KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A debreceni JOBBIK sajtótájékoztatója

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tegnap, azaz 18-án a debreceni JOBBIK elnöke (a Hajdú-Bihar megyei választmány elnöke) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a megye összes választókerületében összegyűjtötték a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt, sőt annál jóval többet. Debrecen mindhárom körzetében, ill. a Berettyóújfalu, Hajdúszoboszló, Balmazújváros, Hajdúböszörmény központú körzetekben már le is adták a szelvényeket, Hajdúhadház és Püspökladány esetében még nem állt fel a választási bizottság, ezért ott még nem lehetett leadni.
Mindenhol több mint ezer cédulát adtak át, s országosan már 82 körzetben szintén leadásra kerültek a szelvények. A gyorsaság oka, hogy minél hamarabb szeretnék delegálni tagokat a választókerületi választási bizottságokba, hogy felügyelni tudjuk a kampány tisztaságát és leleplezzük az esetleges jelöltállítási csalásokat.
A gyűjtés tapasztalatai a következők voltak:
– Az emberek keresik a kapcsolatot a JOBBIK-kal, várnak egy új erőre, mert elegük van az elmúlt 20 év politikai ámokfutásából, a mai parlamenti pártokból.
– Önkéntes aktivistáik (a pártnak nincsenek fizetett emberei) járták az utcákat és a gyűjtés során zömmel  pozitív tapasztalatokat szereztek.
– A jelöltek is részt vettek a gyűjtésben, a választópolgárok örömmel, de meglepődve fogadták őket, nem tapasztaltak még olyat, hogy a jelölt személyesen kopogtat az ajánlószelvényért, bár emlékezetem szerint a 2006-os helyhatósági választásokon, ahol Debrecenben a JOBBIK együtt indult a KDNP-vel hasonlóan történt a gyűjtés, és már akkor jelezték a polgárok jó érzésüket ezzel kapcsolatban. Ezt a jó hagyományt folytatta most a JOBBIK.
Némi visszásság is történt azonban:
– Két területen (Bárándon és Debrecenben) a JOBBIK nevében mások is gyűjtöttek.
– Egyik kistelepülésen a faluőrséget ráküldték az aktivistáikra.
– Volt olyan, ahol egyes parlamenti pártok emberei listákkal mentek gyűjteni, ez érzésük szerint korábbi illegális adatgyűjtésre enged következtetni, bár megjegyzendő, hogy a választásra jogosultak jegyzékét egy hétre közszemlére tették, ill. a pártok által megvásárolható volt („Mintegy huszonnégy millió forintos összegért megvásárolhatják a pártok az ország összes választópolgárának nevét és címét. Az adatvédelmi biztos ugyan több alkalommal is jelezte, hogy az eljárás az alkotmányba ütközik, ám ennek ellenére idén is áruba bocsájtják adatainkat.” – http://barikad.hu/node/45555).
(Nemzeti InternetFigyelő)

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A debreceni JOBBIK sajtótájékoztatója

Hozzászólás a(z) Tollas József bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük