A Fidesz hand in hand szavazott Gyurcsányékkal – csak a Mi Hazánk nem szavazta meg Finnország NATO-hoz való csatlakozását
A Mi Hazánk kivételével minden frakció megszavazta Finnország NATO-hoz való csatlakozását, ami komoly jelzéssel bírhat a svéd kérelem sorsára is, de a belpolitikai vonzata sem mellékes – írja a Magyar Jelen.
A lap jókedvűen mosolygó fideszes országgyűlési képviselők szelfijét is bemutatja, amint a szavazás napján – igazából nem tudni minek örülnek -, az izzasztó munka közben így pihengetnek. A képet egyébként Zsigmond Barna Pál fideszes képviselő osztotta meg közösségi oldalán.
Talán úgy is fel lehet fogni ezt a képet, mintha azokat nevetnék ki, akik nem értenek egyet a NATO bővítés kérdésével, éppen egy háborús, eszkalálódó válság közepette és úgy gondolják, simán szembe mehetnek a valóban békét akaró magyar választók többségének akaratával és szavazóik többségével is ezzel a döntéssel. Ugyanis ebben a kérdésben nem lehet népszavazást kiírni, de akik rendszeres hallgatói a Karc FM Rádiónak – mely a Fidesz rádiója -, azok jól tudják, hogy a Paláver című betelefonálós műsor hallgatóinak döntő többsége nem értett egyet sem Svédország, sem Finnország NATO csatlakozásával. Persze ez nem a választópolgár dolga, hiszen ő a politika ilyen mély bugyraiba természetesen nem láthat bele – mint tudjuk.
Íme a fotó:

Álljon itt Zsigmond Barna Pál bejegyzése is:
Ahogy azt a Magyar Jelen írja, az igenek mellett 182 képviselő neve szerepel, köztük találhatók fideszesek, DK-sok, Momentumosok, vagy Jobbikosok is.
Nem gyakran fordul elő, hogy Orbán Viktor együtt szavaz Gyurcsány Ferenccel,
márpedig ennél a geopolitikai lépésnél ez volt a helyzet. A finn és a svéd csatlakozás körüli vita jelentős részét nem az képezte, hogy a kormány a balliberális pártokkal együtt támogatni fogja-e, hanem az, hogy ezt mikor teszi meg. A balliberális ellenzék frakcióiból a fő kritika azért érkezett a kormány felé, mert ezt csak most és nem nyolc hónappal ezelőtt szavazták meg.
Emlékezetes, hogy néhány héttel a szavazást megelőzően a Fidesz azt kommunikálta, hogy a frakciójukban még vita van erről és megosztottak a kérdésben. Elsősorban Simicskó István nevét lehetett hallani a kontra álláspont mellett, de a szavazás jól megmutatta, hogy végül párttársai bizonyára meggyőzhették a helyesnek vélt álláspont támogatásáról.
A teljes cikk a Magyar Jelen oldalán IDE kattintva olvasható
Szép volt Mi Hazánk!
Egyetértek.
„Kállai kettős”, mint anno . . .
Semmiből nem tanul a politikai „elit”!