A Jobbik is uncsi, és „néppártosodása” óta egyre unalmasabb
Megkezdődött a Flúgos Futam: a 2018-as választási kampány!
NIF: A 888-on megjelent cikkből csak azokat a részeket vontuk ki , amelyek nem csapnak át az alaptalan lesajnálásba, gyűlölködésbe, nemzetellenességbe! Legalul megtalálható a teljes cikkre utaló link! Akinek van gyomra, mint nekem is (Transyadmin), elolvashatja az egész cikket és az összes kommentárt. A magyarság nemzettudathiányos, vagy a PT-hoz tartozó, attól legalábbis teljesen befolyásolt, keresztmetszetét meg lehet találni a cikk alatt.
++++++++++++++++++++++++++++++++++
A nagy moralizálásban a Jobbik elvesztette régi, indulatos varázsát.
A Jobbik ma leginkább egy szeretethiányos kisgyerekhez hasonlítható. Egy olyan kisgyerekhez, aki nagyon hamar szeretne felnőni, szeretne elismerést kapni, de a nagy erőlködésben egyre csak fárad, az erőltetett útkeresés pedig felemészti minden megmaradt erejét. Vona Gábor szombati beszédében azt mondta, hogy
Ezzel viszont az a baj, hogy a Jobbik tíz év után sem érett meg arra, hogy kormányos legyen. Nem tudott felnőni a feladathoz. A Jobbik egy álmodozó kisgyerek maradt, aki azt hiszi, hogy uralhatja a tengert, miközben még matróznak sem felelt meg. Inkább csak egy nagyravágyó hajóinas, aki tele van álmokkal és célokkal, miközben sikálja a hajópadlót. Ez valószínűleg az egyetlen jó dolog a Jobbikban, becsülendő az álmodozása. Mert ez az éretlen kisgyerek azt hiszi, hogy a szép beszéd, a szép gondolatok teszik őt különlegessé, egyedivé. Görcsösen hisz a nagy és elvont perspektívákban, a világmegváltó elképzelésekben, azt hiszi a saját képzelt „lelki tisztasága” felkentté, kiválasztottá teszi. Közben viszont nem veszi észre, hogy már rég elveszett a közhelyek tengerében.
A Jobbiknak sem politikusi, sem pedig szavazói alapanyaga nincs meg a magabiztos kormányváltáshoz.
A Nézőpont mérései szerint a Jobbik 10 százalékkal az MSZP alá süllyedt, a Medián idei első felmérése alapján pedig 14 százalékával erősen stagnál. A párt politikus ikonokat sem volt képes felépíteni. Ahogy Z.Kárpát Dánielnek nyögvenyelősen sikerült bele-beleszólogatnia a kormány migrációs politikájába, úgy Ózd példája is a Jobbik kormányzóképességét cáfolja.
A nagy néppártosodás alatt Vona kénytelen volt megszabadulni a „zagyvagyörgyguláktól” és a régi gárdistáktól, azonban ez még nem feltételezi azt, hogy nincs belharc a Jobbikban. Mert nagyon is van. Az ideológiai tisztogatások után bennmaradt Novák Előd igencsak széles táborral rendelkezik, működése azonban sokszor szembemegy a Jobbik fokozatosan mérséklődő politizálásával. Novákot egyszerűen nem merik kirakni a pártból, túl nagy a tábora, és kitúrása túl sok szavazatba kerülne, így Vona arra kényszerül, hogy folyamatosan feltakarítsa azt a radikális piszkot, amit Előd barátja hátrahagy. A Jobbik néppárti megítélését rombolják még vidéken politizáló képviselőik antiszemita és romaellenes megnyilvánulásai is.
A Jobbik már több mint egy éve próbálja lerombolni régi, radikális karakterét, ideológiai irányultságát. Széles rétegek által fogyaszthatóvá akar válni, bízik abban, hogy esetleg betagozódhat a kormánypártok közé. A lepel alatt ez a Jobbik valódi stratégiája. Kivárni egy olyan ciklust, mikor esetleg szükség lesz a Fideszen és a KDNP-n kívül egy harmadik jobboldali erőre a magabiztos kormányzáshoz. A Jobbik valójában tudja, hogy egyedül soha nem lenne kormányváltó erő, viszont a kommersszé válás esélyt adhat neki a jövőben egy lehetséges koalíciós partnerségre, amiből kiindulva elkezdhetné a többi jobboldali erő kitúrását. Erre azonban jelenleg nincs sok lehetősége, mert az erőltetetten céltudatos „néppártiasodásban” folyamatosan veszt hitelességéből.
A Jobbik most leginkább a ’94 előtti Fideszre hasonlít. Keresi az útját, keresi a piaci rést. Vonáékkal ellentétben a Fidesz ügyesen használta ki az irányváltást, jól helyezkedett el a politikai térben. De a Jobbik a középre tolódás óta nem találja a helyét. Középről viszont már nem igazán ajánlott visszatagozódni a szélsőjobboldalra. Balra viszont nem mehet, így a párt a 22-es csapdájába került, nincs mozgástere a politikai arénában.
A jobbikos kamuhoz tartozik az a fajta sértettség is, ami abban nyilvánul meg, hogy a párt folyamatosan szóvá teszi, hogy „a többiek az ő programjából mazsoláznak„. Ha megfigyeljük a Jobbik politikai manővereit, azt mondhatjuk, hogy kevéske egyedi gondolattal rendelkeznek. Legtöbbször kiszínezik vagy kicsit radikalizálják a kormánypártok javaslatait, logikájuk az „ennyi nem elég” elv alapján működik.
A Jobbikból pedig már ennyi is elég.
Kivonatok a http://888.hu/article-vona-a-hidember c. cikkből; írta Horváth József György
Kivonatok a hozzászólásokból:
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Mementó…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Azt hogy a Jobbikot már megint temetik nem lep meg.Biztos vagyok benne hogy okoz még meglepetést.Csak ki kell várni.Nem kell nagy propagandát csinálni.Ezt megteszi a fidesz a tetteivel,a szegénység,a kilátástalanság,a cigánybünözes,a földügyletei,a korrupció,Az igazságszolgáltatás oriási botrányai,a baloldal orfacsaró büze.stb.Mind -mind,a Jobbik malmára hajtja a vizet.Ezek az ostoba statisztikák pedig olyan nevetségesek..Csörcsil jut eszembe:” Csak olyan statisztikában hiszek amit én hamisitottam.”.
„ezzel egyetlenegy probléma van,ha az éppen adott kormány, már nem tudja tovább letolni azt sok aljasságot a nép torkán,(mint a fideSS most)akkor szívesen „elveszti a választást(?),hogy a soron következő játszi könnyedséggel ugyanezt megtegye. Ugyan így játszotta el az mszp is legutóbb a fideSS-el, elkerülve egy forradalmat. És kezdődik elölről minden, vagy inkább folytatódik tovább. Egymást váltogatva, rájátszva a felejtésre és a hiszékenységre.
Pontosan ez zajlok a módszerváltás óta.
H.B.