A MAGYAR MINISZTERELNÖKHÖZ – SZABÓ DEZSŐ AKTUALITÁSA

Szabó Dezső Darányi Kálmán akkori miniszterelnök 1938-ban elhangzott győri beszédével kapcsolatosan memorandumot írt „A magyar miniszterelnökhöz” címen. A győri beszéd a német szövetség, az önfeladás és a rend biztosítása jegyében hangzott el. Szabó Dezső erre válaszként megírt, bevezető gondolatai sajnálatosan ma is véresen aktuálisak.

Íme Szabó Dezső gondolatai:

„Egyenlő undorodással távol minden párttól, érdekszövetségtől és minden világnézeti lebujtól: én is a rendben és az összefogásban látom a magyar jövőért folytatott küzdelem biztosítékát. De rendben: mely nem gyávaság, a lemondás, a defetizmus életösztönöket gyilkoló, lelkiismereteket elfojtó rendje, hanem: a céljait tudó heroikus elszántság ösztönös mozdulata s minden magyar életösztön életre, munkára, védelemre hívó egységbe szervezése. Rendben, mely nem a magyar öntudat, magyar szolidaritási érzés, a magyar életakarat lemaszlagolása, hanem a magyar öntudat, a magyar védő ösztönök, a magyar életakarat természetes életformája, szerves akarat önálló, független történelmi műhelyének, földjének védelmére, jövőjének megépítésére. De összefogásban, mely nem a magyar életérdekek állandó,gyáva „kikapcsolása”, nem a magyar nyelv jogainak bűnös elárulása, nem a magyar föld biztonságának lelkiismeretlen elhanyagolása: hanem éppen ezeknek, az érdekeknek, ezeknek, a jogoknak egyetemes, roppant szervezete s a magyar föld minden egyéb szempontot elvető, végleges megépítése az örök magyarság: a magyar parasztság életévé.

Összefogásban: mely nem idegen étvágyak, idegen életakaratok állandó hódítását jelenti s a magyarság fokozatos kiszorítását életből, földből, vagyonból, jövő minden lehetőségéből. Hanem: a magyarság új honfoglalását: az élet és jog új rendszerét, mely a magyar földet, a magyarság vérét és munkáját saját életének, saját jövőjének gazdag forrásává teszi. Összefogásban, mely a magyar sors irányítását, a magyar élet stratégiai pontjait nem árulja oda idegen vér, idegen lélek, idegen érdek és életakarat ügyeseinek: hanem a magyar sorsirányítás minden gyeplőjét, a magyar élet minden őrhelyét, a temetőkön, századokon és lelkeken átfakadó magyarság legmélyebb kifejezőinek gondjaira bízza.

Ó, Elnök Úr,én a magyarság sorsát nem börtön és tébolyda szököttjeivel, az ember kloakák történelembe tört ordasaival, nem az analfabéták szenvedélyeivel, nem márkákra gerjedt politikai és sajtó-gengszterekkel, nem idegen mozdítású titkos összeállítások cinkos tényével, nem beámterség minden engedelmességre gerinctelenül riadt Vazuljaival és nem is az antiszemita álarcot magyarkodó történelmi öngyilkosokkal akarom biztosítani, megépíteni. Hanem: a szellem, a gondolat, a tudás erejével, egy egységes gondolatrendszer roppant szervezésével. A magyarság tehetségben, tudásban, morálban, kiötlő legjobbjaival.

Azok a mondatok, melyeket én itt az elérkezett napok irtózatosan meztelenítő őszinteségében az Ön lelkiismerete elé viszek: száz és százezer magyar döbbenetét, szorongását, eltaposhatatlan életakaratát fogják Önnek megmondani. Önnek hatalmában van soraimra rendőrrel, ügyésszel, vizsgálóbíróval, börtönnel felelni. És módjában áll egy közömbös vállvonás megvetésével elintézni a dolgot:–Hiszen ez csak egy magyar, mit számít a magyar Magyarországon.—Amit én írok: az én felelősségem. Amit Ön tesz: az Ön felelőssége. És a nehézléptű napok ítéletes sürgetésében a magyarság áhítatos hitével, a kötelesség végső elszántságával járom meg felelősségem teljes útját.

Öntudatot, öntudatot, öntudatot a magyarságnak, Elnök Úr! Öntudatot mindenekelőtt! Ez ma égetőbb szükség a kenyérnél, hiszen ez a magyar kenyér feltétele. Ez ma sürgetőbb feltétel a levegőnél: hiszen ez a magyar tüdő egészsége, az egész magyar szervezet alapszüksége. Ez az öntudat lesz az egyetlen alkotó rend, az egyetlen védő összefogás, mely biztonságot és jövőt jelent a magyarság számára. Az egyetlen lehetséges termő egység: a magyar öntudat.

Ehelyett, húsz esztendő óta, mind szélesebb mederben, mind sokasultabb szereposztással, irtózatos tervszerűséggel orgyilkos maszlagolások folytattatnak a magyar életösztön teljes megölésére, a még meglévő magyar szolidaritás szétoldására, a magyar halál minél akadálytalanabb megvalósítására.” –Szabó Dezső, aki sajátos nyelvezetével is képes volt gondolatainak hangsúlyt adni, világosan és sajnálatosan, a ma számára is aktuális gondolatokat fogalmaz meg. Ha a történelem ismétli önmagát, úgy vélem az ő gondolatait is újra tudatosítani kell. Mielőtt az utolsó mondatából arra következtetnék, hogy ő elkerülhetetlennek tekintette a nemzethalált, a kis népek pusztulását, a szükségszerű behódolást, a megalkuvást, mint ahogy az előző pártállam beépített ügynökei igyekeztek ezt az ébredő magyar öntudat megfékezésére az emberekbe beplántálni.

Nem. Szabó Dezső végig hitt a nemzet megtartó erejében, ezt fejezik ki folytatólagos gondolatai: ”…minden népnek saját kezében, saját lelke bátorságában, saját szolidaritása erejében van lefektetve sorsa s bármily kicsiny legyen: elszánt heroizmusának makacs állandósága kivívja azt az önálló történelmi műhelyet, melyben szabadon megépítheti egyéniségét, életét”. Hirdeti: „hogy az a nép, mely nehéz időkben a szenvedés és a gyáva lemondás közt meri elvállalni a szenvedést: előbb-utóbb felszabadul a lemondás kényszere alól.”

Szabó Dezső szerint a történelemben mindig ez a két választásunk volt: lemondás, vagy szenvedés. Ő a szenvedés „evangéliumát” hirdette a gyáva lemondás és az egy tál lencséért történő nemzeteladás helyett. Példaként idézhetők Szabó Dezső kiegyezéssel kapcsolatosan írt, elgondolkodtató mondatai: Deák végzetes tévedése volt, hogy saját elvi kijelentése ellen, a szenvedés helyett a lemondást választotta. A magyar lélek végzetes könnyelműsége az: hogy a nyomasztó ma bármily lehetőségű lezárásáért kockáztatja holnapját, jövőjét, megmaradását. 1867-ben, a magyar történelem e legfeketébb évében: a behemót germánság védelmévé kötötte le a magyarságot a velünk hasonló sorsú, kis nemzetek szabadságvágya ellen. Ő ezt a megmaradás, a biztosítás útjának gondolta, pedig ez az út a temetőhöz vezet, melyet nem mindig Trianonnak hívnak, van még borzasztóbb neve is.” Következésképpen a magyarságnak a lemondást jelentő német szövetség helyett a szenvedést kellett volna választani. Napjainkig víve a gondolatot, a NÁTO-hoz csatlakozást, a rendszerváltás után az ország kiárusítását Szabó Dezső, ma is hasonlóan értékelné. Mi ez, ha nem harmadik utasság?—üvöltenének a derék liberálisok. Igen harmadik utasság! Nem voltak harmadik utasok az árpádházi királyaink? Nem volt harmadik utas Bocskai István, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós?

Szabó Dezső javaslatot is tett az akkori miniszterelnöknek, tegyük fel ezeket a mainak is: „ Intézményes biztosítékok olyan sorát kell megteremteni: mely minden idegen érdek, minden idegen szellem hódítását a magyarság ellen csírájában megfojtja s minden magyar polgár lelkét beleformálja a magyar nyelv, a magyar kultúra, az organikus magyar célok nagy emberi egységébe…Vissza kell adni intézményes biztosítással a magyarságnak hazáját: földjét, sorsa intézését, élete stratégiai pontjait.” Másutt: „ Egy olyan minden szabadságban intézményesen biztosított új demokráciát kell rendszerré TENNI, mely a nemzeti munka egyetemes tömegét minden lényével önsorsa igazgatására, a történelmi élet építésére neveli s az élet minden terén lehetetlenné tesz minden szabadzsákmányt, minden élősdiséget, minden kalandorságot. Egy ilyen minden atomjában öntudatosított nemzet a magyar fennmaradás legerősebb biztosítéka.”

Aligha lehet Szabó Dezső aktualitását elvitatni ma, amikor az ország (?) alkotmányozásra készül: „Véget vetve a gyávaság, a dezertálás, a lemondás, a feladás húsz éves kurzusának: határozott alku tárgyát nem jelenthető eddig s tovább nemet kell mondani az irtózatos hatalmasságú germán pumpolásnak. Mondja ki a magyar országgyűlés, mint nyolcmillió magyar szomjasan várt evangéliumát: hogy Magyarország teljes függetlenségét, önállóságát, egyéni alkotásainak külön történelmi műhelyét minden körülmények közt megvédi. Ez a magyar élet megmásíthatatlan örök alaptörvénye. Mondja ki, hogy a magyar föld minden röge, az egész Magyarország teste az egységes magyar Nemzetnek elidegeníthetetlen tulajdona. Minden magán földbirtok csak örökbérlet a nemzethűség és a magyarság egyetemes érdekének feltétele alatt.” Csak remélhetjük, hogy az új alkotmány ezeket kimondja.

Farkas József, 2011