A hajléktalan kérdés megoldása? – avagy: Tarlósék „zseniális” ötlete
Az alábbi íráshoz nincs mit hozzáfűzni, sajnos, minden mondata igaz, és bárki, bármikor kerülhet az utcára – ilyen, olyan indokból. Amit SOHA NE FELEJTSÜNK(!!!): BÁRKI(!!!) lehet a „következő”, hiszen pár ezer forintos számlatartozás miatt elveszítheti az otthonát.
Történt, hogy Tarlós István és barátai elhatározták, hogy rendet tesznek a fővárosban. Azok a hajléktalanok, akik „életvitelszerűen” az utcán, aluljárókban mernek tartózkodni, azok részben potenciális veszélyt és egészségügyi kockázatot jelentenek a „tiszta” Budapest egész területén. Ezért elhatározták, hogy mindazok, akik „visszaesőként” visszamerészkednek koszos tereinkre, közbiztonsági szempontból este 22 óra után megkérdőjelezhető aluljáróinkba, 100 000 forintig terjedő bírsággal sújtandók, vagy optimális esetben elzárandók. Más kérdés, hogy egyetlen hajléktalan sem tud ekkora összeget kiperkálni, sőt, jelentős azoknak a száma, akik naponta még egy negyed kiló kenyeret sem tudnak megvásárolni. Az elzárás pedig, a minden kényes igényt kielégítő büntetés-végrehajtási intézeteink túlzsúfoltsága miatt, komoly akadályokba ütközik…
Ez a hülye rendelet olyképpen működik, mint az a kapitális ötlet, mely a közösségi közlekedési megállókban kihelyezett táblákban ölt testet, miszerint a megállókban (a táblától hosszirányban 30-30, keresztirányban 3-3 méteres területen) füstölni merészelő honfitársaink 50 000 forintos pénzbírsággal sújthatók (lennének) a közterület felügyelők által, amennyiben egyáltalán volnának ilyenek kellő időben és helyen. Ilyeneket pedig a rendelet megszületése (hatálybalépése??) óta nem volt szerencsém láthatni, pedig naponta közösségi közlekedek támaszpontom (lakásom), valamint munkahelyem között. Viszont a nagyobb csomóponti megállókban több lett a flaszteren elszórt, széttaposott csikk, mint annak előtte.
No, de térjünk vissza a hajléktalanokhoz: A hajléktalanokkal minden megcsinálható. Be lehet vinni őket az „őrsre”, aztán újból kiengedni őket a semmibe, el lehet zavarni őket mindenhonnan. Eszembe jut a hiénapillantású Fideszes, Lázár János, elhíresült mondása, miszerint: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”.
A hajléktalan lét teljességgel értelmetlen. A hajléktalan nem számít embernek, ők valahogyan kialakultak. Nem önkormányzati, állami megrendelésre, csak úgy, ad hoc módon. Ketten ezek közül a szerencsétlenek közül már megfagytak az idén, pedig még hol van a keménynek ígérkező tél, amivel a meteorológusok riogatnak bennünket? Persze ez a két áldozat nem természetes módon hagyta el ezt a csodálatos világot: levetkőztették őket és egy padon faképnél hagyták őket. Van viszont egy ennél jobb szórakozás is: pénzért vagy egyéb juttatásért bírjunk rá két ilyen szerencsétlent, hogy bunyózzanak, kesztyű nélkül, a ring maga a patyolattiszta pesti utca. Láttam egy ilyen videót a TV-ben. Nem sportból mentek egymásnak, hanem egy kis zsozsóért. Baromi jó szórakozásnak tűnik, és aki ezt továbbküldi mobilon vagy egyéb kütyün, az király! Esetleg fel lehet tenni a világhálóra haveroknak, rokonoknak. Vannak olyanok, akiknek ez egy jó buli, tiszta élvezet, van ennek valami különlegesen perverz feelingje (is). Egyesek szemében a hajléktalan nem ember, csak egy dolog. Téma, ami az utcán hever, csak le kell hajolni érte, no nem humanitárius okoknál fogva vagy a bibilai irgalmas szamaritánus szándékával, csak úgy, a „legszebb öröm a káröröm” szellemében.
A Főváros 2010 óta – „forráshiány” miatt – megszüntetett egy csomó átmeneti szállást (melegedőt), mégis mondják-mondogatják, hogy ezek a szerencsétlenek vonuljanak az átmeneti szállások egyikére (ahova nem mellesleg csupán éjszakára vonulhatnának be egy fürdés és egy tál meleg étel fejében). Az egyik legjelentősebb segélyszervezet vezetője szeptemberben azt nyilatkozta a TV-ben, hogy már 120%-os telítettséggel dolgoznak. Az ilyen helyek másik hátulütője számos hajléktalan elmondása szerint, hogy nem mernek bemenni, mivel sorstársaik meglopják őket, nem ritka a verekedés sem. Dr Eőry Ajándok – a kínai orvoslás egyik magyar kiválósága – mozgó kis rendelőjével járja a fővárost, és saját költségén segíti a törvényen kívülieket, ahol csak tudja. Ez azonban csak egy csepp a tengerben. Bizonyos, hogy ezen páriák között vannak olyanok, akik saját hibájukból váltak hajléktalanná, azonban a többségre nem ez a jellemző. A XV kerületben található a valamikori „orosz kórház” hatalmas épületkomplexuma, melynek tulajdonjogáért évtizedek óta vitatkozik a Főváros és a XV kerület. Az épület ma már olyan leromlott állapotban van, hogy rekonstrukciójára sohasem lesz elegendő forrás, holott felvetődött már az az elképzelés, hogy itt lehetne egy befogadóállomást létesíteni a társadalom által kivetett embertestvéreink részére. Félő, hogy a hajléktalanok száma a kilakoltatások „eredményeképpen” csak növekedni fog, nem beszélve az öngyilkosokról. Számos hajléktalant a láthatatlan, de létező, koldusmaffia tart állandó fenyegetettség alatt, amiről természetesen a lakájmédiák hallgatnak. Szerintem nálunk csak végletek vannak, középút nincs. Amikor évekkel ezelőtt egy Romániából átszivárgott kis retek, a kiskorú „Maugli”, tartotta rettegésben a Blaha Lujza teret, számos videó került fel a hálóra a csodaszörnyről, s a rendőrség ölbe tett kezekkel vette tudomásul a kis rém dolgait, hangsúlyozván, hogy kiskorú révén nem lehet ellene fellépni. A végén diplomáciai úton (?!) távolították el az országból. Ez ugyebár az egyik véglet. A másik véglet pedig Tarlósék rendelete, melynek „eredményéről” fentebb már említést tettem.
Szebbet, jobbat, emberibbet!
(ismeretlen szerző)
(Nemzeti InternetFigyelő)
Gratulálok az okostojásoknak! Zseniális megoldás ugyanis ha a saját törvényüknek érvényt szerezve minden homlesztől, minden éjszaka sikerűl a 100.000 Ft-ot beszedni, reggelenként egy kocsiderék pénzzel tudnák a szerencsétlenűl járt ájemefnél csökkenteni a tartozást. Egyébként erről a törvényről nekem a Kiss Manyi kecske és nyúltenyészete jutott az eszembe.
Nem olvasták a Kis herceget anno! Ott olvashatták volna a törvényhozás rejtelmeit! Másrészt, annyi volt laktanya, munkásszállás üresen áll, mért nem lehet oda berakni őket? Adnék rönkfát, keresztvágó fűrészt, marharépát, céklát, krumplit, kukorica lisztet üstöt, ha főzöl, fűrészelsz, eszel, ha nem nézel! A magyar királyok írni se tudtak, de tudtak problémát megoldani! A diploma akadályozza?
Mégis mit vártatok a sarlós-tarlós elvtárs-rabbitól? Hozza igazi formáját amit szdsz-ben belé vertek! Soha nem tartozott a tisztességes és normális emberek közé!
Sarlós tanulhatna a angoloktól. (Az a 300 éves angol demokrácia – ugye?) Ők, miután a mezőgazdaság korszerűsítése érdekében meghozott reformjaik eredményeképp elkergették a parasztokat a földjeikről, hogy azokat a nagyobb tőkehozam – mint legfőbb gazdasági cél – érdekében juhlegelőkké alakítsák és a parasztok nincstelen földönfutók lettek, a nemzeti kormányuk törvényt hozott a probléma komplex és mindenre kiterjedő, emberséges, az európai normáknak megfelelő megoldására. A „végső megoldást” eredményesen meghozó törvény szerint a koldulni merészelőket minden „lacafaca” nélkül a helyszínen fel kellett akasztani. Így tudták eredményesen felszámolni nem csak a koldulást, hanem a koldusokat is, ráadásul az éhezők nem szenvedtek többé, hanem állami segítséggel örök nyugalomra térhettek. Javaslom a fővárosnak, hogy fontolja meg eme európai példa követését. Ez segítené a Világbankot a magyarság lélekszámának 6 millióra csökkentését célzó programjának a határidő előtti, sztahanovista megvalósításában is a fülkeforradalom még nagyobb dicsőségére.
Még egy kérdésem van: a roma stratégia kizárólag a roma rasszba tartozók felemelésére szolgáló rasszista program-e, vagy sem? Mert ha nem, akkor az arra szánt keretből a hajléktalanokon is lehetne „esetleg talántán” segíteni valamilyen szinten. Nem?
Dr.Eőry Ajándok előadása
http://www.ustream.tv/recorded/18229176