Trump szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A katonai lázadás felélesztette a Nyugat álmát Oroszország legyőzéséről

A nyugati hatalmak Oroszország belső és nemzetközi gondjainak kiélezésére használják ki a Wagner csoport katonai lázadása következtében kialakult helyzetet.

Vasárnap óta miniszteri tanácskozások sokasága jelzi, hogy Oroszországon belüli és kívüli eszközökkel igyekeznek aláásni a moszkvai vezetés helyzetét, megakadályozva, hogy Putyin elnök elérje Ukrajna semlegesítésével és az amerikai egypólusú világrend felszámolásával kapcsolatos célját.

Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás, és az Oroszország elleni szankciók fokozása mellett a nyugati eszköztárban nagyobb szerepet kap az oroszországi belső felforgatás. Szervezeti és propaganda eszközökkel igyekeznek az oroszok békeszeretetét a putyini vezetés ellen fordítani, egyszersmind felerősíteni az orosz katonák körében a pacifista érzelmeket, úgy tüntetve fel a Wagner sereg lázadását, mint amely azért történt, mert elegük lett a hadakozásból.

Az amerikai-kanadai, az amerikai-brit speciális szolgálatok ez irányú egyeztetésével párhuzamosan Luxembourgban az Európai Unió külügyminiszterei dugják össze a fejüket, hogy lássák, mit tehetnének a Nyugat álmának valóra váltásáért, Oroszország stratégiai legyőzéséért, kihasználva – mint állítják – Putyin lázadás következtében megingott hatalmi helyzetét.

A Nyugat úgy próbálhatja fokozni a putyini vezetéssel szembeni bizalmatlanságot az oroszok körében, hogy szembesíti az orosz embert a Kreml Ukrajnával kapcsolatban kitűzött hármas céljával, nácitlanítással, demilitarizálással és semlegesítéssel, jelezvén, hogy egyiket sem sikerült elérni. Következésképpen felelősöket kell keresnie az eredménytelenségért, hiszen az elhúzódó hadviselés árát a népnek kell megfizetnie, benne katonáinak életével.

Az USA és fő szövetségesei a gyengeség jeleként értékelik Putyin kompromisszumát Prigozsinnal és 25 ezer harcosával. Hiszen az orosz elnök eredetileg leszámolást és törvény előtti felelősségre vonást helyezett kilátásba a „hazaárulókkal” szemben, majd kiegyezett velük, hogy elkerülje a komolyabb vérontást, egyszersmind a polgárháborús helyzet kialakulását, melyről maga tett említést a nemzethez intézett június 24-i beszédében.

A katonai lázadás politikai eszközökkel történt leszerelése után a Kreml tudatta ugyan, hogy a lázadás semmilyen tekintetben sem változtat az ukrajnai különleges katonai művelet céljain, de aligha férhet kétség ahhoz, hogy az orosz vezetésnek a jövőben az eddigieknél szélesebb fronton, és összetettebben kell megvívnia harcát kitűzött céljainak valóra váltásáért. Különös tekintettel az orosz társadalom egy részének Putyin-ellenes, illetve pacifista beállítottságára.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter aktivistái szerb mintára szerveznének erőszakos tüntetéseket

Az Ukrajnával és nyugati támogatóival szembeni keménykezűséget hiányolókkal szemben magabiztosságot kölcsönözhet Putyinnak annak tudata, hogy az oroszok túlnyomó többsége követi. Legalább is eddig követte.

 

Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke

Magyar BékekörKiemelt képen a Wagner harcosa Rosztovban

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!