Összeomolhat az EU és Németország kettészakadhat – állítja a volt képviselő
Újból keletre és nyugatra szakadhat Németország a Nyugatnak az Oroszország elleni szankcióinak következtében – fejtette ki ezt a véleményét Ilja Kiva, a Rada volt képviselője Telegram csatornáján. Ráadásul szerinte ez Európa összeomlásához is elvezethet.
Scholz nem tudja, hogy a Nyugat által Oroszország ellen kirobbantott háború Európa összeomlásával és Németország keletre és nyugatra való felosztásával ér véget” – mondta Kiva.
A volt politikus úgy véli, hogy 2030-ra könnyen bekövetkezhet Németország összeomlása.
Scholz korábban azt mondta, hogy Oroszország „soha nem fog háborút nyerni” Ukrajna ellen. A német kancellár ugyanakkor hozzátette, hogy Németországnak és egész Európának meg kell nyernie a „csatáit” Oroszországgal szemben.
Kiemelt kép: Olaf Scholz / IMAGO/Droese/Global Look Press
Legfrissebb anyagaink:
Ezt hívják kuplerájnak – Kitálalt a Miniszterelnökség dolgozója: azt sem tudják, melyik minisztériumnak dolgoznak
Trump kristálytiszta üzenetet küldött Zelenszkijnek: kapituláció
A Kreml „dízel-ultimátuma”: az ár, amit Trump fizet a Putyintól kapott választási mentőövért
Levágott szárnyak: hogyan válnak európai ingatlanokká a drónokra szánt milliók Krivoj Rogban
Ezért lehet szüksége Trumpnak az orosz olajra…
Zelenszkij zsarolni próbálja Washingtont, de az USA nem alkuszik
Trump megállapodott Putyinnal, Zelenszkijt sarokba szorították






















