A legfontosabb Isten és az Istenbe való hit visszaállítása – Bogár Gyula nyílt levele Orbán Viktorhoz


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Tisztelt miniszterelnök Úr!

Én, egyike vagyok a sok közül azoknak, akik fegyverrel harcoltak egy szebb, boldogabb Magyarországért. Nem rajtam, hanem a Jóistenen múlt, hogy ezt a levelet Önnek megírhatom. Fogadja e levelet úgy, mint azoktól, akik nem írhatnak, mert életüket adták a hazáért.

Én Isten segítségével menekültem a börtön, vagy a halál elől, mert teljesítettem azt, ami minden magyar embernek kötelessége, s ezért 1956 óta emigrációban élek. Mi jobban örültünk a rendszerváltásnak, mint az otthoniak, akik tétlenül várták a változást. Nem sokat tudtunk a FIDESZ-ről, s mivel ismertük a kommunista nevelést, nem sokat vártunk tőlük, de mivel az MSZP ellenük volt, a FIDESZ mögé álltunk. Ezrével mentek a levelek, röplapokkal rokonainknak, ismerősöknek, hogy szavazzanak a FIDESZ-re. Az Új Világ újságot otthon nyomtattuk a cél elérése érdekében. Abban az első oldalon volt a hír győztünk! Orbán Viktor az miniszterelnök. 4 év után, szégyenkezve hallottuk a hírt, hogy a MSZP megbuktatta a FIDESZT.  Azóta szomorúan halljuk az ország lesüllyedését. Levelet kaptam Kubatov Gábor úrtól, melyben írja, hogy „Minden jel arra utal, életünk legfontosabb választása előtt állunk.”  Majd olvastam az ön „évértékelő beszédét” s az késztetett e levélírására.

Tisztelt miniszterelnök úr!

Ön a Kedves Dalma Asszony, a mélyen tisztelt Elnök Úr! a Tisztelt Csoóri Sándor! és a Hölgyeim és Uraimnak mondta el az évértékelő beszédét és mondta nekik, hogy „Én és a pártom is készen állunk az erős, a felelős és a cselekvő kormányzásra. Ön kihagyta a magyar népet, akit érint s kihagyta az Istent, aki segíthet. Nem hiszem, hogy bűn lett volna mondani, hogy kedves magyar testvérek; „készen állunk az erős, a felelős és a cselekvő kormányzásra.” Vagy testvér szó szélsőséges, a kedves magyar felebarátok szó megfelelt volna. Nem hiszem, hogy az USA törtélelmében volt egy hasonló pozícióba készülő személy, beszédjéből kihagyta volna a népet és az Istent. God bless you all. God bless Amerika, – mondják az USA politikusai. Igaz, az USA kicsit nagyobb, mint Magyarország, ott elfér az Isten, de Magyarországra is ráférne, ha tőle vár a nép segítséget. Vagy marad minden úgy, ahogy az istentelen kommunisták hirdették; haladjunk a bölcs tanítónk, Sztálin és Lenin útján.

Tisztelt miniszterelnök úr!

Ön mondta: „Ma mindenki úgy érzi, hogy ami van, az nem mehet tovább, változtatni kell, mert az ország az utóbbi években egyre inkább letért és lesodródott a józan ész útjáról.” Ha ez így igaz, nem lehet várni. És a magyar ifjúság, az új Fidesz nem is, vár. Elkezdték a küzdelmet, hogy visszaállítsák a józan észt a rendes útjára.

Ön Isten helyett Kodályra hivatkozva, aki azt mondta a házikisasszonynak, aki nyolc évet tanult hegedülni, hogy „mind a nyolcat letagadhatná.” Ön mondta; „Ma sokan letagadnák az utolsó nyolc évüket, szívesen elfelejtenék és elfelejtetnék velünk, mi mindent műveltek. Valószínű Kodály önnek is, azt mondaná, hogy mind a négy évet letagadhatná. A négy évben mikor miniszterelnök volt, ön sokat elmulasztott, ami miatt ma rossz állapot van Magyarországon.

Az egyik: Meg kellett volna adni minden Magyarországon született személynek a magyar állampolgárságot, akik 18 év betöltése után szavazati joggal rendelkeznek. Az elszakított területen élők, ha magyarnak vallják magukat, szintén magyar állampolgárok. A külföldön élők a szavazati jogért bizonyos adót fizetnek, melyet csak nyugdíj és egészségügyi célra lehet felhasználni.

A második: A közbiztonság miatt vissza kellet volna állítani a csendőrséget. Ha név nem megfelelő a magyar nyelvnek, vagy félelmet kelt a bűnözőknek az nem baj, fontos, hogy visszaálljon az a közbiztonság arra a szintre, ami az ő szolgálatuk alatt volt. Ne az utolsó 3 hónapról ítéljük meg a csendőrséget, amikor a német és az orosz dúlta az országot, hanem az előző 2 évtizedről, amikor a svábok, a tótok, az izraeliek, a ruszinok, a cigányok a románok biztonságban, és békében éltek a csonka országban. A miniszterelnök nevet is, többször lejáratták, ennek ellenére ma is használják. Igaz, hogy az elvtárs megszólítást úrra változtatták, tehát a csend őrei esetében is lehetne csendőr úrnak nevezni a közbiztonság őreit.

A harmadik: Vissza kellett volna venni a néptől ellopott gyárakat és az üzemeket. Sokan emlékeznek vissza, amikor a kommunisták azt mondták, hogy „tiéd a gyár magadnak dolgozol.” Kaptak fizetést a munkások, ami szűken fedezte az élelmet és a ruházatot, de a munka többi értéke a gyárnak maradt. Tehát az gyárak az ott dolgozóké. Ismeretes, hogy nem voltak milliomos kommunisták, tehát akik megvették a gyárakat azok lopott pénzből vehették meg. Ezt meglehetett volna oldani úgy, hogy az EU szakemberei felbecsülik a gyárak jelenlegi értékét. Az adóellenőrök kikutatják, hogy honnan vette a pénzt a jelenlegi tulajdonos a megvételre. Az igazolt összeget le kell vonni a felbecsült értékből, s az a tulajdonos része. A többi azoké, akik a gyárban dolgoztak, s itt valósulhat meg 56 szelleme, megalakul a munkástanács, amely vezeti a gyárat, mint részvénytársaság. Ez részben megoldotta volna a munkanélküliséget és a nyugdíj problémát.

A negyedik: De a legfontosabb Isten és az Istenbe való hit visszaállítása. Mi, és sok millióan előttünk ezer éven át, Isten nevébe esküdtünk fel hazánk védelmére, bíztunk Istenben, hogy megsegít harcunkban, ami nem azért volt, hogy más népek földjét elvegyük, vagy leigázzuk őket. Ön teljesen kihagyta Istent a beszédjéből, és azt mondta, hogy a „a hit nem más, mint a remélt dolgokban való bizalom.” Talán itt van a hiba. Nekünk az iskolában úgy tanították, hogy a hit egy szilárd, megalapozott bizalom mindenben, amiben hiszünk. Pl. Hiszek egy Istenben. Hiszek egy hazában. Nincs itt semmiféle remélt dolog.

Tisztelt miniszterelnök úr:

Itt a baj. A kommunisták kiölték a magyarokból a hitet a gerinctelen, karrierista III/I-III-s püspökök, esperesek, egyházi főméltóságok személyén keresztül. Ezek a romlott lelkű személyek olyanok, mint a rothadt alma, amelyik megrohaszt egy zsák egészséges almát. Önnek alkalma volt, vagyis kötelessége lett volna eltávolítani a romlott lelkű személyeket a magyar közéletből. Ön ezt a fontos feladatot elmulasztotta. Az ön miniszterelnöksége idején Bölcskei Gusztávnak a BM III/III csoport 6-os hálózati nyilvántartó 0179-839-5 számú kartonja még a Történelmi Hivatal birtokában volt, tele kompromittáló dokumentumokkal. Ez a karton 2002. szeptember 24-én már eltűnt. Ezután, mint fehér bárányt, Bölcskeit elvtársai püspöknek, a Zsinat elnökének választották. A következő választáskor, a jól bevált kommunista módra nem volt ellenjelölt, nehogy egy rendes istenfélő püspök kerüljön a helyébe, aki megtisztítaná az egyházat a kommunista ügynököktől, békepapoktól, Bölcskei 18 évre újraválasztatta magát. A református egyház történelmében nem volt az egyház olyan mélyponton, mint Bölcskei püspöksége alatt. A templomok kiürültek, leveleket kapunk, melynek írói büszkén kijelentik, hogy „boldog volt református, istenfélő mozlim vagyok.”

Tisztelt miniszterelnök úr:

Azért írom e levelet, mert amint ön mondta; „Ma mindenki úgy érzi, hogy ami van, az nem mehet tovább, változtatni kell, mert az ország az utóbbi években egyre inkább letért és lesodródott a józanész útjáról.” A következő miniszterelnöknek meg kell változtatni az egyházaknál fennálló sátáni uralmat. Bölcskei tettei, kihat nemcsak az egyházunkra, hanem az egész magyarságra. Mi jelentettük Bölcskeinek és a Zsinatnak, hogy Szabó Sándor, aki nem kapott lelkészképesítést, hazugsággal, csalással átvette a papi állást az Ontariói egyháznál. Az egyházat 32 lakással, kultúrteremmel, új templommal, a kommunizmus elől menekült magyarok építették. Az US törvénye szerint az egyház corporation alapon működik, ahol a tulajdonosok a tagok. Ha a tagság létszáma lecsökken a meglévők rendelkeznek az egyház vagyonával. Az volt a tervünk, hogy azt az otthoni egyházaknak adjuk át. Szabó Sándor hamis módon 110 ezer dollárkölcsönt vett fel az egyházra, volt olyan év, hogy 86 ezer dollárt számolt el személyi költségekre. Akik tiltakoztak Szabó Sándor csalása és hazugsága ellen azokat kilakoltatta a lakásukból megvonta tagságukat. Szabó bérgyilkosságra bérelt fel embereket, hogy öljék meg a templom tervezőjét, mert pártját fogta az öregek. (bírósági eljárásnál kiderült, hogy Szabó tagja volt a kommunista pártnak). Szabó a kultúrtermet, a két templomot idegeneknek adta ki bérbe. A régi elismert magyar egyházat ma a rendőrség church maffiának nevezi, szégyene a magyarságnak. Bölcskei püspök itt járt az egyháztól jogtalanul elvett pénzen, de nem volt hajlandó szóba állni az egyház tagjaival.

Tisztelt miniszterelnök úr:

Ön mondta, hogy „Öntsünk tiszta vizet a pohárba!” A pohár piszkos, az ateista kommunisták és kiszolgálói mindenféle mocskot raktak bele. Előbb tisztára kell mosni a poharat s ez a következő miniszterelnöknek a feladata. Ön ezekről nem beszélt a nagyérdemű közönségnek. Pedig szétzüllött egyház nélkül nincs jövője az országnak. Ön mondta: Magyarországnak most nagy változásra van szüksége. A felelősségre vonással nem a múltnak tartozunk, hanem a jövőnknek. A nagy változás és a felelősségre vonás az egyházakra is tartozik. Kérdés: Ha újra miniszterelnök lesz, mit fog ön tenni annak érdekében, hogy megtalálják Bölcskei Gusztáv 0179-839-5 számú kartonja és az azzal kapcsolatos dokumentumokat és annak érdekében, hogy az Ontariói magyar egyházat ne nevezze a rendőrség church maffiának, s érvényt szeres az egyházi törvényeknek. Ez szükséges, hogy a nagyvilág ne nézze a magyarságot úgy, mint egy züllött csorda.

Tisztelt miniszterelnök úr:

2006. május 23-án én is egyetértettem azzal a 101 ezer aláíróval, akik aláírták az önt támogató levelet. Ez 2006. október 23-án megváltozott, valószínű 100 ezer aláíró szívében. Önnek nem lett volna szabad  cserbenhagyni a az 56-os forradalmunkat ünneplő magyar népet. Önnek nem lett volna szabad mellébeszéléssel engedni, hogy az MSZP kommunista módszerrel tönkretegye az országot és terror alatt tartsa a népet. Az új Fidesz, a jobbik magyar ifjúság, ön helyett is, szembeállt az elnyomó rendszer ellen. Tűrték a verést, a megcsúfolást, mint Jézus, sokan a börtönt is. Ön nem tett eleget kötelességének, hogy megvédte volna őket az igazságtalanságtól. Az új Fidesz, a jobbik sajátbőrén tapasztalta, hogy nem számíthat önre. Ők tudják, hogy Magyarországnak nagy változásra van szüksége. Ők tudják; hogy Magyarországnak olyan vezetésre van szüksége, amely hiszi és tudja, hogy a fennmaradás és a siker forrása valójában az erő, az ész és a szorgalom. Ön négy évig vezette a kormányt, ami előmenetelt hozott az a nemzeti érzésű képviselőknek és a dolgozó népnek köszönhető. Ön sajnos a kommunisták kezébe vezette az országot. Ezt látták a józan ésszel rendelkező, hazájuk jövőjéért aggódó fiatalok. Ezek nem vártak a négyévenként megtartandó választásokra, saját szemükkel látták, hogy a kommunista üszök lángra kapott és ég az ország. A kormány hazudik, lop, csal, kifosztják az országot. Ha ég a ház nem várhatnak szavazásra, hogy ki legyen a csővezető. Ezek a fiatal jobbik fideszesek kimentek tüntetni az igazságért, elmentek megakadályozni a bűnözést, mivel látták, hogy a rendőrség sem a kormány nem teszi a kötelességét.

Ha kezdetben az öreg Fidesz velük tart, ma nem lenne szükség, hogy ön otthagyja családját és az országban kóborogjon, hogy szavazatokat szerezzen, mert közös akarattal a Gyurcsány kormányt kirakták volna az országházból. Sajnos nem így lett, ön tudtával a kommunisták utódai tönkretették az országot. Ezek a fiatalok látták, hogy romokban hever a közrend és közbiztonság. Látták, hogy a Fidesz nem tesz semmit ellene, elvesztették önben a bizalmukat, elindultak tehát az igazság útján egy jobb Magyarország megvalósítására. Természetes ez nem tetszik a magyarok ellenségeinek és szélsőjobbtól, fasiszta, nyilas, antivalami szavakkal csúfolták. A Hitler jugend-et azért nem fogták rájuk, mert a jelenlegi pápa is, az volt. Ön kijelentette, hogy az ön kormányában nem lehet Jobbik. A rosszabb lehet. Ezeknek ön azt üzente, hogy „Nekik azt üzenem, hogy mi, nem várjuk, hogy megváltoztassák a fölfogásukat, csak arra kérjük őket, hogy támogassák a nemzeti ügyeket, mert azok minden magyar ember érdekét szolgálják. Rájuk is számítunk, őket is várjuk az ország közös újjáépítésében, mert biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem fog sikerülni.” HŰ!  Nem hallotta tisztelt Orbán úr milyen vastapsot kapott ezért az üzenetért az MSZP házakban. Már is, önkéntesen jelentkeztek, hogy mennek szavazni a FIDESZ-re. Így nem kell nekik négy évet várni, négy hét elegendő lesz, hogy átveszik a kormány öntől. Még csak az sem kell, hogy az elvtársak megváltoztassák a fölfogásukat, tehát Éljen Rákosi, Éljen a Párt. Ezért a beszédíró Sztálin díjat érdemel, ön pedig szabadkozhat a választásokig, hogy el volt foglalva a FIDESZ ügyeivel s nem olvasta el a Kedves Dalma Asszony, a mélyen tisztelt Elnök Úr! a Tisztelt Csoóri Sándor! és a Hölgyeim és Uraimnak mondott beszédet, s nem volt tisztába annak tartalmával.

Legjobb lett volna, ha az újságíróknak betapasztják a szájukat s elveszik tőlük a hangszalagot, nehogy ország-világgá közöljék, hogy ön előre beismeri, hogy az újjáépítés a volt szocialisták és a baloldaliak nélkül nem fog sikerülni. Ön együtt dolgozott ezekkel a jó firmákkal 12 évig. Hová süllyedt az ország? Ön kérdezi: ” Mit mondat velünk a józan ész? Ezek után méltán kérdezheti a magyar nép; hol van a józan ész? Önnek nem vonatjegyet, hanem repülőjegyet kellene venni és elrepülni messze, melegebb éghajlatra. Ön messziről adhat tanácsokat, higgye el onnan az könnyű. Adja át a Fidesz vezetését azoknak, akik nem a szocialisták és a baloldaliakkal próbálják vezetni az országot. Ön mondta, hogy; ”     a kormányzásnak a jövőben a nemzeti ügyeket kell képviselnie. Adja át tehát a kormányzást azoknak, akik a jövőben a nemzeti ügyeket akarják képviselni

Abban a reményben, hogy megfogadja a nép kiáltását, (az ön szavait ismételve; „amit látok, hallok, tapasztalok Magyarországon, azt mondja, üzeni, sőt kiáltja: változtass!”) és változtatni fog elhatározásán, nem a szocialistákat és a baloldaliakat hívja az országot építeni (mert azok ellopják még azt, ami maradt) hanem a nemzeti érzésű jobbik fiatalokat, akik egy jobb Magyarországot akarnak felépíteni. Isten önt úgy segítse.

A névtelen hősök nevében kívánok erőt, egészséget Isten áldását a további küzdelemhez.

Honfitársi tisztelettel: Bogár Gyula

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “A legfontosabb Isten és az Istenbe való hit visszaállítása – Bogár Gyula nyílt levele Orbán Viktorhoz” bejegyzéshez

  1. Sajnos az a nagy igazság, hogy mindez mind nagyon igaz, és tagadhatatlan ami itt le van írva. Ezekre az intő szavakra nagyon oda kéne figyelnie minden Magyar érzelmű magyarnak, aki szívén viseli nemzete jövőjét, és tenni is akar érte valamit !!! Sajnos jelenleg olyan helyzetbe került az ország, hogy nem engedhetjük meg azt, hogy még egyszer tévedjünk, ne azt cselekedjük ami kéne, a nemzeti oldal hátrányba szoruljon, mert az most már végzetes lenne számunkra !!! Adjon az Isten szebb jövőt !

  2. Bocsassatok meg hibas magyar irasomert. Bogár bajtarsamhoz hasonloan, 56-ba szinten fegyvert foggtam es szinten elmenekulni kenyszerultem. Mindenbe egyet ertek Bogár bajtarsamal de szerintem az uzenete sokkal hatasosabb lenne ha azt nem kulfoldrol hanem hazankbol kuldte volna. Tudom hogy nehez beilleszkedni ennyi ido utan de szerintem azok akik 56-ba akar eletuket is felaldoztak volna hazankert elvalaljak a hazaiak sorsat es nem kintrol hanem ithon kuzdenek egy jobbik Magyarorszagert.
    Nem tuom mit adnak ha ugy tudnak irni magyarul mint Bogár bajtarsam es a levelet igazan nagyra ertekelem. Gyere haza Gyula. Szukseg van rad es a hozzad hasonlokra. Megbecsulnenek Teged is ugy mint engem a jobbikos fiatalok es gardistak. Nem is tudod elkepzelni milyen orom koztuk lenni. Ezekre biztos hogy Te is epp olyan buszke lennel mint en.
    Tiszteletel: 56-os bajtarsad

  3. Tisztelettel a szerzőnek:Az 56-szenvedőinek,aktiv résztvevőinek..
    Ez már a 21.század..Isten mitosz.Bálványimádás.
    A teremtő nem isteni személy,hanem a Természet,s a Teremtő Természet által magasrendü értelemmel felruházott EMBERiség.
    “jól jött nekünk ez a mitosz krisztussal”
    X.LEO
    Ugye, tisztában van azzal, hogy ezzel a hozzászólásával keresztyének millióit sértette meg?! 21. század ide vagy oda, a természetvallás a bálványimádás, nem a keresztyén istenhit! (Híradmin)

  4. A többi tartalom jó,tényrögzitő,lényeglátó és igaz a cikkben.
    X.LEO

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A debreceni JOBBIK sajtótájékoztatója
Kövér László a radikalizmusról
Egy sunyi pártreklám – Olvasónk küldte
Close