A Kreml szóvivője szerint senki sem kap gázt, aki nem rubelben fizet érte
Dmitrij Peszkov elmondta: az áttérést egyes országok „példátlanul barátságtalan” lépései váltották ki.
„A gázellátás helyreállításának feltétele az áttérés a rubelben fizetésre” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Rámutatott, hogy ez semmilyen hatást nem gyakorol az energiahordozó árára. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy Oroszországtól Bulgária és Lengyelország mellett
más országok sem kapnak gázt, ha nem fizetnek érte rubelben.
Peszkov azt mondta, nem tudja megmondani, hány ország egyezett már bele, hogy áttér az új fizetési rendszerre.
A tartalékok jelentős részét „ellopták” Oroszországtól
Európai politikusok kijelentéseire reagálva jelezte: az áttérés a rubelelszámolásra a gázkereskedelemben nem zsarolás, és Oroszország továbbra is megbízható energiaszállító marad, és elkötelezett a szerződéses kötelezettségei mellett. Emlékeztetett rá, hogy az áttérést egyes országok „példátlanul barátságtalan” lépései váltották ki, akik a tartalékok jelentős részét „ellopták” Oroszországtól.
Putyin március 23-án rendelte el, hogy az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folyó gázkereskedelemben át kell állni a rubelalapú elszámolásra. Mint mondta, az orosz fél
nem fogadja el az ilyen szerződések alapján történő kifizetéseket „kompromittált valutákban”, beleértve a dollárt és az eurót.
A Gazprom értesítette a lengyel és a bolgár importőr vállalatot, hogy szerdától felfüggeszti a gázszállításokat, mivel nem hajlandók orosz rubelben teljesíteni a végső kifizetéseket.
Eddig négyen fizettek rubelben
A Bloomberg szerint eddig összesen tíz európai gázvállalat nyitott számlát az orosz Gazprombanknál, s négyen már rubelben fizettek Oroszországnak a földgázért. Az amerikai hírügynökség a Gazprom orosz gázipari óriáshoz közel álló, névtelenséget kérő forrásra hivatkozott. Az illetékes szerint még akkor is, ha több ország megtagadja a Kreml követelését, hogy az orosz gázért rubelben fizessenek,
a lengyel és bolgár gázszállítások leállításához hasonló intézkedés egészen május második feléig nem valószínű,
mivel a következő gázszállítmány kifizetése csak akkor esedékes.Oroszország különböző vezetékrendszereken keresztül 23 európai országnak szállít földgázt.
Kiemelt kép: Szergej Iljin / Sputnik / AFP
Mandiner
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…