KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A magyarság megmaradásának kulcsa a fiatalok kezében van

 

A magyarság megmaradásának és az erdélyi magyarság szülőföldön való megmaradásának kulcsa a fiatalok kezében van – jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten, a Lőrincz Csaba-díj átadóján.

Novák Katalin köszöntőjében úgy fogalmazott: minden döntés, amelyet két magyar fiatal a gyermekvállalás mellett hoz meg, egy lépés a nemzet megmaradása érdekében.

Hozzátette: idén október 6-án, a nemzeti gyásznapon nemcsak az első felelős magyar miniszterelnökre és az aradi tizenhármakra, hanem Lőrincz Csabára is emlékeznek. Azt a lángot, amelyet Lőrincz Csaba meggyújtott, sokan viszik tovább a közéletben, a szakmai világban, a nemzetpolitikában – emelte ki Novák Katalin.

A 2008-ban elhunyt politikus, szakértő, egyetemi oktató és publicista nevét viselő, a kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységet elismerő díjat az idén Kiss Tamás szociológusnak, demográfusnak, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezető kutatójának ítélte oda a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány.

Az átadóünnepségen Novák Katalin hangsúlyozta: a kormány családpolitikájának az a célja, hogy megszüntesse a gyermekvállalás előtt álló akadályokat. Azt szeretnék, ha a családok éreznék, hogy ma Magyarország lelki, szellemi és lehetőségeihez mérten anyagi biztonságot nyújt minden magyarnak határokon innen és túl – mondta a miniszter.

Novák Katalin a határon túli közösségek helyzetéről szólva kijelentette: a Lőrincz Csaba által “formált” kedvezménytörvény után szűk egy évtizeddel vissza tudták adni a magyar állampolgárságot a határokon túl élőknek, az anyaország támogatásával magyar bölcsődéket, óvodákat, iskolákat építenek, segítik a határokon túl élő magyar közösségeket és a helyi vállalkozásokat is.

Kitért a Köldökzsinór programra, amely azt üzeni: “számon tartunk és számítunk rád”. A kormány határon inneni és túli gyermekvállalást támogató intézkedései pedig azt mutatják, hogy nemcsak a múltunk és a jelenünk, de a jövőnk is közös – fogalmazott.

Megjegyezte: a közelmúltban Budapesten tartott demográfiai csúcson is azt fogalmazták meg a résztvevők, hogy a fenntarthatóság záloga a család. A magyar fennmaradás záloga a magyar család – tette hozzá Novák Katalin.

Ez is érdekelheti:  Itt a bizonyíték, kinek az oldalán áll Magyar Péter

Az idei díjazott, Kiss Tamás munkásságát méltatva a miniszter kiemelte: a jó döntésekhez, a határokon átnyúló gondoskodás megalapozásához a felelős nemzet- és családpolitikához tisztán kell látni, ehhez pedig olyan színvonalas kutatói és tudományos munkára van szükség, mint amit Kiss Tamás végez.

Kiss Tamás szociológus, demográfus, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezető kutatója (j) átveszi a Lőrincz Csaba-díjat Németh Zsolttól, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökétől (b) és Tárnok Máriától, a Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnökétől a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2021. október 6-án. MTI/Soós Lajos

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója arról beszélt: a díjátadó és a díjazott személyének üzenete, hogy nem a rendszeresen változó államhatárok a fontosak, hanem az, hogy szülőföldként tudjuk belakni a Kárpát-medencét, ahol a magyarság ezer éve él. Hozzátette: “ez a hozzáállás a garanciája annak, hogy a következő ezer évben is itt legyünk”.

Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte: a nemzetpolitika olyan stádiumba érkezett, amikor sokkal erőteljesebben be kell lépnie a szakpolitika területére.

Az elmúlt időszak kezdeményezéseinek köszönhetően a jövőben megvalósulhat a Kárpát-medencei szakpolitikai integráció – mondta, hozzátéve, hogy ebben a folyamatban nélkülözhetetlen szerepe van annak a független kutatói munkának, amit a Bálványos Intézetben Kiss Tamás és kutatótársai végeznek.

Németh Zsolt a díj névadójáról elmondta: 1959-ben született Erdélyben, 1986-ban települt át Magyarországra, a Fidesz kisebbségi és külügyi szakértője volt, 2000 és 2002 között a Külügyminisztériumban helyettes államtitkári pozíciót töltött be.

Értékelése szerint a rendszerváltás utáni Magyarországon a nemzetpolitika területén dolgozók körében Lőrincz Csaba rendkívüli tekintélynek számított. Jól ismerte a nemzetközi környezetet és elgondolásait ebben a “komplex koordinátarendszerben” tudta elhelyezni.

Magát a nemzetpolitika kifejezést is Lőrincz Csaba definiálta először – tette hozzá.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ismertette: Kiss Tamás 1977-ben született Marosvásárhelyen. Egyetemi tanulmányait a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szociológia szakon végezte, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Századvég Politikai Iskolájában tanult. Doktori fokozatot a Pécsi Tudományegyetem bölcsészettudományi karán szerzett.

Ez is érdekelheti:  Trumpnak eszébe jutott, amit Putyin mondott neki az ukránokról: Putyinnak igaza volt!

Kitért arra: Kiss Tamás munkáját “szakmai rigorózusság”, pontosság, világos gondolati struktúra és “politikamentesség a politika mentén” felfogás jellemzi. Azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyekkel kevesen mernek, így például az idegengyűlölettel, a romló demográfiai mutatókkal vagy a romakérdéssel. A szakmai elkötelezettség mellett olyan rendíthetetlen akarattal és hittel dolgozik, amely nélkül lehetetlen a dolgokon változtatni – fogalmazott Antal Árpád.

Az átadót követően tartott előadásában Kiss Tamás a székelyföldi romák helyzetéről és annak nemzetpolitikai kérdéseiről beszélt. Elmondta: Erdélyben 105 ezer magyar nyelvű roma kapcsolódik intenzíven a magyar intézményrendszerhez, Székelyföldön pedig mintegy 55 ezer magyar nyelvű roma számára az “ottani magyar világ jelenti a fősodort”.
A kitüntetettet Nagy János felvidéki képzőművész bronz emlékplakettjével jutalmazták, továbbá megnevezhet egy egyetemi hallgatót, aki egyhónapos brüsszeli ösztöndíjat kap.

MTI

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kiemelt kép: Budapest, 2021. október 6.
Novák Katalin családokért felelõs tárca nélküli miniszter beszédet mond a Lõrincz Csaba-díj átadásán a Petõfi Irodalmi Múzeum dísztermében 2021. október 6-án. Az elismerést idén Kiss Tamás szociológus, demográfus, a kolozsvári székhelyû Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetõ kutatója vehette át.
MTI/Soós Lajos

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük