A disznótoros botrányától Jakab nem menekülhet
Alig kezdődött meg a nyomozás a nagy botrányt okozó jobbikos nemierőszak-kísérlet ügyében, a legújabb információk szerint máris újabb vádpontok merülhetnek fel, mivel az áldozatot a történteket követően többször is megfenyegették, hogy ne tegyen feljelentést.
A Jobbik ököritófülpösi disznótorán, tavaly decemberben történt szexuális zaklatásról már többször is beszámoltunk, ám úgy tűnik, a botrány egyre jobban dagad. A Bors információi szerint a Jobbik volt alelnökének, Szilágyi Györgynek az élettársát többször is megfenyegették, sőt fizikai erőszakot is ígértek neki, ha a tervezett megerőszakolásáról bárkinek, bármit elmondana. Ez lehet az oka, hogy az erőszakos nemi közösülés kísérletét elszenvedő hölgy nem fordult korábban a hatóságokhoz. Az új információk alapján már nemcsak a nemi erőszak kísérlete, hanem zsarolás és fenyegetés gyanúja is felmerül a Jobbik politikusaival kapcsolatban.
Korábban már az is felvetődött, hogy Jakab Péter legfőbb politikai szövetségese, Földi István – akivel kapcsolatban 91 fantomszervezet létrehozását emlegetik – egy megdöbbentő politikai játszma részeként „alkalmazhatta” a történeteket, és a lap szerint a pártelnök asszisztálásával politikai ellenlábasuknak, Szilágyinak akarhattak üzenni élettársa megerőszakolásával. A feltételezést erősíti a volt alelnök mondvacsinált távoltartása a helyszíntől, hogy az előre kitervelt nemi erőszakot senki ne akadályozza meg.
A botrányt úgy próbálták az értesülések szerint a szőnyeg alá söpörni, hogy az eset után a hölgyet telefonon minősíthetetlen, trágár kifejezésekkel, brutális erőszakot kilátásba helyezve riogatták. Miután az áldozat erre kinyomta a telefont, sorozatosan, újabb hívásokkal próbálták megfélemlíteni. Az információk arra utalnak, hogy jobbikos politikusok közvetlen hozzátartozói is részesei voltak a sorozatos fenyegetéseknek, amikor többször is közölték az erőszakos nemi közösülés kísérletét elszenvedő hölggyel, hogy tönkreteszik, ha bárkinek bármit el mer mondani. A Bors információi alapján az elkövetők Földi és Jakab szűkebb környezetéhez tartoznak.
Amennyiben a hírek valósnak bizonyulnak, a Jobbik-elnök nem csupán eltitkolni próbálta a botrányt, hanem büntetőjogi felelőssége többszörösen is felmerül. Az ügy kirobbanását Jakab a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében annyival kommentálta, hogy „Hazudnak!”, sőt jogi lépésekkel fenyegetőzött, viszont az áldozat felé azóta sem mutatott együttérzést, csupán azon sajnálkozott, hogy az ügy éppen a Jobbik elnökválasztása előtt két nappal került nyilvánosságra.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…