisztában levő lány miért akarhat belépni egy (értékrendjével szemben álló nézeteket valló) egyenruhás, ill., a Gárda esetében formaruhás szervezethez? Eszembe jutott egy blogon írt történet, azon belül is:
    “A helyszín Szolnok, a 88-as gyorsreagálású zászlóalj.
    Volt szerencsém egy fizikai felvételit végigcsinálni velük a sportpályán.”
    “Az egyik szöszi, arra a kérdésre, hogy miért akar ide kerülni, azt a kerek, egyszerű választ adta, hogy azért, mert itt jó sok pasi van, lehet jó sokat ismerkedni…
    Az ismerkedni szó helyett egy sokkal egyszerűbbet használt…”
    Azt persze nem értem, miért remélhet hasonlót egy jobbára családos/házas/barátnős konzervatív férfiakból álló mozgalomban – lehet, hogy közben megtörtént nála a szándékváltás. (Végül is ne feledkezzünk meg a Jézus lábát mosó, nem nevesített “bűnös asszonyról”. A korábban felvett fotószériáit/filmjeit pedig lehet, hogy késleltetve “adagolja” a szolgáltató, blogoknál is szokás a törzsközönség napokig-hetekig váratása, amikor “raktáron” már bőven van több hónapra elegendő anyag.)
    Természetesen biztos talált volna módot a nemzeti oldal segítésére a Gárdán kívül is, külső támogatóként, a kellemetlen helyzeteket elkerülve.
    A “több jó nő legyen a Parlamentben” hozzáállású kedves olvasó is valószínűleg az LMP színeiben könnyebben el tudna képzelni hasonló esetet. Személy szerint nem hiszek abban, hogy aki csak a testét adja el, annak a lelke eladatlan marad, így őt annyiban egészíteném ki hogy “jó nő” helyett szívesebben látnék olyat, aki a szépségét nem pénzszerzésre, nem mások lenézésére vagy kihasználására fordítja, és később ismertté válva, vezetőként kiemelkedve vagy stabil párkapcsolatban, esetleg anyaként nem kényszerül a nevetséges “fiatal és meggondolatlan voltam, élveztem is és a pénz is jól jött” jellegű védekezésre.
    Maradok tisztelettel:
    S.M.
    Sziasztok!
    Nekem az a véleményem az ügyről, hogy elfér a Gárdában egy ilyen lány, mert a szakmája és a gárdista munkája közt nincs összefüggés, és ha a teendőit elvégzi és kiáll a többiek mellett, akkor nem rosszindulatú, ún. kártékony tag.
    Ráadásul nem tölt be semmi fontosabb funkciót a Gárdán belül és nem élt vissza a szépségével például. Szerintem megmaradhat gárdatagnak, elvégre semmi bűncselekményt nem követett el.
    Persze, hogy a nemzeti oldalon sokkal többet várunk el az értékek, makulátlan imidzs szempontjából, de ne felejtsük, hogy emberek vagyunk, és nem lehet mindenki tökéletes!
    Ha kidobnák Nikolettet a Gárdából akkor sokkal rosszabb következményei lennének a nemzeti oldal számára, mint ha maradna, így most még a cionista ballib sajtó olvasói is csak mosolyognak egyet és kész.
    Viktor
    Urak!
    Ej, de nagy az Isten állatkertje.
    A csaj jól néz ki, tagadhatatlan, de a barmok nem látják, hogy nem egyeztethető össze a Jobbik / Gárda morális papolásával, ha közben másképp élnek.
    A volt komcsi pártembereket is ki kellene rúgni soraikból, mint a macskát szarni.
    Ha nem takarítanak, akkor nem fogja senki komolyan venni a pártot.
    Ha gond van, akkor az nem az, hogy a Kuruc a szarra rámutat, hanem az, hogy a Jobbik nem takarít azonnal.
    Csak egy vélemény egy laikustól
    T. Szerk.!
    Az rendben van, hogy adjunk második esélyt a pornós lánynak, meg becsületes volt, mert előre elmondta, és még helyt is állt, amikor kellett, de én mindezt hogyan magyarázom el a két kislányomnak???
    Hát én most hogyan papoljak otthon a tisztességről, a családról, a tiszta szerelemről???
    Hát lesz foganatja a nevelésnek?
    Én nagyon szeretem a Gárdát, de ezt is kéne mérlegelni…
    Enikő
    (A két gyönyörű, Gárda-egyenruhás kislány képét inkább nem tettük be ebbe a képkörnyezetbe, de gratulálunk hozzájuk, és köszönjük, hogy életben tartják a reményt! – a szerk.)
    Tisztelt Szerkesztőség!
    Mélyen egyetértek a szerkesztőség véleményével a pornózós gárdista hölgy ügyével kapcsolatban.
    A kuruc.info szerkesztősége megígérte nekünk, olvasóknak, hogy olyan nemkívánatos ügyeket is fel fog tárni, melyek esetlegesen a mi sorainkban bukkannak fel. Úgy látom, ezen ígéretükhöz tartják is magukat, ami gerincességet és becsületes tartást feltételez!
    Kérem Önöket, hogy a továbbiakban is maradjon meg mély elkötelezettségük a hagyományos magyar (nemzeti-keresztény-konzervatív) értékrend iránt, melybe semmilyen szempontból sem fér bele az erkölcstelen viselkedés, a deviancia! Még akkor sem, ha az újonnan csatlakozott “nemzeti radikálisok” megpróbálkoznak a nemzeti oldal rossz irányba terelésével.
    Szebb magyar jövőt kívánok!
    Üdvözlettel:
    Sz. M.
    Külön cikkben: Olvasónk rövid és velős írása: Miért nem b@szunk pénzért kamerák előtt? (18+)
    Korábban írtuk: Müller Nikolett a Magyar Gárda tagja, 2009-ben az Erzsébet téri “fűben ülős” rendezvényen őt is elhurcolták a sünök. Az akkori helytállás dicséretes, az viszont kevésbé, hogy közben Nikki Müllerként több mint 150 pornófilmben, köztük leszbikus jelenetekben is szerepelt. Az ügyről már lassan fél éve tudtak, mégsem lépett a Gárda.
    Nem úgy tűnik, hogy jó útra tért volna
    2009 szeptemberében egy Radics Béla nevű cigány írt blogjában arról, hogy Müller Nikolett pornós ribancként dolgozik. Akkor nem volt egyértelmű az ügy, ezért írtunk Volner Jánosnak, a Magyar Gárda szóvivőjének, aki többek között ezt írta a Kuruc.infónak: “A pornós lány tényleg nagyon hasonlít, utánajárunk, amint választ tudok adni, azonnal küldöm.” A válasz azóta sem érkezett meg, mi pedig időközben – ezer dolgunk között – meg is feledkeztünk az ügyről.
    Így viszont nem lehet ebben az esetben aljas lejáratással vádolni az ügyet most alaposabban feltáró indexes Velvetet, hiszen nem meglepetés, mint például Király András kiszivárogtatott fényképeinek ügye. Müller Niki pornós honlapjára még 2009 decemberében is kerültek fel képek, tehát nem úgy tűnik, hogy jó útra tért, abbahagyta tevékenységét és megbánta tetteit…
    A gárdista én
    Müller 2009. július 4-én részt vett a Magyar Gárda spontán demonstrációján.
    A győzelem jelét mutatja
    Gázálarcban ült a füvön, miközben a rendőrök tonfával ütötték és gázspray-vel fújták le őket. Müller ott korrekt módon viselkedve ellenszegült, később harmincezer forint pénzbírságra ítélték. A későbbi tárgyalásról videó is készült.
    Iwiwes adatlapjáról kiderül, hogy van barátja, vele látható az alábbi képen:
    Pornócicus Ferrariban:
    Vonzalom a fegyverekhez:
    És a másik oldala: aki több péniszt fogott, mint kilincset
    A szemrevaló gárdista a szexiparban Nikki Millerként (de van több neve: Angela, Nikolett, Angelique, Ciki M, Candy Nubiles stb.) dolgozott a kamerák össztüzében, jó pénzért. Nem tudjuk, hogy abbahagyta-e a kurválkodást.
    Az alábbi képeken is minden kétséget kizáróan ő látható:
    További hardcore képeket most nem szúrnánk be a cikkbe…
    Müller egyébként saját pornós oldallal is rendelkezik (ahol a megadott születési dátum egyezik az Iwiwen láthatóval, tehát semmit kétség, hogy ő az): http://www.nikkimiller.org/
    További felnőtt tartalmak róla pedig itt és itt.
    Iwiwes adatlapja:
    Egy biztos: ez az ügy erkölcsileg roppant kellemetlen. Hírportálunk lehetőséget ad az érintetteknek a megszólalásra, várja Müller Nikolett és a Magyar Gárda valamely vezetőjének reakcióját és lépéseit. Netán az ügy magyarázatát, már amennyiben több tucat hímtag pénzért történő alapos leápolását lehet magyarázni…
    S. Tibor – Kuruc.info
    (Képek: Velvet, Iwiw)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük