Nyílt levél Orbán Viktornak a földtörvény érvényesíthetőségéről és a lisztes lábú farkasokról

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Ezen levél megírásának hosszú előzménye van. Saját életünket és tevékenységünket alapul véve is évtizedes, a tárgy tekintetében pedig bizonyosan több évszázados. A téma, amelyben megszólítom Önt a Szülőföld megtartása hatalmas súllyal nehezedik ránk hosszú ideje ezt mindannyian, akik a magyar Hazáért élünk és dolgozunk, tudjuk, érezzük. Elég, ha a trianoni diktátumra a Magyar Nemzet halálosnak szánt ítéletére gondolunk és emlékeztetünk, vagy arra, hogy Istenhitünket, kultúránkat, politikánkat mennyi nemtelen támadás éri nap, mint nap.

Itt azonban most másról van szó, amire szeretném felhívni a figyelmét. Bizonyára ismerős Önnek az a mesebeli történet, amikor a kecskemama kisgidáit bezárja a házikóba, otthagyva őket és elmegy, hogy élelmet hozzon. A farkas pedig megpróbál bejutni hozzájuk, mézesmázos hangon győzködve őket, hogy eresszék be, hogy megehesse őket. Azok azonban – mivel a mamájuk kioktatta a kicsiket, hogy mire kell figyelni, – felismerik a farkast és nem nyitnak ajtót. Mígnem a gonosz farkas elváltoztatja a hangját, lisztbe dugja a lábát, hogy kicselezze őket és így már kész is a baj, a gidák ajtót nyitnak és a farkas a legkisebb gida híján mind felfalja őket.

Ezzel meg is érkeztünk oda ahol ma Magyarországon a külföldi termőföldszerzés, illetve a mi oldalunkról és szempontunkból nézve a hazaárulás és a honvesztő folyamatok tartanak.

Fogalmazhatok nyugodtan úgy is, mintha ezt a levelet a farkas elől elrejtőzött és megmaradt kisgida írná.

Nemrég elém került egy Lázár Jánossal készített felvétel a magyar mezőgazdaság helyzetét elemző anyaggal, melyben kifejtette, hogy a mezőgazdaság a rendszerváltoztató folyamat legnagyobb vesztese, ennek ellenére sikertörténet, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradt. Levegő után kapkodtam… Lehet, hogy nem ugyanabban az országban élünk? Vagy ennyire nem tudnak róla, hogy mekkora a baj ebben a tekintetben? Mikor a mesebeli fordulathoz visszatérve a farkasok már a fa alatt degeszre tömve a hasukat, vidáman húzzák a lóbőrt?

Miniszterelnök úr, Magyarország az Önök törvényalkotó munkája révén 2014-től új földtörvénnyel, valamint azt megelőzően életre hívott Alaptörvénnyel rendelkezik, amely meglátásom szerint jó szellemiséggel igyekszik szabályozni a gazdálkodók földhöz jutásának feltételrendszerét.

Ön nemrég kinyilatkoztatta, hogy erős vidék nélkül nem létezik erős Magyarország, és hogy üdvösnek, és kívánatosnak tartja a vidéki gondolkodásmód és világlátás jelenlétét a Kormányában is. Ezek alapján kérem, hogy tőmelletti emberként és a Nemzeti Agrárkamara, földvételi szerződésekhez fűződő elbírálási rendszerének ismerőjeként rákattintsam a reflektort az alábbi gondok körére: A földforgalmi törvény földvásárlásra vonatkozó paragrafusai, valamint e törvény szellemisége lenne hivatott annak betartására, hogy Magyarországon a helyben lakó magyar emberek, gazdálkodók juthassanak elsősorban földhöz, elősegítve ezzel egy megfelelő birtokszerkezet kialakulását, valamint biztosítva a gazdálkodó családok megélhetését. Mint az közismert tény, a rendszerváltoztatás zavaros átmeneti időszakában ex-lex módon, szabályozás és megfelelő törvények hiányában, gyakorlatilag a szögesdrót műszaki határzár átvágásának másnapján megjelent a spekuláns és sokszoros erőfölénnyel rendelkező nyugati tőke, beáramlottak a nyugatról érkezett gazdasági migránsok és a rendelkezésre álló csekély, becsült adat szerint is millió hektárszám ”szerezhettek” földtulajdont, jellemzően a Nyugat-Dunántúl megyéiben. Ezzel kapcsolatosan Ön – legnagyobb egyetértésünkre és örömünkre – többször is kijelentette, hogy amíg Ön lesz hazánk miniszterelnöke, addig itt külföldiek nem vásárolnak földet. Annak a bizonyos előbb említett fénynyalábnak a fókuszát pontosan erre a területre igyekszem élesíteni, beállítani, ráirányítani!

Merthogy a valóságban ez sajnos nem így van. Egyrészt, mint említettem az uniós csatlakozást több mint egy évtizeddel megelőzően az akkor biztonságos országból érkező – és ma is annak számító, gazdasági migránsok befolyásos tőkeerős csoportjai mélyre nyomultak hazánk területébe, hatalmas területek fölött rendelkeztek az Ön kijelentését megelőzően is és sajnos, azóta is. A képzeletbeli reflektorunk fényében ezen kívül még egy fájdalmas jelenség is látszik a múlt eseményein kívül. Nevezetesen az, hogy ugyanezek a körök ma is zavartalanul tovább vásárolhatnak, színlelt szerződésekkel kerülve meg az Alaptörvény és földforgalmi törvény egyébként hibátlan szándékát, szellemét. Sajnos sok esetben tehetik ezt úgy, hogy bár a törvény lehetőséget és felhatalmazást ad a Nemzeti Agrárkamara települési agrárbizottságainak, valamint az őket felügyelő megyei bizottságnak, a lényeg mégis rejtve maradhat előttük, ha nem figyelik eléggé a szerződések tartalmát és azok részleteit.

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ön is, én is tisztában vagyunk vele, hogy minden törvény annyit ér amennyit sikerül betartani belőle. Valamint mivel idevág, hadd idézzem dr. Tanka Endre professzor úr szavait: ”Terület nélkül nincs állam”. De idézhetem a maga idejében sorsdöntő békemenet első sorában hordozott üzenetet is: „Nem leszünk gyarmat”. A jelenlegi pontos helyzetkép, amelyet a Nyugat- Dunántúli földtulajdonviszonyok alapján testközelből látunk, és ki kell, hogy mondjunk, az sajnos az, hogy nem leszünk, mert azok vagyunk, és ha ennyit sikerül betartatnunk az Alaptörvény „P” cikkelyéből amennyit most, akkor azok is maradunk. Pedig tisztán látszik a jószándék a törvényeinkben, a kecskemama gondosan elmondja, hogy mire kell vigyázni, mégis, a farkas a lisztes mancsával is valaki, immáron több száz év tapasztalatával és trükkjeivel jut be a hőn áhított pecsenyéért: Magyarhon termőföldjéért. Furcsa módon, de talán nem egészen véletlenül ez a bejutási szándék itthon sokszor párosul azzal a gyurcsányi gondolatmenettel (olykor még a törvényalkotásban is tetten érhető módon) hogy ennek kiszolgálása valójában nem erkölcsös, de jogszerű és mivel azonnali pénz üti a markát a hazaárulóknak így megéri félrenézni és nem észrevenni azt az egészen nyilvánvaló tényt, hogy a megcsonkított ország területéből is sok hiányzik már. Trianon 100 kapcsán érdemes talán megjegyezni, hogy nincs még egy ország, ahol ennyire bőkezűen bánnak hazájuk földjének eltékozlásával, ahol ilyen sokan és lelkesen szolgálnák a mindenkori farkasok beengedését némi aprópénz ellenében.

E tekintetben is alapos munkát végzett a kommunista diktatúra, hiszen hosszan lehet sorolni ki mindenki kufárkodott a Haza földjével: kezdve a téeszelnökök privatizációs tevékenységével, a földkiosztó bizottsági elnökökkel, akik nem feledték a saját nevüket feltüntetni minden zsírosabb parcellában, megemlítve a folyamatban nagyon jelentős szerepet vállaló ügyvédek „munkáját”( mondjuk itt ki, hogy a hazai ügyvédtársadalom mai napig adós önmaga felülvizsgálatával és megtisztításával, valamint a hivatalos bocsánatkéréssel, hiszen azt a rengeteg zsebszerződést és „jogszerűdenemerkölcsös” megoldást is csak megírta valaki), folytatva a földhivatalokkal, ahol akkoriban sok irat egyszerűen „eltűnt” amely bizonyíthatná a visszaéléseket. Továbbá ide kell sajnos érteni azoknak az embereknek a sorát, akik „Eladóként” nem fogták fel annak a jelentőségét, hogy mit jelent a Haza földjét egyszeri haszon reményében színes üveggolyókra, új nyugati tévére, netán egy csilivili zsigulira váltani. A műszaki cikkek azonban hamar elkoptak és mára maradt a fájdalmas felismerés: a falu határa labanc birtok lett és a megélhetésért el kell indulni Londonba mosogatni…

Mára világosan látszik, hogy a kommunista diktatúra elérte célját, a magyar emberek egy részével elfelejttették, illetve géppisztolyosan kiverték belőlük azt, hogy mi az, hogy saját tulajdon, mi az, hogy országban – nemzetben gondolkodás és mi az a magatartás, amikor kiállok valamiért, amihez jogom van.

De kanyarodjunk vissza a mába, hiszen itt és most rajtunk múlik végre, hogy megálljt parancsoljunk a hazaáruló folyamatok bármely módjának és zöld lámpát kaphasson végre a szülőföld visszaszerzése, a Haza magasba emelése!

Az Ön Kormánya munkájából számomra egyértelmű, hogy célja egy önálló, független nemzetekből álló Európának aktív részesévé válni, nem pedig egy nemzetközivé kutyult Európában beolvasztva elsüllyedni. Mégis, bár harminc év óta járjuk a saját utunkat, nem nőttünk fel még a feladathoz, hogy gazdái legyünk a saját tulajdon országunknak, földjeinek, vidékének, határának, Szűz Mária országának, Hungáriának. Az Önök által meghozott törvényekből következően pedig nem odázható és tologatható tovább annak felismerése és kimondása, hogy Magyarországon a magyar gazdák jogosultak földhöz jutni és földet művelni! Nem lehet a vidéket és a falut saját községhatára és földje nélkül felemelni és virágoztatni, mivel a termőföld három nagyon lényeges alaptulajdonsággal rendelkezik: helyben van, megélhetést biztosít és mindezt évről évre megújuló módon teszi, a Fennvaló rendelése szerint. Persze ha helyben van, de nem magyar tulajdonban akkor ez sajnos ránk nézve nem lesz igaz. Valamint akkor sem lesz igaz, ha – mint az számtalan esetben történt és történik ma is, – a magyar embereket és gazdákat magyar állampolgárságú emberekkel helyettesítjük be. Mert bár számunkra, akik Matolcsy elnök úr szavaival élve „egyéni értékrendű ország vagyunk”, egyértelmű hogy nem gazdálkodunk, mondjuk Ausztriában, hiszen az osztrák államhatár, ha nem is egészen pontosan, de hozzávetőlegesen kijelöli azt a területet ahol az osztrák gazdáknak kell megélniük és boldogulniuk. Fordítva ez már nem lesz igaz. A teljesség igénye nélkül Vas megye szinte egésze, Győr-Sopron, Veszprém, Somogy és Zala megye igen jelentős területei a rendszerváltás óta külföldi tulajdonban vannak és külföldieknek hoznak hasznot, elvéve és elélve a lehetőséget és megkérdőjelezhetetlen jogot a helyben, sokszor szerény körülmények közt élő magyar közösségek és tősgyökeres családok elől, amit a föld termőképessége, az állattartás lehetősége és haszna, valamint a földalapú támogatások jelentenek. Ez évente ezeket a területeket alapul véve (bár erre valamiért nem lehet statisztikát találni, hogy mely magyar községhatárból mennyit birtokol külföldi, vagy külföldi tulajdonú cég, vagy bizonyíthatóan eredetileg külföldi, de mára „szerzett” magyar állampolgár), ideértve a föld értékét is, százmilliárdos tétel. Talán érdemes lenne lehajolni érte és helyben végre megélhetést és munkát biztosítani a fent leírtak miatt kisemmizett falvak lakóinak. Hogy ez mennyire így van annak igazolására hadd idézzem Bogár Lászlót, aki Bayer úr egyik műsorában kimondta, hogy a magyar parasztnak immár ötszáz év óta nincsen esélye. Pedig most nem a szovjet tankokkal, a török szultánnal vagy a tatár kánnal kell megküzdeni… Csak észre kell venni, hogy hol van az a pont, vagy néhány szó hiánya a törvényben, ami miatt elsikkad a lényeg és továbbra is idegenek élvezhetnek előnyt a magyarral szemben. Mert állampolgárságot bárki szerezhet, de jól tudjuk, hogy egy embert nem az állampolgársága, sokkal inkább neve, édesanyja neve és születési helye jellemez egy Nemzethez, vagy közösséghez tartozásban. Az állampolgárság olyan, mint a kabát, bárki fel, – vagy leveheti, belebújhat, mögé bújhat. Főleg, ha busásan megéri! Ennek egyenes következménye, hogy a mai derék magyar gazdák jó részét mifelénk Hansnak, Jürgennek vagy éppen Ludwignak kell szólítani. Csak éppen az őseink forognak a sírjukban, akik életüket adták a Hazáért, vérükön vették azt a földet, amit mi most könnyelműen kótyavetyélünk… és nemrég múlt őszbéli ünnepeink lévén, meg kell említeni Őket, a Habsburg és a szovjet birodalmi gépezet ellen életüket áldozókat. Érdekes az idők járása, változása, a Hősök akkor is tűzzel – vassal védték az országot, mikor esélyük sem volt rá, a mai kor, bár törvénye és felhatalmazása is lenne rá, önként mond le róla.

 

Miniszterelnök Úr!

Sokan tisztában vagyunk vele, hogy a veszély jó része, amely megmaradásunkat és jövőnket fenyegeti, most Nyugatról jön. A már leírtakból tudjuk, hogy az Őrség, értve ezen tájegységet és az őröket magukat, nincs a helyén. Az egykor védelmi céllal odatelepített kemény székelyek helyett most labanc ekék forgatják a földet, a Várvidék (Burgenland) pedig szintén oda… Ebben a helyzetben nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy hatalmas jelentősége van annak, hogy ki veszi, ki veheti és tarthatja meg a Haza Földjét, a jövőnek, a Nemzetnek. Merthogy az Alaptörvény így rendelkezik.

Tisztelettel kérem Önt, hogy szenteljen figyelmet a témának, segítsen magasba emelni és ország-világ előtt meglobogtatni a zászlót, amire nagy betűkkel írva van: A Haza nem eladó!!!

Ennek eléréséhez, csak néhány szó, vagy kiegészítés lenne szükséges, például hogy amennyiben már állampolgársági alapon vehető a föld, akkor az eredeti magyar állampolgár jogai ne szenvedhessenek csorbát a szerzett, vásárolt, felvett állampolgárságúakkal szemben. Rá kell mutatni, hogy szükséges lenne egy Alkotmánybírósági állásfoglalás arról, hogy ki minősül a Nemzet tagjának, hiszen az Alaptörvény a Nemzet számára rendeli megtartani az ország földjét. Fontos szavak ezek Miniszterelnök úr, és kérem, higgye el, hogy nekünk, akik a fél életünket osztrák nagybirtokok árnyékában éltük le, különös jelentőséggel bírnak! Mint ahogy az is nehezen értelmezhető, hogy a Nemzeti Agrárkamara döntését bíróságon megtámadó gyarmatosító ítéletében a magyar bíróság a szerzési korlát számításánál nem veszi figyelembe a cégben tulajdonolt földterületeket, így a gyarmatosítónak ítélve azt a földet, amihez a földtörvény rendelkezéseit követő agrárbizottság nem járult hozzá… Hát ilyenek ezek a minden hájjal megkent, lisztes lábú farkasok. Hogy ennek következtében falvak cammognak az elnéptelenedés felé, nincs megélhetés, üres az iskola, eladó a bank és a kocsmahivatal…? Hogy nagy állami tervek megvalósításához is (Zalaegerszeg tesztpálya) külföldi cégektől milliárdokért kell visszavásárolni a magyar földet?

 

Miniszterelnök úr!

A fentebb leírtakból úgy vélem egyértelműen látszik a jelenlegi szomorú valóság a Dunántúl földtulajdon–viszonyai kapcsán. Bár látható és érzékelhető, hogy Ön és kormánya sok esetben milyen erőfeszítéseket tesz az uniós politikával szemben, kérem a fenti kérdéskört is vegye bele ebbe a csomagba és segítsen tiszta vizet önteni a pohárba! Levelem célja a politikai szándék felébresztése annak érdekében, hogy a helyben lakó, őshonos, a rendszerváltást megelőzően is magyar állampolgárok, családok és a magyar falvak közössége visszakaphassa földjét és ezáltal életkedvét, életcélját, helyben való megélhetését és jövőjét!

Ennek eszköze lehetne egy olyan cselekvési terv, melynek keretében jogi úton feltárásra kerülnének a külföldiek földszerzésére vonatkozó szerződések, különös tekintettel a legtöbbször feltűnő értékaránytalanságra. Ezt követné egy, a Magyar Állam általi szerzési áron történő visszavásárlás. Az ily módon újból az ország tulajdonába kerülő földek pedig kiegészíthetnék a Magyar Falu tervet, hogy az Ön által megfogalmazott három gyermek, négy kerék mellett, az öt – tíz hektár föld is elfoglalhassa méltó helyét a vidéki magyar családok életében, egy jól megfogalmazott szociális földprogram keretében.

Ez az irány Miniszterelnök úr, amely helyes választ ad a szovjet típusú panelokba erőszakkal beterelt hárommillió ember, valamint a kádárkockában vergődő, sokszor multinál munkát vállaló falusiak gondjaira. És nem megkerülhető a kérdés, hogy a fent említett gyökértelenné vált hárommillió hova szavazta legutóbb a fővárost, tisztelet a kivételnek…

Miközben az ország egyes vidéki területei különböző okokból leszakadnak, elnéptelenednek (Hetés, Ormánság, Szabolcs, Borsod, Göcsej stb.) addig az elmúlt harminc évben hagytuk a külföldit gyarapodni, aki az uniós „tőke szabad áramlása” elv jegyében azt a pénzt is elélhette a magyar elől, ami jogosan neki járna. Nem volt olyan gazdasági programunk, amely megcélozta volna, a szovjetblokkházak lakóinak mondjuk tíz százalékának visszavezetését a vidékre, ahonnan egyébként származik… és nem volt olyan programunk, ahol az állam visszaszerezte volna a falunak a saját községhatárát, amelyet a rendszerváltás során – sokszor önhibájából – elvesztett vagy eladott, vagy színes üveggolyókért cserébe elvettek tőle…

Az uniós kettős mérce már akkor működésbe lépett, mikor az újonnan csatlakozó országok esetében a föld a tőke szabad áramlásának kategóriájába lett besorolva, míg az alapító országok esetében ez nincs így… nemhiába, a gyarmatosításnak nagy múltja van arrafelé!

De mint tudjuk, jogtalanságra nem lehet jogot alapozni!

 

Miniszterelnök Úr!

Bízom benne, hogy mondandómmal nyitott kapukat döngetek Önnél, valamint hogy a magyar szellem és leleményesség az Ön közreműködésével ezt a gyarmati sorsot és helyzetet is leveti magáról, mint a történelem megannyi igazságtalanságát!

A mese fordulatával kifejezve ez annyit jelent, hogy a liszteslábú, immár jóllakott farkas gyomrából szabadítsuk ki a mohón egyben lenyelt gidácskákat és varrjuk be együtt a nehéz köveket a helyére, nehogy korgó gyomorral távozzon!

Tisztelettel üdvözli:

(Név és cím a szerkesztőségben)

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)