A DK hozza a szokásost, máris itt az első támadás a nemzeti konzultáció ellen!
Nem kellett sokat várni, máris itt az első támadás a nemzeti konzultáció ellen! Gyurcsány úr hű táskahordója, Gréczy Zsolt – hívja fel a figyelmet Menczer Tamás miniszteri biztos, kommunikációs igazgató.
Menczer Tamás közösségi oldalán reagált a Gréczy Zsolt nevű, korábban az interneten magát meglehetősen hiányos öltözetben mutogató, magyarellenes dk-s képviselő bejegyzésére, amiben nyíltan nekiment a Nemzeti Konzultáció intézményének. Gréczy ugyanis megírta, neki mit is jelent valójában a Nemzeti Konzultáció, amiben lényegében azt is megfogalmazta, hogy a választók véleményére sem ő, sem a Gyurcsány Ferenc vezette DK egyáltalán nem kíváncsi.
Gréczy így fogalmazott:
Nem töltöm ki Orbán kamu konzultációs papírját. Lesz belőle csákó, vagy valami
más. Felesleges pénzkidobás és még ebben is hazudnak, és ebből is lopnak.
más. Felesleges pénzkidobás és még ebben is hazudnak, és ebből is lopnak.
Menczer Tamás erre így reagált:
Máris itt van
A Gyurcsány Ferenc-Magyar Péter versenyt ezúttal előbbi nyerte.
Nem kellett ugyanis sokat várni, máris itt az első támadás a nemzeti konzultáció ellen!
Gyurcsány úr hű táskahordója, Gréczy Zsolt – tudják, ő az, aki szereti magát hiányos öltözetben fényképezni – már az első napon megtámadta a nemzeti konzultációt.
Az őszödi Böszme lelkes tanítványa beszél hazugságról meg lopásról…
Persze nem meglepő, mindkettőben van ismeretanyaguk bőséggel.
A magyar emberek érdeke, véleménye meg soha nem számított nekik.
Csak annyit kérnék Gréczy Zsolttól, hogy bármit csinál a konzultációval, lehetőleg legyen rajta ruha, és ne készítsen fotót!
Kiemelt képen: Menczer Tamás (Forrás: Facebook)
Legfrissebb anyagaink:
Magyar Péter újabb parlamenti botránya: Gyurcsányt idézte, a Fideszt támadta, a gyermekvédelemről hazudott
Az Antifa Budapesten a bíróság előtt fog tüntetni – a globalista Tisza-kormány rendőrsége félrenéz
„Nem szabad kesztyűskézzel bánni az önkénnyel” – Orbán Viktor a Bayer Show-ban üzent: jön a leszámolás az új AVH-val és a Tisza–Brüsszel paktummal
A BRICS kimondta: vége a nyugati diktátumnak – Magyarország is nyertese lehet a multipoláris világnak
Kötcse üzent: vége a türelemnek, jön a nemzeti ellenállás – a Nyugat és a belső árulók felkészülhetnek
Miért akarja az EU ennyire sürgősen fölvenni Ukrajnát?
NOÁR ukrán hősei – avagy hogyan és miért harcoljunk az oroszok ellen? (ÚJRAKÖZLÉS)























