KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A miskolci Fidesz szerint a befogadott menekültek erősítik Magyarországot

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Rendkívüli közgyűlésen kérte számon a Jobbik a miskolci Fideszt az évszázad átveréséről, miután kiderült, az Orbán-kormány befogadott 2300 migránst. Miskolc polgármestere szerint a befogadott menekültek erősítik Magyarországot, tájékoztatott a gyökeresen megváltozott fideszes álláspontról Jakab Péter, a Jobbik helyi frakcióvezetője.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz „aljas módon” becsapta a miskolciakat, amikor tavaly arra buzdította őket, népszavazáson mondjanak nemet a kvótákra, miközben a kormány titokban több menekültet fogadott be, mint amit Brüsszel elvárt volna, ráadásul Szijjártó Péter közölte azt is, hogy a betelepítés folyamatos.

Ezek után a város rendkívüli közgyűlésén a Jobbik arra várt választ Kriza Ákostól és Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselőtől, hány menekültet akar még a Fidesz betelepíteni, és milyen „Orbán-kvóta” alapján akarják őket szétosztani az önkormányzatok között.

Az ülésen Csöbör Katalin meg sem mert jelenni, Kriza Ákos pedig arról beszélt, hogy a kormány által befogadott menekültek új otthonra találtak, és jelenlétükkel erősítik Magyarországot. Hogy az „új otthonok” hol vannak, arra nem volt hajlandó válaszolni a polgármester, ezért Jakab Péter újfent felszólította a Fidesz vezető politikusait, adjanak választ: Miskolc és környékén kerültek-e elhelyezésre menekültek, ha igen, milyen körülmények között, milyen megfigyelés alatt és milyen pénzből élnek.

Jakab Péter leszögezte: a Jobbik továbbra is úgy véli, Miskolcnak se szegény, se gazdag migránsra nincs szüksége, akkor se, ha a Fidesz telepíti be őket.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “A miskolci Fidesz szerint a befogadott menekültek erősítik Magyarországot

  1. Aki velük az ellenünk van! Egyszerre 2 úrnak nem szabad szolgálni!

    2018. január 17. 12:03 Nemzeti InternetFigyelő (NIF) írta, :

    > Nifadmin posted: „Rendkívüli közgyűlésen kérte számon a Jobbik a miskolci > Fideszt az évszázad átveréséről, miután kiderült, az Orbán-kormány > befogadott 2300 migránst. Miskolc polgármestere szerint a befogadott > menekültek erősítik Magyarországot, tájékoztatott a gyökeresen ” >

  2. ez csak egy eleme, mozaik-darabja a magyarságot teljesen tönkretevo hazugságözönnek …

    nem a politikusokat, hanem önmagunkat (foként odahaza önön magatokat) kellene megváltoztassátok. Az IGAZ mellé kellene
    minden-egyeseteknek és azt minnél többen is elkötelezzétek.
    Nem a másik hazugságát, hanem a sajátot kellene megszuntetnünk.
    Elsosorban azért, mert ma a demokrácia az alapelv csaknem
    mindenütt … ahol a nép önmagát a választottain keresztül képviseli,
    irányítja …

    ha a magyarság többsége pl-ul 2006 oszén igaz-párti lett volna,
    elviselhetetlennek tartotta volna azt, hogy a Miniszter-elnöke hazudjon
    állandóan (csaknem). Na ha akkor a magyar nép ezt tudomására hozta
    volna a politikusainak, akkor ma az egy Orbán sem merne hazudozni.
    Ha a magyar (Mo-i, a csonka hazánk) politikusok tudják, hogy a nép nem turi a hazugságot, akkor akarva, vagy nem, kénytelen-kelletlen is ehhez alkalmazkodnak …

    nem a szépet, a szépeket … kell tolük várnunk, hanem az igazat !!!
    Hogy áll pl-ul a pontos államadósága az országnak és hogy ez
    hogyan változik, változott ? Ezt Ti meg tudnátok tolük tudni, csak
    kérdezni kell (és ott az igazat és nem a ‘szépet’ kell követeljétek …
    vagy amikor észreveszitek azt, hogy az országotok vagy 10 kölönbözo, egymásnak ellent-mondó számadatot ad a zsidó áldozataitokkal kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy ott legalább 9 esetben HAZUDIK és akkor nem követel egy IGAZ-at …, akkor ott baj van. Nagy baj !!

    amikor (már több, mint 12 éve !!!!!!) az akkori Köztársasági Elnöke
    a MK-nak hivatalos útján Pozsonyban így kezdve a Magyar Rádiónak
    beszédét (az MTI hitele szerint) : „Ezen ország, amely ezer éve szomszédunk …” és ezt azóta sem vonattátok odahaza vissza, ez
    egy olyan látlelete a Mo-i helyzetnek, hogy ez több, mint tragikus.
    Hogy nincs EGYETLEN valami személyiség, szervezet …, amely ez
    ellen szavát hallatta volna, ez borzasztó …
    az álltalános vélemény, amelyet odahaza hallottam ezzel kapcsolatosan (amikor reklamáltam ezért odahaza) : „hát mind hazudik”. Ezzel közvetve azt, hogy a magyarságot magát sem érdekli igazán ez igaz.
    Hogy a fészkes fenében reméljünk mi jövot akkor !?

    szeretettel, L

    1. Kedves Nagy Lajos! Hogy a fészkes fenében reméljünk mi jövőt akkor, amikor a gondolkodó magyar elme már elmenekült innen külföldre?Önök,valahol biztonságos helyen , megélhetésüket biztosítva drukkolnak nekünk, ide? Amikor egy megvezetett, félrevezetett maradék él itt, akik összes információjukat a médiából, szerzik, kapják? Amikor évtizedeket ölel át az elbutítás, már az oktatással megkezdve? Lenne még pár kérdésem, de felesleges. Ön a pálya széléről kiabál be nekünk, akik itt vagyunk, küzdünk, lehetőségeinkhez mérten. Bizony, itt baj van! Nagy baj!

    2. Jo’l beszéltél „kis” Lajoskàm !!! Teljesen igazad van ! Csak az a baj ezzel, hogy „nincs süketebb annàl, mint aki NEM AKAR hallani !”…Mint pl. az „otthoniak”

  3. Kedves Lili!
    Egyetértek Önnel!
    Sajnos ez a valóság!
    Átérezni a másik kínját ,keservét,terhét,csak az képes,aki maga is már átélt hasonlót, legalább egyszer.
    Vagy akár a narancs,vagy a csoki ízéről beszélni annak,aki még nem is látott.

    1. Kedves Ferenc! Természetesen felbőszített, hiszen amit kaptunk jótanácsként, azt magunk is ki tudjuk találni, ha netán nem lennénk tisztában vele.. Szabad hazaköltözni minden magyarnak, tevőlegesen közreműködni az ország érdekében. Egyet nem szabad: olyannak „osztani az észt”, aki elpucolt innen , a saját boldogulása, jóléte érdekében.Ebben nincs jelentősége annak, hogy valaki politikai, vagy gazdasági okokból menekült el. Elment, nincs itt, ne adjon tanácsokat, de főként NE KRITIZÁLJON!. Ízléstelen megnyilvánulás.

  4. „Miskolc Polgàrmesterének” SZEME’YESEN kellene,befogadnia egy pàr barbàr néger Muzulmànt !!! Oda az ö sajàt csalàdjàba ! Azok majd megtanitanàk öt (ezt a hazaàrulo’ csirkefogo’t) „kesztyübe dudàlni” …..Addig amig M.o.-on ILYEN Polgàrmesterek vannak….addig veszett a helyzet !

Hozzászólás a(z) isto'k bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük