Mayer Gábor: Részigazságok
Vagy, és éppen: igazságrészek laza halmaza. Örökzöldünk is van belőle, Feri örökbecsű kifejezése: legfeljebb nem bontottam ki az igazság minden apró részletét. Sorozatos történelmi kataklizmáinkat megfejelve ebben az eufémiában égett el az életünk 2002-től 2010-ig terjedő szakasza.
El sem sorolható, mennyi energiánk, munkateljesítményünk rohadt el ismét szemétdombra hajítva, mennyi célunk, élni akarásunk égett el a nemzetet felperzselni igyekvők tűzében, s hányan menekültek ki a rendőrségi kordonok országából azért, hogy be ne szippantsa őket az ördögi devizaadóság kegyetlen lefolyója.
Ma már persze az országot fejlődési pályára állítókra kiabálják vissza a külföldre űzetés bűnét – ez is a részigazságok bő bugyrában fészkelődik. Amiként az is, ahogy, mint tarkón vágott nyulat az irhájából, úgy fordítottak ki tömegeket munkahelyükből, s azzal egyidőben OTP lakás kölcsöneiket piaci kamatozásúvá változtatva – az otthonaikból. Lehet, hogy a sokszínű, progresszív fejlettséghez szorosan hozzátartoznak a munkanélküliek és otthontalanok tömegei is?
Stabil, félre és belemagyarázás nélküli közakaratunk kialakulását erősen hektikus történelmünk okozta vérkeveredésünk gátolja. A keleti íjfeszítő népek lelki alkata elfogadja, mi több – szereti a megszolgált tekintélyelvet, s egy-egy jó vezetőt élete végéig hatalomban tartana. Az összes többi égtájról közénk keveredettek mára ezzel szemben valami soha el nem érhető színesedési hóbortban csapkodnak maguk körül, alaptézisük a minél többszínűség, a számtalan összecsomósodás egymást rángató erőtereivel felálló önkormányzati és kormányzati metódus. Azon túl, hogy ez és így minimum a Naprendszer törvényei ellen való – a legdrágább, legkorruptabb s egyben legtehetetlenebb kormányzást adja. Drága, mert minden döntési helyzetben ki kell elégíteni mindnek az étvágyát (cápák cápáznak), s tehetetlen, mert az oda-vissza kielégítendő igények zűrzavarában soha nem születhet döntés a főcsapás irányáról. Mintha Nagy Sándornak, Napóleonnak húsz – harminc kisebb – nagyobb tábornokot kellett volna hónapokig győzködnie a maga igazáról. A színekbe szórt gondolatúakra (sajnos közép és felső iskolásaink között erősen) jellemző valami bugyuta lovagiasság megkövetelése. A több szavazatot szerzőnek kötelező átadni a kormányzás egy részét a gyengébbnek, és mindegy milyen teljesítményt nyújt a másik, idővel át kell neki adni a marsallbotot. Ezen az alapon persze Ali bácsi nem nyerhetett volna hét olimpiai aranyat, mert az első, de legkésőbb a második után félre kellett volna állnia. Ugyanígy a sikeres ügyvéd sem nyerhetne több pört addig, míg a jóval gyengébb képességű be nem hozza őt.
Most erős zsizsegés folyik erről még akkor is, ha tudjuk, kormányon léve mennyire alulteljesítettek a maguk idejében mindig, és most ugyanúgy alulteljesítenek számos önkormányzatban. És annak ellenére is, hogy tapasztalataink szerint minden kötelező sokszínűség a kötelező azonosságba – azaz: kötelező egyen-színűségbe (összemázoltságba) csap át.
A szelektív igazságadagolás világméretű kupacába szúrt nyársat a kelebiai templomnál tapasztalt tegnapi tűzeset. A templomajtó tövébe rakott bográcstűz megperzselte a vastag, tölgyfából készült ajtót, de az ajtó nem gyulladt meg. Mert egy csajka levesért rakott tűz nem képes úgy áthevíteni a vastag tölgyet, hogy az lángra is lobbanjon. Ez hiteltelenné teszi az elektromos zárlattól fáklyává változott, ölnyi kerületű tölgygerendákból ácsolt Huszártorony meséjét is. És erősen elgondolkodtatók azok a részigazságok is, melyekkel az USA harmadik önbetörését magyarázva rángatták az amerikai népet a harmadik világháborúba. Ezzel a Coviddal karonfogva sétáló három torony meséje igen figyelemre méltó. Ha nem valami szuperfegyver nyomait láttuk – ugyan már, hogyan tudott két becsapódó repülőgép három üveg, acél és beton tornyot úgy magába rogyasztani, hogy csak valami szürkés púder maradt belőlük? Ha nem valami próba, mitől cammog a COVID fertőzöttek grafikonja egyenletes emelkedéssel?
Jövő tavaszig a világ részigazságainak kupacából természetesen a saját, itthoni mesékkel kell tudnunk el- és leszámolni. Már beindult a másik klasszikus, a horni ígérgetés is: hja kérem, egy dolog a választási ígéret, más dolog a kormányzás! Ha nem tudjuk nagy részben elmagyarázni, és elhitetve elfogadtatni az itthoni valóságokat – a többivel érdektelen, és felesleges lesz foglalkoznunk. Mint például és többek között- a négyzetesen megugró áramigényt támasztó – mára már vallási dühöngésű zöldítéssel.
Mementó 2006 emlékmű
