Volner János: Kijózanító pofon a baloldali összefogásnak

Volner János országgyűlési képviselő a Volner Párt elnöke, közösségi oldalán elemezte azokat az okokat, amelyek miatt az ellenségi összefogás erős mélyrepülésbe kezdett az előző havi közvéleménykutatási eredményekhez képest.

Volner János az okokat elemezve többek között azt írja:

Ma az átlag magyar választók körében talán az egyik legtöbbet elhangzó mondat: „a mostanival sem vagyok elégedett, de nehogy már visszajöjjenek a kommunisták.”

Volner János: Vezet a Fidesz – Kijózanító pofon a baloldali összefogásnak

Ez nem kormánypropaganda, már a balliberális médiafelületek is kongatják a vészharangot: a kormánypártok masszív előnyre tettek szert a mindeddig „csodafegyverként” propagált baloldali összefogással szemben. Ez a jelenség számos rejtett okot, összefüggést és következményt vet fel. Nézzünk meg ebből néhányat.

 

1.  A Jobbik történelmi árulása beérett

Egykori, millió fő feletti szavazóbázisa szétszéledt, a maradékon osztozni kényszerül a többi baloldali párttal. Ezért ebben az osztozkodási versenyben azt a stratégiát választották, hogy kommunistábbak akarnak lenni a kommunistáknál, Lenin-fiús hevülettel verik az asztalt és habzó szájjal fenyegetőznek. Ez azonban még a baloldali táborban is csak egy ideig érdekes, egy idő után közömbös, majd végül (és most már lassan ennél a szakasznál tartunk) irritáló. Ráadásul régi igazság: aki kiabál, az valójában fél. A Jobbiknak mostanra muszáj lesz szembesülni vele: a baloldalt preferáló középosztály és értelmiség nagyobb részt a DK-ra, kisebb részt a Momentum-ra, az LMP-re és PM-re szavaz, és ez akkor is így marad, ha fejre állnak, mint a jancsiszög. A baloldal dörzsölt hatalomgyakorlói már lassan nyíltan szembesítik is a Jobbikot, hogy bizony „csak arra kellett.” Kiírják a buliból és elnyomják, mint a csikket. Szomorú történet, főleg annak tükrében, hogy a régi (Sneider és Jakab előtti) Jobbiknak intelligens és kitartó politizálással minden esélye meglett volna úgy leváltani a Fideszt, hogy a kommunisták se jöjjenek vissza. Mindegy, ez a vonat már végleg elment. Akár a Jakab-féle Jobbikról is írhatta volna a költő: „mit oltalmaztunk hevesen, most ellenünk mások védik.”

2. A vidéki Magyarország ösztönös ellenszimpátiája a balliberális és kommunista utódpártokkal szemben

A vidéki Magyarország falvaiban és kisvárosaiban nem szokás kommunistákra és utódszervezeteikre szavazni. A kommunista diktatúra elképesztően megtépázta a vidéki Magyarországot. Szinte minden vidéki embernek van valakije, akitől a kommunisták elvettek valamit (földet, műhelyt, üzletet), vagy állásából, mint osztályidegent kirúgták, nemzeti elkötelezettsége, keresztény hite miatt meghurcolták, bebörtönözték, vagy tán meg is ölték. Ez a kollektív félelem a baloldaltól a nagyvárosok lakossága körében is megvan bizonyos rétegeknél, de a vidéken élőbb és erősebb. Ott a kommunista diktatúra által traumatizált emberek gyermekeiben és unokáiban is kitörölhetetlenül jelen van. Ezek az emberek nem tűrik, hogy Gyurcsány és Dobrev félék, meg komcsi-unoka momentumosok papoljanak itt nekik demokráciáról, jogállamról, LMBTQ-jogokról. Ehhez hozzáadódik, hogy a baloldali összefogás erőszakos, fenyegető stílusa elég erőteljes párhuzamot mutat a bolsevik dühvel.

3. A választók lenézése és a választók hibáztatása

A baloldali összefogás nem bírja elviselni, hogy sokan – még a Fidesz kormányt elutasítók közül is rengetegen – nem kérnek belőlük. Ma az átlag magyar választók körében talán az egyik legtöbbet elhangzó mondat: „a mostanival sem vagyok elégedett, de nehogy már visszajöjjenek a kommunisták.” A baloldali összefogás pedig veszett dühében szidalmazza, lenézi, lehülyézi ezeket az embereket, így még azt is a Fidesz kényszer-szavazójává teszi, akik eredetileg talán el sem ment volna szavazni. Ezt a baloldali magatartást erősíti a miniszterelnök-jelöltnek választott Márki-Zay Péter személye is, aki folyamatosan minősít, pimaszul kioktat és lesajnál mindenkit. Érdekes, hogy elvileg azért választották őt, hogy a bizonytalanok és kiábrándult jobboldaliak közül és sokakat képes legyen megszólítani, de ezzel a stílussal ez a feladat még annyira sem megy neki, mint Dobrev Klárának ment volna. Ami azért, valljuk be, nagy teljesítmény.

4. A baloldali összefogás állandó sérelempolitikája

A baloldali összefogásnak szemmel láthatóan nincs semmifajta olyan víziója, programja, vagy mondása, mellyel a politikai életet tematizálni, a magyar társadalmat pedig mobilizálni tudná. Prominens politikusaik folyamatosan csak panaszkodnak, saját sikertelenségükért pedig állandóan – gyakorta hisztérikus hangnemben – a Fideszt és Orbán Viktort okolják. Ez a folyamatos sérelempolitizálás tudat alatt is azt erősíti a választókban: „ezek töketlenek, gyengék.” A választó pedig nem a hisztéria, a sivalkodás, és mindenért másokat okolás, hanem a nyugodt és higgadt erő felé húz. Gondoljunk csak bele, ha az annak idején ellenzékből politizáló Orbán Viktor folyamatosan csak siránkozott meg kétségbeesetten fenyegetőzött volna, lett-e volna valaha is kétharmad?

Forrás : Volner János közösségi oldalaNemzeti InternetFigyelő (NIF)