A HVG tegnapi bejegyzése nagyon rosszat sejtető hírt közölt: ”Brüsszel beperelte Magyarországot a földtörvény miatt"

A HVG cikke itt olvasható:

(http://hvg.hu/itthon/20160616_Beperelte_az_EB_Magyarorszagot_a_foldtorveny_miatt#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg)

Mivel a hírnek nagy jelentősége van, de ugyanakkor rövid is, szó szerint idézem:

,,A magyar földtörvény jogokat sért az Európai Bizottság szerint, ezért bírósági keresetet indított Magyarország ellen.

Bírósági keresetet indított a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők mezőgazdasági földterület használatára vonatkozó jogaival kapcsolatos uniós szabályok megsértése miatt az Európai Bizottság Magyarország ellen.

A bizottság szerint a magyar földtörvény a külföldi és a belföldi befektetőket egyaránt megfosztotta szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől anélkül, hogy ennek fejében kárpótlást biztosított volna.

Az uniós bizottság álláspontja szerint a törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti időszak rendkívüli rövidsége ahhoz vezetett, hogy a befektetőknek nem volt lehetőségük alkalmazkodni az új jogi környezethez. Következésképpen a törvény oly módon fosztotta meg a meglévő befektetőket szerzett jogaiktól és befektetésük értékétől, hogy ennek során nem biztosította az Európai Unió Alapjogi chartájában foglalt jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jog tiszteletben tartását.”

A jelenlegi világrend ideje lassan lejár. Az emberi civilizáció a jelenlegi formájában meghaladta nem csak a fejlődés, de még a fennmaradás lehetőségeit is. Mivel Magyarország is része a világrendnek, vele együtt haladunk mi is a szakadék felé. Ez pedig logikusan arra kell hogy kényszeríthesse a magyar vezető elitet, hogy elgondolkozzon, miként kerülhetné el az ország a szakadékba zuhanást.

Kényszeríti is, de a problémára adott válaszok csak Orbánék érdekeinek érvényesítésére koncentrálódnak. Az viszont biztos, hogy senki sem léphet túl saját árnyékán. Orbán sem. Eddigi beszédei azt sugallják, hogy rálátása a világra korlátozott, amely korlátokat első sorban ő maga hordja. Nem képes reális képet alkotni sem Magyarország gazdaságáról, sem a nemzetközi helyzetről, őt a hatalom láthatóan nem ösztönözte gondolkodásra. Orbán és táborának gondolkodása az 1989. szintjét képviseli, semmi többet. De még ez a gondolkozás is egy idegenhatalom által kialakított környezetből következik, nem a sajátjuké. Orbán a maga cigány és zsidó mentalitás keverékével rossz üzenet számunkra, mert e két gondolkozási forma külön-külön sem a dolgok mély elemzését jelenti, hanem az ,,itt és most és uralkodj, akkor mindig uralkodsz” gondolkozást.

A Brüsszel tehát azt üzente a perrel, hogy részt kér a magyar földekből. Mennyit? Amennyire a külföldi befektetők igényt tartanak. És az mennyi? Alig kevesebb, mint Magyarország – vagy éppen annyi. A tisztán látás végett a legfontosabb mondatot idézem ide, végül is az egész bejegyzés ezért érdekes:

..külföldi és a belföldi befektetőket egyaránt megfosztotta szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől”

Ami számít, azt aláhúztam. A belföldi befektetők csak azért szerepelnek a jogok említésénél, mert egyértelmű lenne, hogy itt külföldieknek akarnak tulajdont szerezni. Mivel az egész üzletnek látszik, rejtve marad az, hogy itt tulajdonképpen hódításról van szó. Még inkább elgondolkodtató kell hogy legyen az idézet utolsó mondatának második fele:  ,,szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől” Az a nép, aki ebből nem ért, az a mai korban elveszítheti az országát. Mert látni kell, nem a befektetési lehetőségekről van szó, hanem kész értékekről.

Jogos a kérdés, hogy mit jelent a „szerzett jog”? Ha nincs ilyen, miről beszélnek? Ha van ilyen, miről tartanánk népszavazást, hiszen a jog nemzetközi szerződést jelent, amiről nem lehet népszavazást tartani? És egyáltalán ki-mi adta nekik a részünkről ezt a jogot? Csak nem Orbánék, akik kezdettől fogva az EU-tagságunkért lobbiztak? De a mondat utolsó két szava még visszhangzik bennem: ,,és befektetéseik értékeitől”. Tehát kész tényként kezelik Brüsszelben, hogy a külföldi befektetőknek már most léteznek itt értékeik, amiért ide kell őket engedni, hogy elvihessék. Mert mi a fenének jönnének ide másért. Sokan úgy fogják fel a kérdést, hogy sebaj, a földet úgy sem vihetik el. Nos, nem erről van szó, hanem arról, hogy akié a föld, annak van joga rajta élni. És akitől elvették, az utána hol éljen? Mert a mai korból egy másik, nem eléggé kitárgyalt tanulság is következik, hogy a háttérhatalom úgy és oda hajtja a népeket, ahogyan és ahová akarja. Miért kellene egész Afrikának Európába jönnie, hogy ezt tudjuk? Miért ne bírhatnák rá a világ irányítói az egyes európai népeket arra, hogy ők meg Afrikába menjenek, ha úgy akarnák?

Brüsszel lépése egy folyamat logikus következménye, ezt egy rövid visszapillantással 1990-ig

fel lehet ismerni. 1990-es rendszerváltás úgy kezdődött, hogy elismertük a kádári rendszerben felvett hiteleket, mintha azokat törvényesen választott vezetőink vették volna fel. Aztán jött a gazdaság átalakítása gyarmattá. Ami nem működött, azt felszámolták. Ami működött, azt vagy belföldi oligarchák nyúltál le, vagy privatizálták. Amikor már nem volt mit lenyúlni, vezetőink megnyitották az országot a befektetők előtt, és a befektető rendelkezésére bocsátották a lakosság egyre nagyobb részét. E „befektetők” valójában gyarmatosítók voltak, és az olcsó, a magyar állam pénzén képzett munkaerőre utaztak. Persze termelésüket papíron a ,,magyar” GDP-be számolták, pedig a multik soha nem voltak mások, mint idegen országok gazdaságainak idetelepült résztvevői, és éppen ezért nem is nekünk adóztak, hanem saját országuknak. Csak ezt nem így írták le, hanem a magyar „állam által biztosított  adókedvezmények” nevezték, amit elvittek.

Amikor ez a lehetőség is kimerült a multik számára, elindult nyugat felé a képzett munkaerő, Még is csak olcsóbb azt helyben alkalmazni, mint birkózni a fogadók gyanakvásával és az adókedvezmények vádjaival, amiket a beruházások költségei megfejelnek. Elvesztettünk több százezer fiatalt. Immár a képzett munkaerő is elfogyott, következhet az ország kiárusítása. Itt tartunk. A görög példából bárki láthatja, hogy fiktív adósságra hivatkozással rá teheti a kezét bárki ország értékes részeire. Hogy ez nem agyrém, hanem a jövő valósága, az füleljen, hátha még nem ült egészen a visszhang: „szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől”

A rendszerváltástól kezdődött folyamatnak három elkülöníthető része van. Az első részben az ország termelőkapacitásának lenyúlása, míg a második szakaszban az élő munkaerő kisajátítása történt meg. A harmadik befejező részben az ország természeti kincseinek lefoglalását tervezik. A folyamat valószínűleg itt véget ér. Ennek végén már csak a nép lesz útjába az ország új tulajdonosai számára. A harmadik rész végén megérkezik a vonat a végállomásra.

Hogy mennyire értik a dolgukat a föld irányítói, azt VII. Gergely pápa I, Salamonhoz lassan ezer éve írt levele tanúsítja, melyben ezt írta:

,,Országod véneitõl tudhatnád, hogy Magyarország, melyet hajdan István király minden joggal és hatalommal Szent Péternek ajánlott fel és adott át, a római szentegyházé.”

Mutatja a levél retorikája, milyen szépen lehet kifejezni azt, hogy a magyar állam már nincsen többé, és Magyarország a pápai birodalom részévé vált. És ezt még ünnepeltetni is tudják velünk ezer éve! E retorika olyan mértékű hasonlóságot mutat a Brüsszeli fogalmazással, hogy felmerül kérdés, hogy – átvitt tértelemben – nem ugyanazok fogalmazták-e meg a kettőt? Ha azt vesszük, hogy az EU-tagságunk a következményeit tekintve csak megerősítése lehet az istváni államalapításnak, akkor a válasz: igen. A mai folyamatok sem ma kezdődtek. Az első felvonás nem a magyar gazdaság lenyúlásáról szól, hanem a magyar állam és magyar múlt eltörléséről szólt.

Az ország jövőbeni kiárusítása akár egy több mint ezer éves folyamat utolsó felvonása lehet.

Mit lehet tenni?

Tudni kell, hogy a globális irányítók úgy adják el a népek felé gyarmatosítási politikájukat, hogy a gyarmatosítás kérdését a pénzügyi szakkifejezések álarca, a politikai célkitűzéseit pedig a szabadságjogok és a népek önrendelkezésének fogalma mögé rejti. A látszat, a hit nagyon fontos. Ha hadsereggel tennék meg a népek megfosztását a hódítók, az ellenállást szülne velük szemben az egész világon, és a népek szolidaritása semmissé tenné terveiket. De ha nem hadsereg, hanem a ,,befektető” csinálja ugyanazt, az akár már a népek támogatását is bírhatja. Pedig a végeredmény minkét estben ugyanaz.

A országot meg akarják szerezni, de nem fegyverrel, mint a régi időkben. A hadszíntér sem egy tantételjelölt síkság vagy mező, hanem a jog területe. A fegyverek szerepét itt az érvek és a jog mögött húzódó szándékok meglátási képessége veszi át. Ezen a csatamezőn nem két, hanem három sereg áll egymással szemben.

-Az egyik sereg az összeesküvés-elméletekből jól ismert háttérhatalom. Ő minden szempontból erősebb mint a másik kettő együttvéve. De nyílt erőszakkal ő sem harcolhat. Ez az egyetlen gyengéje.

-A másik sereg a magyar vezető elit. Rendhagyóan ostoba tényezője ő a jelenlegi felállásnak, hiszen ilyenre alkotta meg őket a háttérhatalom.

-A harmadik sereg pedig a választók tömege, önrendelkezés nélkül.

Az elitet megjelenítő orbáni rendszer valamilyen mértékben szembesült az őt érintő veszéllyel. Egyetlen – részükről logikusnak mondható – döntést hoztak, hogy a magyar nép általuk lesajnált önrendelkezési jogát maguk elé tartva hárítsák Brüsszel agresszióját. Tudják ők is, mennyire fontos a hit, amelyről az előbb írtam. És bizony ez Orbánék számára komoly fegyver.

Ha a választók is felmérnék reálisan ennek a fegyvernek a súlyát, akkor komoly esélyük lehetne arra, hogy ne vesztesként hagyják el a csatateret.

Ezek ismeretében lehet a taktikát is megválasztani a harmadik félnek. A nép önrendelkezési jogára játszva Orbán nyeregben maradhat. De ugyanakkor meg is betegedhet, vagy baleset érheti, amik akár végzetes kimenetelűek is lehetnek számára. Ez bárkivel bármikor előfordulhat, és általában a legrosszabbkor elő is szokott fordulni. Aki pedig ebben az esetben Orbán helyére lépne, az minden bizonnyal kevésbé lenne ,,önfejű”. Ez az igazság. Ebben a pillanatban Orbán csak az időhaladékot jelenti számunkra, de nem a kisebbik rosszat. Országában ugyanúgy nincs helye a szabad választók tömegeinek, mint ahogyan Brüsszel urai sem terveznek jövőben velük semmit.

A népnek igényt kel formálni az önrendelkezésre, mert ez ugyanúgy fegyvert jelent számára, mint ahogyan a másik két ,,sereg” számára is. Nem szabad Orbánnak megengedni azt sem, hogy az önrendelkezés fegyverét kijátssza Brüsszel ellen, mert ez kizárólag Orbán érdekeit szolgálja. De a választók sem mondhatnak le a választási törvény módosításával nyerhető önrendelkezésről. Amíg Orbán hatalmon van, addig csak neki jó, ha a választók szavazni mennek bármely, de főként külpolitikát érintő kérdésben. A választási törvények módosítását kell feltételnek szabni a választóknak a választásokon való megjelenéshez. Meg kell változtatni a választási/szavazási törvényt oly módon, hogy a választók a szavazást követően is urai maradjanak a helyzetnek, és ne éveket várjanak a váltással, ami rendre ugyanazt a kiábrándulást hozta el újra. Ez ellen csak a valós önrendelkezés jelent fegyvertényt. Míg az orbáni verzió ugyanazzal tartja sakkban a népet és Brüsszelt is. De ezt csak egy ideig engedik meg Orbánéknak. Annyi idő áll rendelkezésünkre.

Brüsszel el van szánva, hogy elkezdi Kelet-Európa területeinek lenyúlását Magyarországon, és ha itt elakad, a hadjáratát be is fejezheti, ezért el van szánva, hogy Orbánt félre fogja állítani. Orbán láthatóan megérezte, hogy két tűz közé került. Minden statisztika ellenére személye és tábora közutálatnak örvend Magyarországon. Brüsszel pedig már nem támogatója többé. Közte és Orbán közötti érdekazonosságok megszűntek. Orbán kapkodását jelzi, hogy nálunk a migránsokkal próbálja pozícióját erősíteni – de inkább megtartani – addig Németországban Merkel politikáját támogatta.
Mindenkinek a magát, ő úgy gondolja, és hogy mások is képesek lehetnek gondolkozásra, Orbánban fel sem merül. Hagyjon fel tehát az illúzióval mindenki, hogy a dolgok rendeződhetnek a földügy körül. Nem fognak. A kötelező kvótákról szóló népszavazás gyorsított ütemben való elrendelése sejteti, hogy az események közelednek.

A leírtak alapján csak azt mondhatom, hogy szavazást erősen ajánlott bojkottálni és az ebből fakadó lelkiismeret-furdalásra nem figyelni, mert a csatatereken az ilyesmiből csak hátrány származhat. Csak olyan szavazólapot vegyen kézbe jövőben a választó, amely tartalmaz közte és az általa megválasztott között szerződést, vagy az arra vonatkozó utalást, valamint törvényes garanciát, hogy a választó a választottját bármikor visszahívhatja, ha munkájával nincs megelégedve. Ha a szavazást kötelezővé tennék, tegye egyértelműen érvénytelenné a szavazólapot. Ha Orbán és társasága nem hajlandó a visszahívhatóság követelményének eleget tenni, az számára egyértelmű vereség lesz Brüsszel számára, egyszerűen két tűz közé kerül. Brüsszelt, mint lehetséges szövetségesét Orbán nyugodtan leírhatja. Hogy mire megy a választóival a szokásos átverés és lelkizés eszközeit váltogatva, az már a választón múlik. Ha az elit annyira ostoba, hogy nem képes felmérni a nemzetközi helyzetet, és annak ismeretében utat mutatni az országnak, akkor menni fog.

De valószínű, 1514. többet nem lesz. Ezt a szavazóknak is tudniuk kell, mint ahogyan ezt egyformán tudják Orbánék is és Brüsszel urai is.

Romek Károly
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)