A Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt Debreceni Szervezetének sajtóközleménye
Varga Zoltán kilépése a debreceni MSZP frakcióból, és a párttagságának felfüggesztése hűen tükrözi a szocialista tábor bomlását, mely előre látható volt a párt szereplése és választási veresége után.
A Jobbik helyi szervezetének véleménye szerint az események nem csupán ideológiai alapon mozognak, vélhetően elszámolási vagy üzleti viták húzódhatnak meg az események mögött.
Tapasztalatunk szerint az üzleti érdekek Debrecen vonatkozásában már rég elhomályosították az ideológiai törésvonalakat, és együttműködésre inspirálták a helyi politikai erőket a közgyűlésben.
A Varga Zoltán által előadott és sérelmezett együttműködés és a színfalak mögötti mutyi már sejtésünk szerint évek óta működik a városunkban. Talán a pletykaszinten hallható közpénzek és a beruházások körüli „panamák” szálai mely a közvéleményt régóta foglalkoztatja a szocialista párthoz is elérnek? Vajon milyen ügy vagy beruházás az, amitől most hirtelen elszabadultak az indulatok? A kiszivárgó hírek arra engednek következtetni, hogy a város vezetése igen komoly pressziót gyakorol a döntéshozásban részt vevő politikusokra ami etikátlan de még a törvények határait is súrolhatja.
A Jobbik mint a rend pártja ezúton felszólítja Varga Zoltánt, hogy amennyiben tudomása van törvénytelenségekről, jogkövető polgárként tegyen bejelentést az illetékes hatóságoknál amennyiben nem kíván bűnrészesévé válni azoknak. A Jobbik helyi szervezete elvárja a debreceni politikusoktól, hogy a törvénytelenségek feltárásában legyenek a párt segítségére és a város közéletének megtisztításában mindenki vegye ki a részét.
Kőszeghy Csanád Ábel elnök, Jobbik, Debrecen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Mementó…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Valaki azt írta.”A Fidesz eredendően rossz, csak felvett a pártba jó embereket is dísznek, hogy mögéjük bújva, mint álnemzeti párt el tudja adni magát.” Ez érdekes megállapítás.
Ha jó ember, akkor mit keres mocskos, patkány, gerinctelen, kapzsi, orbán-és pintérklónok között? Vagy tán inkább birka, megalkuvó?
Semmiképp nem hiszem, hogy nemzeti-és keresztényi értelemben jónak mondható, egyenes jellemű emberek lennének a fideszben.
Volt húsz évük a silány, csörtető ember selejteknek kellőképp egy nemzetellenes, bűnöző csoporttá szelektálódniuk.
Tagjaik között olyan személy tehát nincs, akit valamiért is jónak lehetne nevezni.
Mind segít ennek a két hóhérnak, pintérnek, orbánnak, nemzetvesztő céljaik megvalósításában.
Publilius Syrus: „A nélkülözőnek sok mindene hiányzik, de a kapzsinak minden.” A fideszben (direkt írom kis betűvel)vagy kapzsi valaki, vagy csőlátású szellemi toprongy bunkó.
A Fityisznek azért van szüksége a KDNP-re, hogy pártjában a keresztény minősítés hangzatos megjelenítésével, ezen értékekkel való felruházottságú pártként definiálhassa magát, a többnyire keresztényi beállítottságú szavazók körében. Gigantikus átverés.
A Fityisz zsidók, bolsevik kutyák, antifák, cigányok, maffiózók, és jellemtelen bűnözők gyűjtőpártja.