A koncert véget ért…

Olyan ez, mint Haydn 45. fisz-moll Búcsú szimfóniája… Egy-egy zenész feláll, meghajol a közönség előtt még utoljára, és kivonul a koncertteremből… Most Szörényi Szabolcs tette le a gitárt. Ám, amikor egy-egy zenész, letéve hangszerét kivonul a teremből, magával visz valamit belőlünk… de amennyit elvisz, annyit hagy is.

Önmagából, abból a kincsből, amellyel élete során elárasztotta azt a generációt, amely lassan hallgatóként, közönségként, barátként is elhagyja a koncerttermet. Hiszen, együtt voltunk a kezdetektől a mesterekkel, és a mi szívünket, lelkünket, érzelmeinket és elköteleződésünket az ő zenéjük is acélozta. A népzenei motívumok, az előadásmód, a hangszerelések, és a dalszövegek mind-mind muníciót jelentettek a számunkra. S ahogy ők búcsút intenek, mi is érezzük, hogy bár a muníció még ott van velünk, de az erőnk fogy, s lassan átadni sincs kinek azokat az erényeket, azt az érzésvilágot, amely egyfajta igazságot akart, és hitt is benne. Ám, csak egy álom volt az egész, hiszen a világ megcsalta azt a generációt, azokat a generációkat, akik az Illés és a Fonográf zenéjére, zenéje által szerették meg a népzenét, az értékes gondolatokban elmélyülve váltak igaz magyarokká, emberekké… Most itt állunk, s könnyes szemmel nézünk a távozó zenész után, aki letéve gitárját, búcsút intett. És lassan mi is készülődünk, hiszen a mi koncertünk is befejeződik. Az utolsó tételeket éljük…

Itt-ott még fel-felhangzik egy-egy szeretett régi nóta, s olykor pár fiatal is csatlakozik, mert a nagyapa, apa, sokat hallgatta velük ezeket a lelki, szellemi csodákat. Fiatalságunk nagy koncertjének a tételeit.

Ma más világ van. Nincsenek csodák, nincsenek, vagy csak ritkán fordulnak elő értékes dalszövegek, és a hangszerelést sem a tudásban rejlő harmónia teremti meg.

Szörényi Szabolcs a képzeletbeli Esterházy kastélyban ma letette a gitárt, mert az Ő szólama megszűnt… és minket is figyelmeztet: Adjuk át, amit tudunk, amit megjegyeztünk a dallamokból azoknak, akik igénylik, akik tudni és élni akarják azt a tiszta szellemiséget, amelyet ő is igyekezett nekünk átadni tehetségével, tudásával, szeretetével. Mert a koncert végéig nekünk is vannak még feladataink… és amikor majd újra találkozunk, ne szégyenkezzünk a mulasztások miatt.

Isten veled Szabolcs! … és mindent köszönünk!

Stoffán György

 

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)