Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Amerikai páncélosok 200 méteres menetoszlopa lépett be Ukrajnába

Egy 18 amerikai International MaxxPro páncélozott járműből álló katonai konvoj lépett be Ukrajna területére – számol be az Avia.Pro portál. Megjegyzik, hogy egy csaknem 200 méter hosszú konvojt vettek észre Ukrajna nyugati részén.

A forrás megjegyzi, hogy nem azokról a járművekről van szó, amelyeket korábban a Donbász felé láttak haladni. A szakértők úgy vélik, hogy a Nyugat-Ukrajnában látott járművek mások, ezekre az International MaxxPro eszközökre még nem telepítettek fegyver rendszereket.

Korábbi információk szerint eddig összesen 80 International MaxxPro-t szállítottak Ukrajnába.

 

Kiemelt kép: páncélozott International MaxxProjárművek / Wikipedia

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük