London Ruandába toloncolhatja az ukrán menekülteket
Nagy-Britannia többé nem kíván befogadni olyan külföldi menekülteket, aki Európán keresztül léptek a szigetország területére. Ennek ékes bizonyítéka az a menekültek deportálásáról szóló állásfoglalás, amelyet az ország belügyminisztériuma adott ki.
Eszerint azok az emberek, akik biztonságos harmadik országokon keresztül jutottak el az Egyesült Királyságba – mint például Lengyelország vagy Franciaország – a dokumentum hatálya alá tartozhatnak, és Ruandába kitoloncolhatják őket.
Ez az állásfoglalás akár az ukrajnai menekültekre is vonatkozhat, akiket az Independent szerint szintén ebbe az afrikai országba deportálhatnak.
Tom Pursglove bevándorlási miniszter a képviselőknek tartott beszédében azt mondta, semmi sem indokolja, hogy az ukránok illegálisan utazzanak Nagy-Britanniába azért hogy ott menedékjogot szerezzenek.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







