2-3 éves gyermekek szexuális sanyargatásáról készült fotók kerültek elő a Jámbor András-féle Szikra Mozgalom aktivistájának lakásából
A Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán közel háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyek tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható – tudta meg rendőrségi forrásból a Magyar Nemzet. Információik szerint a lefoglalt adathordozókon ezen felül csaknem hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek.
Értesüléseiket a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalosan nem erősítette meg, a nyomozás érdekeire való tekintettel a korábbi közleményükön túl egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni az ügyben.
Mint ismert, a pedofilbotrány kirobbanásának előzménye a szélsőbaloldali Antifa nevű szervezet év elején elkövetett brutális támadássorozata Budapesten.
Ennek nyomán a rendőrség számos helyen házkutatást tartott. A Szikra Mozgalom tagjánál, D. Krisztinánál is megjelentek a nyomozók, és a Metropol információi szerint a nő otthonában foglalták le azokat az adathordozókat, amelyeken a gyomorforgató pornográf képeket tárolták. D. Krisztinát kihallgatták az Antifa-támadások ügyében, ám már nem gyanúsítottja az eljárásnak.
A BRFK-nak az elmúlt hetekben számos kérdést tettünk fel a pedofilbotrány kapcsán. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a lefoglalt fényképeken „12. életévét be nem töltött személy sanyargatása”, illetve erőszak alkalmazása látható. A BRFK közölte, „a bűncselekmény tárgyát képező felvételeket egy magyar férfi informatikai eszközein találták, aki azonban az eljárás semelyik szakában sem volt gyanúsított az Antifa-támadásként ismert bűncselekmény-sorozatban”. A rendőrség gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával folytat nyomozást.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a szóban forgó férfi D. Krisztinához hasonlóan szorosan kötődik a Szikra Mozgalomhoz.
A lap már a múlt héten kérdéseket juttatott el D. Krisztinához, hiszen szerették volna megtudni, miként kerültek a megrázó felvételeket tartalmazó adathordozók az otthonába, ám idáig semmiféle választ nem kaptak.
Megkeresték Jámbor András párbeszédes országgyűlési képviselőt, a Szikra Mozgalom alapítóját is, ám ő sem reagált a feltett kérdésekre. A Mediaworks riporterének néhány napja sikerült megszólaltatnia a politikust, aki kizárólag azt ismételgette, hogy semmi köze az ügyhöz. Jámbor a Facebook-oldalán is szóba hozta a botrányt, ám csupán vádaskodott és terelt.
MN
Kiemelt kép: Mandiner/Mártai Dávid