KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A FIDESZ elvégezte a dolgát, jöhet a váltópárt, és valami cirkusszal meg is fogják csinálni a kormányváltást

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A ballibek dolga anno az volt, hogy megszüntessék az állami támogatott forint hiteleket, és olyan gazdaságpolitikát folytassanak, aminek támogatására hivatkozva az MNB magyarázhatatlanul és indokolatlanul magasan tarthatja az alapkamatot. Valamint megteremtették a jogi, szabályozói környezetet ahhoz, hogy a bankok eszement ámokfutásba fogjanak.

Miután devizaalapon eladósították a komplett magán, vállalkozói és önkormányzati szektort, a parazita félreállította a ballib hazaáruló bandát, megnyugtatta őket, hogy nem lesz elszámoltatás, ne fossanak. Aztán hatalomra nyomták a FIDESZ-t.

Az ő elsődleges dolguk az volt, hogy a folyamatos időhúzás mellett, – ha esetleg az élet-halál harcot saját létükért vívó adósok lukat ütnének, rést találnának a paraziták jól átgondolt konstrukcióján – azonnal, akár a törvény erejénél fogva, hatalmi eszközökkel belenyúljanak akár polgárjogi szerződésekbe is, és adósmentésként feltüntetett bankmentő intézkedésekkel ellehetetlenítsék a kölcsönszerződések érvénytelenségének kimondását célzó erőfeszítéseket. Emellett folyamatosan a nemzet megosztásán munkálkodtak, devizaadóst forinthitelessel, hitelest hitellel nem rendelkezővel próbáltak összeugrasztani.

Hazaáruló, egyre átlátszóbb és görcsösebb tevékenységük ellenére a jogi vonalon kiváló magyar emberek több éves áldozatos küzdelmük eredményeként olyan falakat sikerült – és itt meg kell említeni a bíróságok, ügyészségek elképesztő kollaboráns magatartását – ledönteni, amely világossá tette a paraziták számára, csak idő kérdése, hogy a bíróságok kénytelenek legyenek kimondani az egyedi ügyekben, bármennyire is húzzák az időt, hogy a szerződések minimum részlegesen semmisek.

A Bankszövetség azonnal meg is fogalmazta a kívánalmait a kormány irányába, miszerint az alkosson olyan jogszabályt, amellyel megakadályozzák a szerződések bíróság előtti megtámadhatóságát. A hazaáruló kormány szokásos módon retorikájában ezen felháborodott, de a színfalak mögött máris megkezdték a terv kivitelezéséről az egyeztetéseket. Matolcsy testvért berakták jegybank elnöknek, aki – mivel tudták, hogy a bírósági út bezárásával együtt forintosítani akarnak, – elkezdte a forint alapkamatát lefele nyomni, mely következtében a forint nagy mértékben gyengült a CHF-hez, ill. EUR-hoz képest. Miután ez megtörtént, előálltak a farbával. Törvénykezni kezdtek.

Először is leállították a folyamatban lévő több ezer, a sikertől karnyújtásnyira álló pert, majd gondos média előkészítés után – mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – bejelentették, hogy piaci áron fognak forintosítani. De nem kell félni – mondták – mert így is mindenki jól fog járni. Az alacsony Matolcsy kamat miatt elszállt árfolyamon át fogják a még meglévő devizában nyilvántartott tőketartozásokat váltani forintra, és az így kiszámolt horror igazságtalan forint összeget kőbe fogják vésni a jogorvoslat lehetőségének kizárásával, kötelezően előírva.

Majd ebből levonják az olyan díjként beszedett árfolyamrést, ami mögött nem volt szolgáltatás, ill. a felvételkori kamathoz igazított (még csak szóba sem került az adott deviza irányadó kamatának pályájához való igazítás!) kamattal számolt túlfizetés miatti összeget. Ami így marad tőketartozás, az az esetek túlnyomó részében még mindig több, mint az eredetileg folyósított összeg.

De ez a FIDESZ-t már nem zavarja, tudják, ők a dolgukat elvégezték, jöhet a váltópárt, akinek az lesz a dolga, hogy Matolcsy leváltását kikényszerítse, az új jegybankelnök pedig abban a pillanatban elkezdi ész nélkül majd emelni a kamatot, mihánt a forintosítások lezajlottak. És a bankok abban a pillanatban elkezdik ezt az immáron forint hitelek ügyleti kamataiban érvényesíteni, amint a mostani törvényben rögzített másfél év letelik. Ha egyáltalán fél év múlva az új banda ezt a kitételt nem módosítja fél évre. És a FIDESZ-t sem fogják elszámoltatni, ez az alku. Legalábbis ezt ígérik a kollaboránsoknak a bankárok. Pedig be lesznek, mert oly mértékben kilóg már a lóláb, hogy nem fognak visszariadni nagyágyúk beáldozásától, bűnbakká tételétől sem.

Hogy ki lesz a váltópárt, a tekintetben láthatólag az arctalan paraziták szócsöveként funkcionáló USA adminisztráció is tanácstalan, ugyanis nincs egyetlen – magát a legfertelmesebb posványos mélységig le nem járatott – hű kozmopolita politikai erő sem, akit a nemzet elfogadna. Legutóbb ez a Goodfriend vagy ki a halál Fletóval bulizott, aztán Fletó ki is ugrott a nagy bejelentésével, hogy gyorsan váltsunk már kormányt. De ezt még ez a végletekig elfajzott létforma sem gondolhatta komolyan, hogy ezt a paprikajancsit az ország élére juttathatják még egyszer. Szóval nagy bajban vagy nemzetem. Kívül belül ellenség.

Adj erőt Uram, meg okos eszességet! Mit tehet egy nemzet ilyen iszonyatos gonoszság, és mocsok ellen?

Gácsi László

Civilkontroll

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

11 thoughts on “A FIDESZ elvégezte a dolgát, jöhet a váltópárt, és valami cirkusszal meg is fogják csinálni a kormányváltást

  1. Figyelj Kedves Admin/
    Sokak jelenltében szólunk hozzá cikkeidhez és minő véletlen:
    NEM JELENNEK MEG!
    ETTŐL MI VESZPRÉM MEGYÉBEN KURVA JÓL ELVAGYUNK ÉS TUDJUK A DOLGUNKAT!
    Szeretettel a Civil kontroll veszprém és a
    Koppány Otthonvédők Veszprém!
    CSAPATA!
    Szabó József

  2. Hát nagy szarügy a helyzet, persze hülyeség reménykedni, hogy ez a baromarcú banda megembereli magát és semmisnek nyilvánítja az eddigi hülye hiteles törvényeit, pedig ha lenne esze akkor ezzel élne, mert az a veszélyhelyzet ami itt ácsingózik az az ő esetükben minimum a lincselés! Az un. arctalan paraziták pedig nagy pofára eséssel fogják végezni, miként a bankok és a kollaboránsok! Na ennyi kedves Barátaim!

  3. Éppen erre jó a „demokrácia”. Ellenőrizhetetlen szavazatok a hozzá nem értő és alapvetően teljesen érdektelen tömegtől biztosítják a szabad választás látszatát. És ha esetleg az ostoba többségnek lenne annyi esze, hogy megelégelje ezt, abban a pillanatban háború törne ki a demokráciát megelégelő többség érdekeinek a védelmére. Undorító egy rendszer, amit csak zsidó agyak találhattak ki.
    eSzeL

  4. CSalódott vagyok,mert az embereknek,nekem se nincs bizalmunk a politikusok iránt!Nem csoda ha sokak nem mentek szavazni!sokakat valami áron le fizettek,vagy rá ilyesztettek nem kap munkát!A Fidesz úgy nyerhetett,hogy sok külhoni által akik még 1956-ban diszidáltak vagy a kárpátaljai -román és többi külhoni magyar.Mi közük a szavazáshoz azoknak akik nem itt élnek velünk?Ők nem tudják mi van itt valójában!Nem tapasztalják mind azt amit mi itthoniak!Nekünk kis embereknek mindig is nehéz volt,mindegy ki volt a kormányon!Munka volt a kádár rendszerbe,dolgoztunk,gyarapodtunk,nehéz becsületes munkával!Ott is voltak problémák,de éltünk!Most meg még élni sem lehet!!Azért dolgozunk a napi betevőnkért!4gyereket felneveltem,tudtam nekik segíteni elindulni az életben!Most meg ma-holnap 60.van leszek,betegen dolgozzak 64/5éves korom-ig!Nehéz fizikai munkát!ha megérem ezt a kort!A politikusok próbáljanak megélni 50630ft.ból!Mindent adóztatnak?Segélyeket elvonnak?Gyurcsán is a Svájci alvó zsidó számlákról hallgat!Orbán is mit csinál most?Ki nyír minket!Most már igazi becsületes hazafi érzelmű ember kéne aki nem csak az üzletét nézi,ha nem a haza sorsát is!!!Amerika ahova be lép ott háború van!!!Körül lehet nézni a világban!!!Ők akarnak mindent,hatalmat,adott országok kincseit!!! Legyünk jóban mindenkivel,de a megadott körön belül!!Nem csoda aki teheti menekül el innen ebből a kis országból!!Sajnos a magyarság mindig is szenvedő alany volt a külföldnek,a csaló vezetőknek!!Akik idáig voltak a politikában azok mind szocialisták voltak ahol a Kádárt tanácsadóként félre vezették!!!Nagy probléma az emberek szét osztotsága osztályok szerint!Mi lett ebből a népből??Önző vadállat az irigység és a megosztottság miatt!Cigány-magyar a bányákban együtt dolgozott!Ennyire nem voltak szétziláltak! Sokat számít a vezetők beállítotsága,mert ki hat a népre is amit ők tesznek!!Még a tisztességes ember is lop a megélhetéséért!A magyar sosem volt megbecsülve semmi iránt,pedig mi találtunk föl sok dolgot,érvényesüljön a találmánya külföldre ment!Most is ez van az érvényesülés hiánya!!!Mi lesz ebből?A politika miatt gyilkoljuk egymást,testvér a testvért így tovább!!….Ne legyen a politika és mi sem a más országok bábjai!!!A nyugat alig várja itt polgár háboru legyen!!!Ésszel összefogással,egymás iránti tisztelettel cselekedjünk!!!Nem elhamarkodottan!!!Elég az eddigi politika által ki semmizésből!! Remélem akik olvassák sorokat nem itélnek el,mert próbáltam legjobb tudásom szerint őszintének lenni!!Szebb jövőt a hazának és népének!!!

  5. Az egész országnak Ózdiasulni kell, több, mint 2/3 Jobbik kormány. A többi úgyis le fog kopni a börtönök mélyére, amely kijár nekik a 25 év alatti bűncselekményeikért.

  6. Kedves Pál Ervinné, nem hogy elítélem, hanem azt kell mondanom, hogy egyetértek minden szavával.
    Élhetetlen lett ez az ország.Ezek is hazudnak éjjel nappal.
    Nincs amire büszkék lehetünk. Én nem értem, hogy kik szavaztak ismét a Fidesz-KDNP.re, ahol az utóbbi csak nevében keresztény. Épp ezért talán károsabb, mint az előttük lévő banda, akik nem ilyen nyíltan loptak csaltak, hazudtak.
    Ezek még gátlástalanabbak.
    De nem csoda, mert soraikba ugyanazok jöttek be, akik az előző társaságba voltak.
    Nem, és nem értem, hogy miért kell minden váltásra nyolc évet várni, úgy hogy mindig a váltó pártot hozzák vissza. Miért felejtenek az emberek?
    Legalább azokat próbálnák ki, akik még nem voltak hatalmon, hátha ők bejönnek.
    Miért a hazugságokra figyelnek oda, még ha a médiából csak az ömlik rájuk. Miért nem használja minden magyar az eszét?
    Mert nem létezik hogy nincs neki, még ha egyre inkább csak a liberálisoknak van pénzük arra, hogy a gyerekeit felsőbb iskolába járassa.

    Baumag

    1. Kedves Baumag! Miért kell minden váltásra 8 évet várni? Mert ez az ütemezés jobban megfelel az igazi hatalmasoknak. Miért váltogatják egymást a hazug, hamis, áruló politikusok? Szóval hazugok és hamisak, de a választásokat azokat becsületesen intézik? Ezt komolyan így gondolja? Tényleg elhiszi, hogy a nép választ? Na itt van a probléma gyökere. No meg ott, hogy „hibáznak” meg „tévednek”. Aha! Több diplomával, szakértők százaival – tévednek! Ugye nem kell egyebet mondanom?
      eSzeL

      1. Igazad van kedves eSzeL! Amit megengednek”ezek” maguknak, azt is bőven el lehet már képzelni, hogy a szavazatokat egy programmal táplálják be a gépbe, amit a szavazás után a számítógép önmaga megsemmisít.
        Nem kell hozzá más, csak egy jó programozó.
        De azért borzasztó, hogy egy ilyen országban kell élnünk, ahol az önállóan gondolkodók fejében ez az eset is meg kell hogy forduljon.
        Lehet, hogy a nyugati országokban is van ilyen, de ott még a nép legalább nyolcszor-tízszer annyit keres, mint mi.
        Azért úgy már könnyebb elviselni a gerinctelenségeket, főleg, mert a liberálisok kisebb létszámban vesznek részt az országban.
        Hogy ők miért hozzánk jönnek nagyobb számban, arról megint vannak elképzeléseim.

        Baumag

  7. Annyit tudok értesüléseimből,sajnos ez már rég elő volt készítve eladták a hazát,erre gyorsan rendszer váltást csináltak!Itt is maffiózók voltak,mert most kiderül minden:pl:az olaj ügy stb!Próbálnak bennünket embereket kinyírni az égből repülővel szórják ránk a mérget utas szállítógépként álcázva!Ki teszi ezt velünk?A választás egy nagy csalás volt,elő volt készítve már!A sok öreget rábeszélték voksoljanak rájuk a sok hitegetésükkel!Ahol élek itt is fidesz rajongók!Össze volt beszélve a voksolás!Még azt is megtudták ki kire szavazott!Ezek a régi mszp-ések,most meg ezeknek nyalnak!Mert most ez a rendszer van elmondásuk szerint!Tudatlan egoista emberek ezek!Olyanok vannak a polgármesteri székbe akik a másik volt rendszer katonái voltak!!Hivataloktól kezdve mindenütt,csak más néven!!! Még nem lesz változás itt aki becsülettel képviselné hazánkat és népét addig nem lesz ez másképpen,folytatódik előlről minden! eSzel-nek igazat adok! Köszönöm a hozzá szólásokat!Remélem lesznek akik elgondolkodnak a jövőben!

Hozzászólás a(z) Németh István Gyula bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük