KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A csángó nép besenyő-magyar eredete

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ahhoz, hogy egy nép valós ősi származásának a mai történelemtudományban is bizonyítható eredetét meghatározhassuk, egy teljesen új tudományos módszert kell választanunk. Nem folytathatjuk történész elődeink hibás gyakorlatát, hogy a bizonyítás nehézségei okán ismeretlennek és homályba veszőnek definiáljunk egy kérdéses nép eredetét. Ha odáig jutott egy nemzetrész a mai világunkban, hogy a népek tengerében a teljes beolvadás lehet a sorsa egy erősebb nemzet körében, a tudománynak akkor is kell lenni módszerének, mellyel meghatározható a pontos eredetük. Különösen, ha még élnek csoportjaik és nyelvük.

A mai élő történelemtudomány sajnos igen körültekintő módon dolgozik. Ami kézzel foghatóan, vagyis régészeti, antropológiai stb. és korhű írásbeli bizonyítékokkal nem igazolható, azt nem fogadja el hitelesnek. Tehát, ha egy népcsoport nem hagy maga után valami fizikai, vagyis értékelhető nyomot, vagy ezeket a nyomokat megfejthetetlennek ítélik, akkor a származásuk ködbe vész kifejezéssel nem bizonyíthatóvá válik. A mai történelemtudomány az igen körültekintő kutatási módszere következtében, mégis elkövet egy mondhatni szarvas hibát a tevékenységében. A régészetről nem szólva, a tudósok az írásos bizonyítékokat jelentőségüknél fogva, sokkal nagyobb súllyal veszik figyelembe a kelleténél. Pedig az írás, már keletkezésekor is az emberi beszéd szerkesztett változatának fogható fel. Vagyis a leíró tudását és tartalmi elkötelezettségét fejezi ki. Akár hamis is lehet. Senki sem tudja megfejteni a leíró szándékát. Természetesen a tudósok szűrik az írások mondanivalóját, de az is lehet, hogy az írás megfejtői tévesen olvassák el, és helytelenül értelmezik a szöveget.

Különösen érdekes, hogy ameddig a beszélt nyelvek írásos emlékeit elfogadják bizonyítéknak, pedig hamis is lehet, addig magának a beszélt nyelvnek a tartalmi felépüléseit már kevésbé. Hogy pontosítsam mondanivalómat, a jelen esetünkben mivel nem sikerült megfejteni magából az élő nyelvből a csángó kifejezés pontos jelentését, e nép ősi eredetéről, törzsfejlődéséről senki sem volt képes valóságos bizonyítékokat feltárni. Sokkal egyszerűbbnek mutatkozott a nyelvrokonság alapján a magyar nemzet egy a Moldvába odaszivárgó népelemeként meghatározni őket. Pedig minden önálló névvel elkülönült nemzetrésznek kell lenni saját történetének. Az önmegnevezés minden esetben a valós származását kódolja a néprészeknek. Ha ennek a tudása bármely okból feledésbe merült, már csak egy lehetőségünk marad, a legjellemzőbb névváltozataik összehasonlító nyelvészeti és etimológiai vizsgálatainak az elvégzése.

Az ilyen oknyomozó vizsgálatoknak azonban van egy fontos elméleti dilemmája. A legritkább esetben ad egzakt bizonyítékokat. Tehát, az írás helyett csak a szó egy sokszor már nem is könnyen felismerhető változatából kell a kérdést megfejteni. Ezért nagyon fontos lenne a történelemtudományokban leszögezni, hogy az ilyen összehasonlító nyelvészeti vizsgálatokat magasabb rendű bizonyító erejű bizonyítékoknak kelljen elfogadni, mint az egykori írásos emlékek megtisztított bizonyítékait. Különösen akkor, ha az egyéb földrajzi, régészeti, biológiai, történelmi vizsgálatoknak homlok egyenesen ellent mond az eredmény.

A moldvai csángók eredetvizsgálata különösen jó példája lehet a fentieknek. Eddig a napig senki sem tudja történelmi hitelességgel megrajzolni a csángó-magyari népek életútját. Pedig mindenki előtt ott lehet az a középiskolai történelmi térképlap, amely feltárja, hogy milyen nemzetek éltek a moldvai tájon visszafelé a kérdéses évszázadokban. A ma is ott élő más nemzetiségű és önmegnevezésű népeket figyelmen kívül hagyva, az ezredik évforduló körül négy jelentősebb egymástól önmegnevezésben eltérő törzset találhatunk e térségben. A 9. században a magyarokat (szkítákat) Etelközben, közvetlen utánuk a besenyőket egészen az Al-Dunáig, majd a 11. században az úzokat és a kunokat. A csángók magyar anyanyelvűsége okán az időben távolabbi eseményeket első vizsgálatban figyelmen kívül hagyhatjuk. Ha e törzsek között megtalálható a csángó név eredete, akkor a kérdést megoldottnak kell tekintenünk. Amennyiben megvizsgáljuk, hogy e törzsek közül melyik mennyi ideig használta szállásterületének Moldvát azt kapjuk, hogy a besenyők mintegy háromszáz évig, amikor is a tatárjárás időszakában nyomtalanul eltűntek. És a helyükön minden előzmény nélkül a tatárjárást követően feltűnik ugyanazzal a szállásterülettel a csángók népe.

Ha előzetesen megvizsgáljuk, hogy nyelv összehasonlítással melyik törzsnek a nevéből eredhetett a csángó népnév, akkor a magyart, az úzt és a kunt első ránézésre ki lehet zárni. Egyedül maradt a besenyő név, mely összecsengést mutat a csángó névvel. Ha a besenyők nevéből elemzéssel levezethető a csángó kifejezés, máris a megoldáshoz érkeztünk el. Aprólékos munkával minden történelmi kiadványból ki kellett gyűjteni a besenyő és a csángó ókori bizonyítéknak látszó nyelvemlékeket. A lehetőségeim korlátai okán kevés besenyő nyelvemlékkel találkoztam. De a mégis megmaradt fogalmak elegendőnek tűnnek a sikeres vizsgálatok elvégzéséhez.

Elsőként nézzük a besenyő név etimológiai felépülését. A szó felbontható a bese + nyő szórészekre. Az első szórész jelentése: bese = sólyom török nyelven. De mint rövidesen látni fogjuk, érdekes módon magyarul is ugyanazt fogja jelenteni, csak kissé kibővítve. A második szórész régies ejtéssel: n-jao-ős, mely a nép-jó-ős, fordított szórendben az ősi-jó-nép eredményt adja. Vissza kell térni a bese szórészhez, mert jól érzékelhető, hogy ez a szórész is egy összetétel. Ha úgy írjuk le, hogy be-se, akkor egy kis ősnyelvészeti gyakorlattal már látnunk kell a képződését. A „be” szótag Mezopotámia környékén a Bel vagy Bal (Bál) termékenységi istenség névrövidítéséből, a „se” pedig a sas vagy sólyom fogalmának a nyelvjárás szerinti illeszkedésének rövidítéséből ered. A két szótag összeolvasva: teremtő-sólyom jelentéssel bír. Most már megkaptuk a fogalom teljes jelentését, mely: besenyő = teremtő-sólyomisten-ősi-jó-népe. Az ókori mitológiákból jól ismert az egyiptomi Hórusz sólyomisten vallási leírása. Ha egy törzs az időben a régebbi mitológiából vezeti le a néveredetét, akkor igen nagy a valószínűsége annak, hogy az őskorban abból a kultúrkörből is eredt. Fontos kihangsúlyoznom, hogy a besenyők Hórusz és a magyar Turul eredetvilága egy és ugyanazon egyiptomi kultúrkörből merítkezik.

Ha nyelv-összehasonlító vizsgálattal is kimutatható a besenyő → csángó névfejlődés, közel járunk a megfejtéshez. Történelemkönyvekben leírják, hogy a besenyő népet a 9-10. századokban becseneg formában is hívták. Ha felírjuk a következő szófejlődési folyamatot: besenyő → becseneg → cseneg → csángó, azonnal érthetővé válik a csángó néptöredék hiteles története. Ők a besenyők népének, egy ősi büszke törzsnek a maradványai, akik a 9. századtól a moldvai országrész lakói. E szállásterületet azóta sohasem hagyták el. A népvándorlások pusztításai elől elbújva vagyis elcsángálva, de mindig fenntartották lakóhelyeiket. A tatár pusztítások után annyira megfogyatkoztak, hogy a magyarok által ismert besenyő népnév háttérbe szorult, és annak egy népi változata a csángó szilárdult meg. A jelentősen elpusztult lakosság helyébe egyre több román és szláv törzs települt be, mely a mai néprajzi formákat eredményezte.

Aki kételkedve olvasta a csángál és a csángó szavak azonos eredetének saját kutatásom szerinti bizonyítását, azok számára hozok itt egy szintén megcáfolhatatlan eredetképet a szakirodalomból. Magyar Adorján írja „A Csodaszarvas” című könyve (1948-1955) ugyanilyen című fejezetében: „A német Stern = csillag szó teljesen egyezik a német Stirn = homlok szóval. Hogy ez nem véletlen, kitűnik abból, hogy a magyar csillag, tájszólásos csellag, szó meg ugyanígy egyezik a szerb-horvát cselo = homlok szóval; márpedig hogy az átvevők csakis ezen szlávok lehettek, kétségtelenné teszi az, hogy a magyar csillog igeszó a csillag főnévből képződött. Hogy pedig ezen csillog igénk mily ősrégi szavunk, bizonyítják a következők: a keletbelső-afrikai oromo vagy galla nyelvben (Etiópia legnépesebb nemzetsége) csialinku, csalinku = csillog, ragyog, fénylik, villog, az olasz-oromo szótárban splendere, risplendere, brillare, lampeggiare olasz szavakkal fordítva, míg magát az oromo szót a szótár olaszos helyesírással így írja le: cialiaku (csillogó).”

Azért, hogy pontosan értsük az előbbi bekezdést, annyi magyarázat kívánkozik ide, hogy a csodaszarvas mondában a mitikus állat a szarva közt hordozza a Napot, szarván a csillagokat, a homlokán a legfényesebb Esthajnal (Vénusz) csillagot, és a szügyén a Holdat. Namármost az Esthajnal csillag, a Nap körüli keringése során, vándorol a Földhöz viszonyított helyzetében. Innen érthető meg, hogy a legfényesebb csillagunk mozgásviszonyainak égi kivetítésében, a ma ismert csillogóan fénylő besenyők népe, vagyis az utódaik, a csángó nép elcsángált (csalinkázott) – mint a Vénusz csillag az égi útján – az őseik lakhelyéről, Etiópiából. Egyszer Közép-Ázsiába, a többi rokon testvérnépeik közelébe. Onnan pedig a további népvándorlási folyamatokban követték a testvértörzseiket Európába, a hunok, avarok és a magyarok útján. Úgy is felállítható a bizonyítási tételünk a hunmagyarok és a besenyők rokonságáról, hogy a hunok voltak a Napisten népei (vörösmagyarok), a magyarok a Holdistennőé (fehérmagyarok, vagyis ezüstösek), addig a besenyők maguk a fényös csillaguk után, a csángáló Esthajnal csillag népei (feketemagyarok), vagyis az úrnépek (= a magyari népek összefoglaló fogalomalkotása) harmadik fontos nemzetsége. Ha az etióp eredettörténetüket fogadjuk el hitelesebbnek, akkor ők a tágabban értelemben az úrnépek feketemagyar ágába tartoznak. Arcszínük az etiópbarna (nem néger!) árnyalata lehetett, nem, mint a fehérebb arcszínű kaukázusi hunmagyaroké. Ha a még közelebbi rokonságukat keresünk, akkor a Kazár Birodalomban találhatjuk meg azt a népcsoportot, akikből a besenyők eredete, a kun és az úz rokonságuk is levezethető.

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

A történelmi szerepükben a pontos eredettörténetük levezetése után már megérthetjük, hogy a besenyőkben nem a honegyesítő hunmagyarok legnagyobb ellenségeit fedezhettük fel. Ellenkezőleg, a legfontosabb rokonnépeinket. Az ő feladatukként a hunmagyarok térségi integrációjában az a szerep jutott – az Álmos fejedelem által létrehozott hunmagyar vérszerződés néptörzseinek a 895. évi elvonulása után –, hogy teljes körűen átvegyék Etelközben az ottmaradt úrnépek további identitásának a katonai védelmét. Ezt az integrált történelmi szerepüket egészen 1036-ig megtartják, amikor is a kijevi szlávok (ruszok) csapataitól döntő vereséget szenvednek. Rövidesen, 1055-ben átadják helyüket a nyomukba lépő Úz testvéreik friss katonai erejének, Etelköz további védelmi szerepével együtt. Ennek során a besenyők a Dnyeper körüli szállásterületeikről a Prut és a Szeret folyók mellé, továbbá a Havasalföld térségébe költöznek, ahol a Délkeleti-Kárpátok védettebb területein biztonságosabb életteret alakíthattak ki maguknak. Bizánc felé terjeszkedtek, de 1059-ben tőlük is vereséget szenvednek, és ez megpecsételte további sorsukat. Hosszú utóharcokban még Magyarországra is betörtek, hogy 1122-ben II. János bizánci császár végleg leverje őket. A besenyők életterén az úzok után, majd a kun rokonaik 1070-től fogják uralni a sztyeppét, egészen 1223-ig, amikoris a mongolok a Kalka menti csatában szétverik a kun seregeket. Ezt követően egy részük Kötöny fejedelmükkel beköltözik hazánkba. A besenyők e rövid történelmi képe szerint, így vesztették el azt a történelmi nagyságukat, amikor is nemzetközi szinten – ez a mondat olyan fontos, hogy ki kell emelni a szövegben –, a 10.-11. században még az Olt folyótól a Volga alsó folyásáig tartó sztyeppei BESENYŐ BIRODALOMRÓL beszélhettünk. Kérdezhetjük: miért nem tudnak erről a csángók, de a románok sem, hogy a magyarok többi ágáról ne is szóljak?

A besenyő nép ősmagyar kultúrkörből eredő származására a további megcáfolhatatlan történelmi bizonyítékot maga Bíborbanszületett Konstantin császár szolgáltatja számunkra. A birodalom kormányzása című művében (Kr.u. 952-ben) írja, hogy a besenyő népet korábban kangarnak is nevezték (Magyarország Története, 1984, 592. old.). A népnév etimológiája: kangar = kan-nagyúr-népe. A kan, kán fejedelmi név eredete szintén az egyiptomi termékenységi vallásra vezethető vissza, ahol inkább a men, mén mitológia Ápisz szent-bikakultuszával egyezik. Vallási elvonatkoztatásban tehát a kan, kán fogalma a teremtő-nap-atya értelmet hangzósítja. Ebből a megközelítésből érthető meg a török kán uralkodói méltóságnév eredete is. Fennmaradt a besenyők egyik uralkodójának a neve. Az előbb jelzett történelemkönyvben található, hogy a besenyők egy törzse Tonuzoba királyuk vezetésével 955-ben beköltözik Taksony Magyarországába. Egykori néveredetben a Tonuzaba = „disznó-apa” jelentéssel bír. Pontosabban a kan-disznó, mint teremtő hím a termékenységi vallási mitológiáknak ismert motívuma.

Ha egy kicsit belemélyedünk a besenyő és a magyar nép eredetkérdéseibe, az eddigi leírásból is jól kivehető a közeli testvérnépi kapcsolat. Ha összevetjük a kangar és a magyar népneveket nyelvtörténeti vonatkozásban, talán a legfontosabb tudományos bizonyítékát kapjuk a közös eredetüknek. Ha elemeire bontjuk a két népnevet, a kan-gar és a ma-gar (az y lágyító betű nélkül) felbontást kapjuk. Azonnal szembetűnik, hogy a kan mint a hímnem, és a ma mármint a mama a nőnem biológiai elkülönülését fejezi ki e névképzési gyakorlat. Mama, a Mú, a Mát fogalma a mitológiában mint az igazság istennője, a magyar kultúrában a Nagyboldogasszony (Szűz Mária) eredet mondáinkból közismert. A két nemzet közös eredetének az a tudományos magyarázata, hogy amíg a magyar törzsek alkották az egyiptomi őskultúrában a központi anyatiszteletű hétúr magját, addig a kan vagyis a termékenységi vallást hordozó törzsek a magnépet védő vagyis harcos nemzetrészét. Még területileg is jól elkülöníthető e két vallási felfogás. A központi mag törzs Felső Egyiptom fehérmagyar lakosságát alkotta Théba fővárossal, melybe beletartozott Asszuán (Asszonyhon) körzete. Alsó Egyiptom lakossága volt a harcos vörös hunok (hunmagyarok) lakossága Memphisz (Menfisz) fővárossal, ahol a Hórusz (sólyom) termékenységi istenkultusz volt a meghatározó. Viszont a Nílus-folyó délebbi vidékein laktak a feketemagyarok törzsei egészen Etiópiával bezárólag, ők is harcos védő nemzetrészeket jelentve. E három ősi nemzetrészünk együttélése feltehetőleg az időszámítás előtti második évezredben válhatott részben szét a népszaporodás és a hódító Asszír Birodalmak terjeszkedése következtében. De Közép-Ázsiában majd Európa közepén újra egymásra találtak.

Az eddigieket összefoglalva kijelenthetem, hogy a csángó nép egészen pontosan a hun vezetésű Pártus Birodalom egyik testvérnépeként, majd az Attila hun király népéből az Kr.u. 5. század körüli események hatására önálló néppé válva, mint besenyők jelentek meg a történelem színpadán. Pontosan úgy, ahogy a székelyek népe. A hun hatalom bukását a sorban a Kazár Birodalom követi, amelynek népeit az előbb felsorolt három magyari népág különböző törzsei tették ki. Amikor az Álmos-fejedelem vezetésével a vérszerződött hét törzs szövetsége elhagyja Levédia és Etelköz térségét, és a Kárpát-medencébe költözik egyesítve az ott lakó úrnépeket, helyükbe települve jelennek meg a Turáni-alföldről az iszlám arabok által elüldözött besenyők Európában, és alakítják meg a már említett jelentőségteljes birodalmukat. E tanulmányban csak annyit róluk, hogy a székely és a csángó nép a legközelebbi testvérnépei egymásnak, és mint feljebb írtam a magyaroknak is! Befejezvén a hun és magyar nemzetrészek őstörténetének idetartozó tömör leírását, azért szögezzük le, ha egy őshazából származónak írtam le az eredetüket, az anyanyelvük azonosságához sem férhet semmi kétség.

A csángó nép eredetében az a legfontosabb, hogy ők mindig magyarul beszéltek, miként a jellegzetes tájszólásuk máig bizonyítja. Ráadásul pontosan ott találhatóak, ahol a besenyők éltek a 9-12. századokban. Más névbizonyítékokról a továbbiakban szólok. Ha az okfejtésem elfogadja a hivatalos történészet, megoldott a csángó fogalom teljes törzsfejlődésének a tudományos leírása. Az előző bekezdésekből jól érzékelhető, hogy a fogalom egy értelemrövidülésen, és egy hangzóváltáson ment keresztül. Mondhatjuk, hogy egy tájszólási jelenséggel állunk szemben. Magának a besenyő név megrövidülésének a tudományos magyarázata a „c” betűnek a szóba történt beilleszkedése vizsgálatával válik érthetővé, miként feljebb olvashattuk. A magyar ősnyelvben a c betű különleges szerepére irányítanám röviden a figyelmet. Ez a betűnk kifejezi a család, a közösség és annak a szent helynek a jelét ahol a közösségi életük folyt. Bizonyítékként had említsem Kleopátra királynő (i. e. 30.) királyi jelvényei közül az uralkodói bot oly jellegzetes Ω (omega) fejét, melyet ha kilencven fokkal elfordítunk egy valódi magyar „c” betűt jelenít meg. Pontosabban a vallási központok templomainak az ősi jelképét, vagyis az egyik oldaláról nyitott bejáratú kerek templomok jelét. Erdélyben még mai napig fellelhető a „tanór kapu” vagyis a kerektemplom kapuja kifejezés.

Arról, hogy a csángók mindig is magyarul beszéltek, a további helytörténeti vizsgálatokból válik teljesen bizonyítottá. A kutató Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság, Magvető Kiadó, Budapest, 1987. könyvének alapulvételével jeleníthető meg, hogy a csángó helynevek eredete szintén az első írásos feljegyzések előtti korba, vagyis az első ezredforduló körüli időszakra, vagy még régebbre tehetőek. Mátyás király a lengyeleknek kifejti: „Ama földnek a joga a mienk a legrégebbi, megszakítás nélküli idők óta”, mely a királyi címben is felfedezhető. Ezekre a helynevekre jellemző a magyar ősnyelvűségből való eredetük. Tehát, ha további adatokkal lehet bizonyítani a moldvai helységnevek ősi eredetét, ez a csángó népnek a magyar ősnemzetbeli származásának további tudományos bizonyításához vezet el. Minden ellenérvelés ellenére teljes mértékben megfejtetté válik a valódi ősiségük. E tanulmányban csak néhány jellemző helynevet említek további példaként.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Elsőként Moldva helynév történetét kell elemeznünk. Az említett könyvben a név fejlődésére az alábbi szóalakokat találjuk: Moldauba → Moduva(i) → Moldva. E szófejlődés egy nagyon fontos történelmi bizonyítékra hívja fel a kutató figyelmét. Mégpedig a szóvég -ba szótagnak az átváltása -va szótaggá. A magyarázata annyi, hogy amíg a ba szótagforma még az ősmagyar nyelvi kifejezés, a va szótag már a latin írásmód b ~ v váltásának a következménye. Tehát pontosan bizonyítható, hogy mikor váltotta fel a térség ősmagyar nyelvűségét a római katolikus vallásgyakorlásának latin nyelvű terjedése. Kezdetben a vallás latin írásbelisége 1227-től válik meghatározóvá, az ekkor megalakuló Milkói vagy Kun püspökség következtében. Első püspöke Theodoric dominikánust követően, mintegy 300 év múlva kezdi követni a latin nyelvűvé váló növekvő számú román nemzetiség többségi térhódítása. A folyamat az 1500-as évektől válik egyre meghatározóbbá, a keleti, bizánci (görög katolikus) egyház térhódításával.

A román nemzet történelmének a megfejtéséhez szintén az előbb felvázolt ba – va szótagváltás adja az igazi bizonyítékot. A mai történelemkönyvek leírják, hogy 1239-ben a magyarokhoz betelepülő kunok helyébe a Balkánról macedó, megleno és úgynevezett vlachok vándoroltak fel a mai Moldva területére. Ezek a történelemkönyvek a vlachokat a román néppel teszik azonossá. De nézzük, mit is jelent a vlach fogalom? Ha úgy írjuk le, hogy a mássalhangzóváltást figyelembe vesszük, akkor blach, de még inkább a balach (bálok) a helyes fogalom. Az etimológia szerint tekintve e szavakra, azonnal szembetűnik, hogy a vlach = balach, fogalmak jelentése ősmagyarul a bel, bél, bal, bál ősi termékenységi isteneket tisztelő nép néveredetére utalnak. Úgy, ahogy a besenyő névetimológiánál írtam. Még annyit, hogy a magyar Béla királynevek szóalapját is a BEL termékenységi istenség neve adja. Tehát, pontosítva a vlach = balach, mely a Bal-isten-országa kifejezéssel azonos. Gondoljunk a magyar Balaton földrajzi fogalmára, mely hasonlóan a Bal-isten-lakhelye kifejezést hordozza. Hiszen ez a kultúra adta a mai indoeurópai népeknek a BÁL = mint zenés mulatság eredetét is.

Milyen következtetés vonható le az előbbi bekezdésből? Ha a vlachok a román nép ősei, akkor ők még 1239-ben nem románul, hanem ragozó ősnyelven (nyelvjárással) beszélő, szintén a magyar ősnemzetből származó testvérnépeink voltak. Ha egy kicsit messzebbre tekintünk vissza a történelemben, az időszámításunk kezdete körüli időkben a dákok is lakták a déli területeket. Ha feloldom a dák szórövidítés jelentését, akkor a dák = szent-bál(ok)-országa jelentést takarja. Ennyi nyelvészeti feldolgozás után már egyértelmű, hogy a mai román nép eredetét pontosítottuk, és a dák → vlach → román folyamatot tártuk fel. Végkövetkeztetésként definiálhatjuk, hogy a mai románok szintén az ősmagyar kultúrkörből kivált dák majd vlach népből erednek. Akiknek az erőszakos romanizációja (vallás, nyelv és identitásváltás) már a római korban elkezdődhetett, és amely folyamat az 1500-as éveket követően válik teljessé. Vagyis az egységes román nemzet csak a 15. századot követően alakul ki a mai lakóterületeiken. E folyamatot a Moldva terület névtörténetében még érintem. A további bizonyításért értsük meg a román = ro-mén kifejezést, ahol a ro = rovó ami író, de inkább köröket rovó rajzoló értelmet, és a Napisten mén termékenységi vallását követő népnevet hangzósítja felénk. E fogalom eredete kisázsiai dák-magyar szállásterületek kultúrvilágára jellemző, visszavezetve a Pártus Birodalom államalkotó népeiig, onnan pedig az egyiptomi Ré (köristen) napvallásig. Még egyszer emeljük ki: a fentiekben nem a dákó-román elmélet folytonosságáról tettünk bizonyságot, hanem az eredeti hunmagyar DÁK őslakók történelmi folyamatosságáról. Pontosabban az I-II. évezredekben elrománosított őslakók elsődlegességéről.

Ha keressük, hogy a BEL, BÁL nevű termékenységi vallási fogalmak vajon milyen ókori felekezetnek lehet az alapja? Akkor csak egy jó megoldás jöhet szóba. Mégpedig az ókorban nagy területeken az Apollón napisten hitét követő vallásfelekezetekben. Ahol a legfelsőbb princípiumot megtestesítő Ősmama hitvilágának matriarchális őskereszténységéből eredő Ősi- Szentháromság egyik személyére, kiemelten a Napisten dicsőségére épült Apollón hitvilága dívott. Apollón matriarchális istenfelfogása majd csak a meghódított Újgörögöknél és közvetítésükkel a rómaiaknál válik a mai felfogásában patriarchális  istenné. A román eredettörténettel kapcsolatban a vlach = bálokat, vagy pálokat  az Apollón istennévből eredő palachok (pálok) követték, akik csak a latinná váló hajlító nyelvjárásukban váltak vlachokká. De nem csak ők, hanem Kr.e. Közép-Európa ősnépei mind ide tartozóak. Írjuk egymás alá a felderített ilyetén népeket:

  1. Polánok (Poljánok) = lengyelek (mazurok~fehérmagyarok) népneve;
  2. Palócok (felvidéki és a kárpát-medencei úrnépek) = avarmagyar (~kabar) törzsek;
  3. Palachok (vlachok) = erdélyi és havasalföldi hunmagyarok (dákok);
  4. Pelazgok (ógörögök) = Balkán-félsziget őslakó görög (hunmagyar) törzsei.

A felsorolás történetileg cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a Kr.e. időszámítás idején, Lengyel-országot, Nagy- Magyarországot (Szkítiát) Erdéllyel és Havasalfölddel, s Görögországot egységes őskultúra fogta egybe, lényegében Közép-Európa itt felsorolt hatalmas tájegységében.

Moldva helynévtörténete is pontos bizonyítását adja a fentieknek. Nagyon röviden nézzük a terület névtörténetét az ezredfordulótól. Előtte természetesen Etelköz magyari népei lakták e területeket:

  1. Besenyőország: a 894-902. évi magyar honegyesítést követően 1070-ig;
  2. Kunország: a 11.századtól a kunok és az úzok uralják a területeket. 1227-től IV. Béla magyar király felveszi a Rex Cumanie, Kunország királya címet;
  3. Ungrovlachia (Ungro─Vlachia): 1324-ben még magyar hűbéri terület, élén Károly Róbert király Basarab vajdája áll. 1330-ban a poszádai csatától számítják a havasalföldi román történelmet;
  4. Kara Bogdánia: 1359.-ben I. Bogdán, Máramaros vajdája uralkodásától;
  5. Moldvai Vajdaság: 1400-1432-ben Jó Sándor (Alexandru cel Bun) uralkodása idején, felesége Losonczy Margit támogatásával épül fel 1410-ben a katolikus moldvabányai katedrális. Az ötödik római katolikus püspökség megalakulását követően a tartomány neve fokozatosan Moldvára változik, és ez marad napjainkig.

Megjegyzésként említsük meg, hogy a Havasalföld is ősi magyar szóképzés eredménye. Ugyanis az ugyancsak a latin b ~ v hangzóváltást szenvedte el a fogalmunk, mégpedig a HABAS = Habos-alföld formából. A habosról pedig minden magyar ember előtt a vizekben gazdag, a habot vető vízfolyásokból eredő név, és nem a hideg havas táj jut eszébe. A románok Muntenia kifejezése a hegyvidék jelentése mellett, a magyari népek „Vizesalföld”, vagy Haboselve a fejlődésben az ősibb kifejezés.

Elsőként elemezzük a Moldva név jelentését. Ha az ősmagyar nyelv segítségével olvassuk el a fogalmat, akkor a Moldva = Ősmama-él-szent-teremtő népe jelentést kapjuk. Vagyis a fogalomhoz hozzá kell kapcsolni a népe névszót, hogy a teljes ősi kifejezés jelentéséhez hozzájussunk. Teljesen egyértelmű, hogy e tájat valamikor a magyar ősnemzet szétvált törzsei változtatták kultúr területté. További bizonyítás érdekében szeretném röviden felsorolni a moldvai terület előbb felsorolt névváltozatainak az ősi jelentését:

  1. Besenyőország = teremtő-sólyomisten-országa;
  2. Kunország, másként Cumánia = Mén-ország-ária (a mén egyiptomi termékenységi vallás azonos a kun, kan termékenységi vallási felfogással), pontosabban a Teremtő-napisten-népe;
  3. Ungrovlachia = Magyar-körország-és bál-ország-népe, mely fogalom azonos a Napország teremtő népével;
  4. Kara Bogdánia = Napisten-országa Bál-ősnagy(isten)-szent-népe (ár-ia, vagyis ár-jai, vagyis az őshazából kiáradott nép);
  5. Moldvai Vajdaság = ebben a fogalomban már csak a vajda szó képződését kell megmagyarázni. A szóképzésben szintén a b ~ v hangzóváltás adja itt is a pontos értelmezést. E szerint a vajda = bajda ősmagyar szent-jó-apa (Baia városnév!) képződésű fogalommal azonos. Így már megérthetjük a vajda szó képződésének folyamatát. Etimológiai felbontásban a jelentése: ba = teremtő + j = j(a)ó + d = szent (hely) + a = san, sun, vagyis a Szent-Nap latin kifejezéséből (sanctus = szent-nap-ős) az „a” magánhangzója. Összeolvasva: vajda = teremtő-jó-szent-napország-fejedelme (indoeurópai nyelven királya), magyar nyelvből képződött román (latin) fejedelmi cím. A vajdaság szóban a szóvégi -ság rag jelentése már ismerősen hangzik, ahol is: ság = ős-ág, ami kifejezi a magyar életfa alapján a népeink elágazásának történelmi valóságát. A teljes területnév jelentése: Moldvai Vajdaság = Ősmama-szent-teremtő-népe, Teremtő-jó-szent-napország-ősága. Rövidebben: Ősmama-napországából-elágazott-szent-nép-országa.
Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

Jól ismerjük az ókori vallások mitológiai felépülését. Az előbbi névetimológiai megfejtés minden eleme abból a kultúrkörből ered, ahol a Napistent imádó civilizációk éltek, és ahol a termékenységi vallás kifejeződéseként a mén, kan, sólyom, valamint a BEL, BAL, Baal stb. anyatiszteletű, vagyis matriarchális teremtő isteni hitüket imádták. Jól ismert, hogy a magyar nemzet is a tűzimádó ősvallásból származik, mely megfelelője a Napisten mítosza. Tehát teljes körűen bizonyítottnak vélem, hogy a moldvai tájegységet az időben visszafelé a középkortól az úrnépek nemzetségeiből más-más időpontokban kivált magyari testvérnépeink lakták. Az európai történelem fejlődéseként ezek a nemzetrészek az évezredek változásainak okán, mint a román példán látjuk, eltérő nyelvű más nemzetekké váltak. Az ősmagyar törzsek alapnépességére rátelepülő latin római hódítás, majd a római latin kereszténység következtében a nyelvük megváltozásának vagyunk tanúi. Eleinte a rómaiak rabszolgáivá váló dákok és vlachok, majd egyre inkább latinná váló románság a 15. századtól már önálló nemzetként jelenik meg a történelem színpadán. Egyedül a besenyők csángó leszármazottai próbálják a saját anyanyelvüket fenntartani, de már nem sokáig. Ha nem lesz hathatós segítségük, a nyelvük rövidesen el fog veszni.

Ha kissé megvizsgáljuk a csángó települések helység néveredetét, ugyanolyan eredményt kapunk, mint a tartományi névváltozatoknál kaptunk. Példaként kiemeltem néhány helységnevet, és etimológiailag megfejtettem ősi jelentésüket:

 
CSÁNGÓ TELEPÜLÉSEK NÉVEREDETE
 
Mai településnév
 
Első írásos emléke, éve Ősi jelentése mai
magyar nyelven
Stanfalva
Mánfalva
Turul
Bákó
Domafalva
Leontinfalva
Ungurén
Szemes
Balomirest
Klézse
Karakló
Baia
Estanfalva, 1410
Měněsti, Maneste, 1393
Turluj, 1408
Bacao, 1439
Demufalva, 1455
Leontinesty,1399
Ungureani, 1409
Zeamestii, 1443
Balomir, 1428
Klesia, 1700 körül
Caraclei, Karakleu, 1700 után
Baia, 1423
Isten-falva
Nyugati ménfalva
Turul-új(falu)
Teremtő-országős
Szent-éganya-falva
Nyugati-oroszlánok-falva
Magyar-Ré-honi
Nyugati-zent-ég-anyai
Bal-isten urai
Országvédő-oroszlán-ős-fia
Napország-oroszlánjai
teremtő-apa-jó-népe

A Baia településnévhez hozzáfűzöm, hogy van egy magyar megfelelője, mégpedig a mai Baja város nevében. Etimológiailag mindkettő ugyanazt jelenti az i ~ j azonosság alapján. Baia történetéhez hozzátartozik, hogy a területén található az 1423-ban felszentelt katolikus Szent Péter és Pál Katedrális romjai. A templomot Jó Sándor építette, akinek a felesége Dobokay Klára magyar hercegnő is itt van eltemetve.

A felsorolt településnevekre, de a könyvben szereplő minden helységnévre jellemző, hogy van egy magyarul jól érthető ősi jelentésük. Másként a mai névváltozatuk, egy ősi megjelenési forma tartalmi rövidítésének foghatók fel. A származásukra utaló bizonyítékot ennek az ősi jelentésnek a megfejtése adja. A csángók magyar valóságának a tudományos alapját teljes körűen kielégíti e megfejtések bizonyító ereje. A román nyelvi átvétel másodlagossága azzal bizonyítható a legjobban, ha a kérdéses településnév román nyelven nem ad további etimológiailag értelmes feloldást. Pontosabban, a nyelvészeti vizsgálatokban a másodlagos kialakulású nyelvekben az értelmes szógyökökre bontás tudományos lehetősége már nem vizsgálható, mert csak azon az egy ősi nyelven adhat valódi etimológiai felbontást a kérdéses fogalom, amelyiken a maga idejében keletkezett. Esetünkben minden helységnévnek van logikailag felbontható magyar jelentéstartalma. Ezért kijelenthetem, hogy a moldvai földrajzi egységben a magyar nemzet ősi törzsei voltak az elsődleges kultúrnemzetet megalkotó népesség. Akiknek egyik utolsó képviselői, a minden nehézségeik ellenére megmaradni akaró besenyő-magyar csángók.

Összefoglalva a tanulmány tudományos jelentőségét, néhány fontos megállapításra szeretnék kitérni. A feltárt bizonyítékok egyértelművé teszik, hogy a csángó néptöredék egykor a területen élő besenyők népének leszármazottai. A besenyők népe nem egy elmagyarosodott néptöredék, hanem származásuknál fogva mindöröktől fogva a magyar nemzet testvértörzseként ragozó ősnyelven (úrnyelven) beszélő emberek voltak. Ők nem egyszerűen a moldvai térségben váltak magyarrá, hanem csak a 9. századtól odatelepültekként élnek ott. Nem hiába nevezte II. Endre király „a mi embereink”-nek a korabeli moldvaiakat , megkülönböztetve őket más nemzetek tagjaitól. A legnagyobb tudományos jelentősége a magyar nyelvűségükben az, hogy megdőlni látszik egy túlhaladott történelmi vélekedés. Mégpedig bizonyítottnak vélem, hogy a magyar honfoglalást nem egy egyedülálló barbár hét törzs szövetsége, hanem az ősi magyar nemzet térségi integrációja hajtotta végre. Ebből kifolyólag egyértelmű, hogy az úgynevezett magyar honfoglalás eredetileg mégis magyar honegyesítés volt. A csángó magyarok feltárt nemzetisége feltörni látszik ezt a jelenleg ismert történelmi dogmát.

A történelemtudomány nemzetközi közvéleményének fel kell ismernie, hogy a beszélt nyelvek szókincse a legpontosabb bizonyítékokat szolgáltatja egy nép eredetéről. Pótolni képes a hiányzó írásos emlékeik bizonyságát. Akárcsak az írásoknál, az élő beszéd fogalmait a nyelv-összehasonlító és etimológiai vizsgálatokkal kell pontosan elemezni. Ha hozzátehetjük a nyelvtörténeti vizsgálatok pontos eredményeit, a mai magyar nyelvben kódolt sok ezer éves ősi tudás dekódolásával, a kérdéses feladat sikeresen elvégezhető.

A csángók besenyő származásának feltárásával egy olyan élő bizonyíték került a történészek kezébe, mellyel átírhatjuk a magyar honfoglalás teljes történetét a valódi honegyesítés történetére. Ez a szemléletváltás nem csak a magyar, hanem a világtörténelem átírására is perdöntő bizonyítékként szolgálhat. Mégpedig abból a szempontból, hogy a magyar nemzet már a honfoglalás korában az őskeresztény vallást vallotta a magáénak. A csángók azért tudtak magyarként fennmaradni, mert ők az idetelepedésük idejében szintén őskeresztény vallásúak voltak. A római kereszténységnek csak a latin nyelvű katolikus újkeresztény hitre való áttérésre kellett a hittérítést alkalmaznia. A román nyelv és a románok ortodox keresztény egyházának a térhódítása a fentiek egyenes következménye. A beköltözött és román nemzetiségűvé vált moldvaiak túlszaporodtak az őslakossággal szemben és fokozatosan kialakultak a mai nemzetiségi viszonyok. A szlávokról e tanulmányban nem szólok!

A csángó magyar nyelv háttérbe szorulása ellen nagyos sürgősen cselekedni kellene a keresztény Európának. Nem csak a magyar nemzetnek, hanem a világ közvéleményének is határozottan fel kellene lépnie a további elrománosítás ellen. Hangosan szétkiáltva, és a világ közvéleménye elé kell tárni, hogy a történelmünk legfontosabb élő bizonyítéka eltűnésének vagyunk a tanúi. Ha Európa népei szeretnék megismerni az indoeurópai történelmük valóságát, akkor e legfontosabb népi bizonyítéknak a megmentése számunkra is mindenek előtt való feladattá kellene válni. A megoldás egyszerű, csak magyar, pontosabban csángó magyar lelkészeket, papokat kell a kérdéses falvakba felszentelni. És kizárólag az ő még csángóul tudó, legalább középiskolát végzett gyermekeikből. Néhány év alatt megfordulna a trend, és soha nem látott mértékben visszamagyarosodnának a már nyelvüket alig beszélő csángók. Azt is fel kellene tárni mi az oka, hogy az eredendően magyar nemzetiségű dák-románok miért olyan ellenségesek – a közeli testvéreik – a csángókkal szemben. Egy ortodox vagy görög katolikus keresztény felekezetnek is alaptörvénye a megértés és a testvériség gyakorlása. A románoknak sem szabadna letérni a kereszténység e tanításának az útjáról.

Végezetül a legfontosabb felkiáltásommal zárnám tanulmányomat. Kérem azokat, akik a csángó nép identitásának a fennmaradásáért képesek valamit tenni, soha se felejtsék el, hogy a csángókat nem egyszerűen magyarnak kell megtartani, hanem besenyő-magyar csángóknak. Tehát, anyanyelvükben a csángó magyar kiejtés fennmaradásában kell őket támogatni, mert a csángók archaikus magyar nyelvénél szebbet ez idő tájt nem találhatunk a világ ősmagyar nyelvei között. Bátorítsuk őket, hogy nem szégyelleni való a csángó tájszólás, legyenek büszkék nyelvjárásukra. Ha a küzdelmük elvész, vele együtt elveszhet az egész magyar nemzet történelmi megújulásának a lehetősége. Hassunk oda, hogy Európa a féltő szemeit egyszer már a csángókra is rávesse!

 
Vaskút, 2016. június 01.
Tácsi István
 Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

13 thoughts on “A csángó nép besenyő-magyar eredete

  1. Kedves Tácsi István! az: Vaskút, 2016. június 01.
    Tácsi István — fémjelzett írásod értéke felbecsülhetetlen – hálásan köszönöm, hogy közkincsé tetted! Örülök annak, hogy az az üzenet amit régen leírtam meghallgatást talált —– „boldog az aki a magyar nyelv titkát felismeri – megismeri…” aki elkezdi betűről betűre értelmezni, elemezni – még a betű előtti gondolatot is felismerve az megfogta az Isten lábát! Ez tény! Még ellenségeink – de még a halálos ellenségeink ezt elismerik – írtam is ezért soha nem múlik el míg világ a világ a magyar nyelv létezni fog! – mert nekünk magyaroknak ez az egyetlen kincsünk – a tudás magába hordozója! Ez nem e földi – égi – azaz IGE – cselekvést történést stb. ugye emlékszel még a definíciójára!
    befejezve most – még egyszer hálásan megköszönöm TácsI ÚRNAK – KÉSZSÉGE VAN RÁ – PRÓBÁLJA A BETŰ ELŐTTI GONDOLATOT LEÍRNI, AMI TÉNYLEG NEM E VILÁGI!
    TISZTELTTEL: ID. KISS LÁSZLÓ
    segítek:
    ui: első lépés az I betű, és az előtte levő képzelet, mi jut eszedbe előtte magadban – ha kimondod azt hogy————– Í.———— ! ………….

    1. Válasz: nekem a Magyarok Istene!
      DE ne nekem, hanem a NIF adminnak köszönd meg. Talán Ő az, aki az elsők között próbál, és igazából segíteni a közreadásban.

      1. Az magától értetődik – admin NIF. kellett hozzá, hogy hozzám is eljusson!
        Köszönöm mindannyiunknak! id. Kiss László
        ui: és nem utolsó sorban a magyar találmány, mindig – a számítógép is!

  2. kedves Nyelvészeink itt a fórumon (még ha amatorök is) !
    egy kérdésem lenne Önökhöz (mint egy szakbarbárnak a szakhoz jobban értok felé …
    azt hallottam, olvastam mindíg (ez is tunik számomra ésszerubbnek), hogy a nyelvünk alapveto tulajdonsága, ennen változatlansága. Ez foképen akkor, amikor a más nyelveknél ez csaknem valami kötelezo szabály …
    na itt (nem ez volt az elso) amikor az ennek ellenkezoit látom, olvasom, ezt mire alapozzák Önök ?
    ha a nyelvünk csaknem változatlan az évezredek folyamán, akkor azt nem érhette ilyen változások, amelyeket pl-ul a fentiekben olvashatunk.
    Viszont ha a magyar éppúgy változó …, ez lenne akkor a magyarázat ?
    ha volna itt valaki, aki erre valami magyarázatot adna, nagyon fontos lenne mindannyiunk számára …
    hogy egy példával megtoldjam : A mi „farkas” szavunk esete … másoknál. Na ennek ógörög (mielott az indoeurópaiak elárasztották az akkori Görögo/-ot (tehát valami 3500 évvel ez elott) ezen fogalmat egy „vrkas” szóval írták le. Na ùiután a „klasszikusnak” mondott görög
    nyelv (már egy indoeurópai, valószínuleg az elso Európában) megjelent, azok ezt „lukus”-nak írták, kiejtésben lehet „lukusz”-nak ejtették ki. Na ebbol alakult, vagy ezzel párhuzamosan jelent meg a
    latinban (az az elso -egyik- indoeurópai nyelv az itáliai félszigeten)
    ezt „lupus”-nak ismerjük ….
    na ez (szerintem) mutatja azt, hogy más, a NEM magyar nyelvekben
    ténylegesen vannak elváltozások, miközben mi a saját szavunkra,
    azt lehet mondani egyetlen betu megváltozatlanságával rátalálunk 4
    ezer év után …
    egy egyszerubbet és jobban ismert példát (közelebbit is). A mi nagykirályunk nevét a dokumentumok (az 15-1600 évvel ezelottiek)
    „Atila”, „Athila”, vagy a késobb fennmaradt „Attila” -nak írták le. A nyelvünk ma CSAK egy ‘a-til-la’ -nak tudja ezt kimondani. Szerintem
    (megint ; én csak egy tudatlan vagyok) a nyelvünk 1500 éve SEM
    tudta másként kimondania !!!
    még egyszer kérem azokat, akik ezen változás-szabályok partizánjai,
    hogy adjanak valami magyarázatot, bizonyságot igazukhoz !
    szeretettel; Lajos
    ps.. Tácsi István barátunkhoz külön is egy másik kérdéssel (sokkal kevésbé alapvetovel). Tegyük föl, hogy egy jó 2200 éve mi már Erdélyben élünk (a nyelvünk ott él és éltet bennünket). Na akkoriban tudjuk, hogy nálunk nap-imádás, ill. a nap és a hold egy nagy tiszteletben volt. Na képzeljük el, hogy akkor az egyik helységünket mi egy Napocska névre ‘kereszteltük’. Mégha ezek többrendu feltételezések, a kérdésem Önhöz ; ezen név a latinon, a latin betukön keresztül hogyan, milyen formában maradt volna ránk ?

    1. Úgy, ahogy a TAMANA jelenségben a világ minden részén számtalan (még nem teljesen összeszámolt) földrajzi, de más szavaink is maradtak fenn a hatalmas magyari őskultúrából.
      A földrajzi neveket a szemita hódítók kevésbé tudták megváltoztatni, azért, mert akkor még a magyari úrnépek lakták azokat. Mikorra meg már elzavarták a mi testvéreinket, a régi helynevek az új hajlító nyelvekben már rögzült, tehát megmaradt ősinek.
      Tudja mit jelent a LUKUS magyarul? Ahogy le van írva: LUK-US (úrős), szabad fordításban = LUK-ŐR = kankutya, és nem latin, hanem magyar jelentésből ered!!!
      Hiszen a latin nyelv is a magyari ősnyelv hajítónyelvi újabb kori és rontott változata.
      Szerintem az ATILLA változat inkább az eredeti.
      Hát valami ilyesmit jelentene az ősnyelvészkedés.

  3. köszönöm István, de ez teljességgel nem elégít ki engem ebben (de hagyjuk). Viszont a kimondottan Önnek intézett kérdésre nem válaszolt meg. Az osnyelviség nem használható ilyen rövid idoszakban (2-3 ezer
    évben). Tehát erre nem tud. Ez lenne az okan a válasz-hiánynak ?

    1. nagy lajos – szeretném közkincsé tenni a következő írásom, melynek a címe:
      KUKULÓ…
      Tudod e mit jelent ez a szó pl. – azért írok mert benne van azon írásom amit neked válaszként küldtem, amiben kétségbe vontad a magyar eredetet! És továbbra is szekírozod Tácsi urat….is. I….
      üdv.
      id. Kiss László

      1. Erről a KUKULÓ írásról lehet többet is tudni, vagy van valami linkje, küld már el.

      2. kedves László !
        – nem tudom mit jelent a „KUKULO” (hosszú ó-val) szó, sem azt, hogy számodra mit jelent (végül is ennek szerintem nincs jelentosége)
        – Te soha sem válaszoltál meg a kérdésemre. Ezért is hagytam föl veled (a párbeszédünkel) …
        – nem tudom, hogy Te honnan veszed azt, hogy én „kétségbe vonom a magyar eredetet”, mert az kimondottran hamis, hazug állítás is egyben.
        De gondolom itt megint hiában kérném azt, hogy idézd ezt az írásomból

    2. Egyébként nehezen érthető, mit jelent az ősnyelv rövid távon kihangsúlyozása.
      Erre csak azt lehet válaszolni, hogy az emberi ősnyelv az nem halt ki, hanem mi magyari ragozó nyelvű emberek, ma pontosan ugyanazt a nyelvet beszéljük, igaz modernebb formában, mint akár 100000 éve.
      Hogy értsük: nekünk a sumérek nem a rokonaink, hanem mi magyarok MAGUNK VAGYUNK A SUMÉREK (-nek is) egyenesági leszármazottai. De ugyanez igaz minden rokonnépeinkre is, például a hunok, avarok, szabírok, ógörögök, etruszkok, baráthoniak (brit ősnépek) és így tovább, mind ómagyarul, ősnyelven beszéltek,
      Ugyanígy, ha Erdély őslakói egykor elnevetek egy lakóhelyet NAPOCSKA néven az ősvallásukból eredően, az máig is hasonlóan fennmaradhatott. DE ha egykor legyalulják, és másvalakik alapítanak ott egy települést, az újabb elnevezése már a saját lényüket fogja kifejezni, elvesztve az ősjellegét.
      Akkor még az előzőhöz, a LUPUS latin kifejezés még pontosabban kifejezi a hímfarkas jelentését, mert a középső -P- betű már az apa = Pápa, vagyis a hímerő konkrét kifejezésére került mássalhangzó váltásban a szóba.

      1. köszönöm, kedves István, hogy fárasztotta magát, rámszánta néhány percére ….
        mégha csak közvetve is válaszolt, azért megértettem, hogy mi is ezen „osnyelv”-kutatás az Ön számára. Na ez számomra továbbra is idegen
        marad (ismeretlen, érthetetlen). Hogy jobban megérthesse Ön (megérthessen engem ebben) ;
        – az, hogy a „lupus” mit is jelentene, hogy az benne foglal valami osi
        magyart …, az engem nem érdekel. Az számomra idegen marad. Ugyanis amikor ezen szó keletkezett (szerintem), nekünk, a nyelvünknek volt már egy másik szava (amely az ógörögben 3500 éve
        „vrkas”-nak íródott és szerintem akkor is, mint nálunk a nyelvünkben ez egész biztosan már „farkas”-nak mondott volt (ha megtalálnánk ezt
        leírva (a rovásjeleinkkel), akkor csaknem biztos vagyok abban, hogy ez így is (±) lenne leírt
        – az hogy a mi ‘a-til-la’ szavunk (a nyelvünkké és nem az idegenektol átvett írásunkké) szerintem soha sem volt egy ETELE. Ha ez mondjuk
        2500 éve egy „etele” lett volna, akkor ez ma is az lenne (mert én csaknem teljesen biztos vagyok abban, hogy mi nem cserélgettünk még
        magánhangzóinkat sem (még kevésbé a mássalhangzóinkat !) …
        – ami pedig a kérdésemet, a külön Önnek szólót illeti, ott is megtalálható a mi felfogásaink kölönbözosége. Na mivel a latinok, az o nem is tudom hány betujükkel (18 ?) nem tudták az esetleges (mert ezt csak feltételeztem) Napocska szót (amelyet ok persze csak a fülükre, a
        fülük által ‘olvashattak’ és írták le egy Napoca szóra, amellyel késobb
        találkozunk írásban. Tehát itt csak olyan egyszeru logika … és nem
        egy átváltozás, egy megváltozás a nyelvünkben történt (ha történt).
        A „napocska” nem változott át egy „napoca”-nak, hanem itt egy
        egyszeru ‘átírás’, az idegen nyelvuek álltali átírás van (volna) jelen. A „napocska” kifejezésünk, mégha ma már nem is használjuk egy
        helységnévre, MA IS „napocska” ….
        olyan borzasztó messzeségbe meg Ön el, hogy végül is ez számunkra
        (legalább is számomra) érthezetlen és haszontalan. Sokkal hasznosabb lenne pl-ul az, hogy kutassuk a (már akik ilyen tudnak)
        pannonok-nak, a dákok-nak nevezett népek nyelvét. Mégha én csak egy teljesen amator, tudatlan is vagyok …, szerintem ezek a mi nyelvünket beszélték. Tehát ezek magyarok voltak. Itt csak 2000 ezr
        évvel ezelottrol van szó. Ha mi képtelenek vagyunk ezekben véleményt
        adnunk, akkor teljesen nevetségesek vagyunk a magyarokról sok
        évezrede, sot év-tízezrede beszélnünk …
        igen én is úgy tartom, hogy mi nem származunk a szumérektol, hanem ok maguk is magyarok voltak. De ez nem ad arra választ, hogy a mi nyelvünk, végül is a fizikai létünk Európa közepén mióta biztos ? Ha pl-ul tudjuk azt, hogy jó 3000 éve már ott éltünk, akkor az már komolyabbá tenné azon tézist, hogy az etruszkok magyarok voltak,
        mert nyelvünket beszélték (csángóink voltak) …
        amikor a multat kövessük, ott egy kimondott harcot folytatunk ellenfeleinkkel, ellenségeinkkel. Na ott csak a biztosakra, a biztosakon lépkedve, lépésrol-lépésren szabad nekünk elore haladnunk. Elobb
        azonosítanunk a magyarokat, önmagunkat mondjuk 1200 éve, majd
        utána 1600, majd 2000 éve … és így tovább …
        az Ön, az Önök nyelvészete ebben teljesen használhatatlan és
        közben még a hitelünket is megcsorbíthatja … ott, ahol alapveto az …
        még egyszer köszönöm, hogy egy kis idejét rámszánta. Nem tartom
        helyesnek (én magam ennek ellent is mondok. Dehát nem vagyunk
        egyformák), hogy nyelvünk változandó (mint a mások nyelvei). Szerintem ez olyan mint egy gránit, sot gyémánt-szikla …, amely
        az évezredek, talán év-tízezredek során sem változott (tehát ott
        ez nem a hangzóiban). Nagyon kivállónak tartom pl-ul a mi szumér-magyar nyelv-kapcsolatunk egyik szavát, kifejezését. Ez az, hogy a szumérban a no, az az EM és a férfi a BERJ, amely nyelvünkben
        megtalálható, feltalálható az „ember” kifejezésben, szóban. Na amikor
        Jézus, a közénk leszállt isteni Ige (Isten maga) beszélt-volt nekünk,
        az emberiség jövojérol odaát, (nála) akkor nagyjából errol is beszélt.
        Nem lesztek ott nok, vagy férfiak, hanem olyanok, mint az angyalok.
        Emberek leszünk ott (ha O ezt megadja és akinek ezt megadja) ….
        szeretettel; L

Hozzászólás a(z) T. István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük