Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Török-szíriai földrengés: Nehéz körülmények között tovább dolgozik a Hunor mentőszervezet

Nagyon nehéz körülmények között tovább dolgozik a Hunor mentőszervezet a földrengés sújtotta Törökországban, éjjel is folytatták a kutatást a túlélők után – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint csak a Hunor mentőszervezet vállalta az éjszakai kutatást abban az épületben, amelyikben péntek este túlélőket jeleztek a keresőkutyák. Végül azonban 16 órányi munka sem vezetett eredményre, és a száloptikával és hangdetektorral történő kutatás során egyelőre csak holttesteket találtak – tette hozzá.

„A változatlanul nagyon nehéz körülmények ellenére a magyar mentőcsapat fáradhatatlanul végzi a kutató-mentő munkát. A helyzetet könnyíti, hogy a csapat logisztikusa, Patai Sándor tűzoltó százados olyan berendezéseket szerelt össze, amelyekkel működtethető a Hunor sátraiban levő hősugárzó, így könnyebben viselik a pihenőidejüket töltő tűzoltók az éjszakai mínusz hét fokot” – fogalmazott Mukics Dániel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük