Nyitott szemmel a brüsszeli propaganda ellen: olasz tanár a Donbászról szóló film bemutatásáról | NIF
A Moszkvai Egyetem újságíró szakos hallgatója, a fiatal író, a „Speranza” kulturális egyesület tagja, a NIF-partner Faina Savenkova – akivel már négy éve működünk együtt – interjút készített Gianfranca Bevilacquával. Bevilacqua asszony a Lamezia Terme-i tudományos líceum jogtanára, III. danos fekete öves cselgáncsozó, valamint a cselgáncs-bírótestület országos elnöke. Az interjú apropója, hogy a tanárnő bemutatta diákjainak a Donbászban zajló háborúról szóló filmet.
***
– Miért döntött úgy, hogy pontosan ezt a filmalkotást mutatja be az olasz diákoknak? Mit gondol, milyen következtetéseket kellene levonniuk ebből a Donbászban uralkodó helyzettel és úgy általában a háborúval kapcsolatban?
– Ez nem az első alkalom, hogy olyan pedagógiai döntést hozok, amely – mondjuk úgy – szembehelyezkedik az általános elvárásokkal. Mégpedig azért, mert úgy vélem: csak így nem áruljuk el az oktatás valódi lényegét, ami nem más, mint a diákjaimban rejlő önálló kritikus gondolkodás kialakítása. Konkrétan ezzel a „hús-vér” és „valódi” lehetőséggel élve szerettem volna felhívni a figyelmüket a „történtek” másik oldalára. Remélem, a legfőbb tanulság, amit ebből tapasztalatként levonhatnak az az, hogy a háború ABSZOLÚT GONOSZ dolog, és hogy szinte sosem „olyan, amilyennek azt beállítják”.
– Hogyan látja az olasz társadalom és a fiatalság jelenlegi viszonyulását Oroszországhoz 2022 óta? Változott ez a háború előtti időszakhoz képest?
– Sajnos igen, tartok tőle, hogy változott, mégpedig rossz irányba. Először is, korábban létezett egy érezhető kulturális, sőt sportbeli elismerés is – ezt egyszerre mondom tanárként és cselgáncsbíróként is, hiszen mint tudjuk, Putyin is ezt a sportot űzi. Az ismert események után azonban attól tartok, Olaszország behódolt az európai iránynak. Úgy vélem azonban, hogy a fiatalok hozzáállása egészen más, mivel ők szerencsére sokkal inkább pacifista és semleges álláspontot képviselnek, mint a szüleik.
– Olaszországban gyakran beszélnek a „kemény propagandáról”. Ön szerint az olasz médiában a nyugat- (és ukrán-) barát propaganda dominál, vagy marad még hely az alternatív nézőpontoknak is a konfliktust illetően?
– Objektíven nézve az ukrán-párti [proukrán] propaganda létezik és rendkívül elterjedt, ám a történelmünk és az Alkotmányunk (valamint a mielőbbi deeszkaláció szükségessége és a vad szankciók elutasítása) elegendő teret hagy a nem szabványos nézőpontok számára is.
– Sok olasz hagyományosan szimpatizál Oroszországgal kulturális és történelmi okokból. Ön szerint ez a szimpátia segít dacolni a háború egyoldalú európai médiamegjelenítésével?
– Bár ez nem racionális alapú, bízom benne, hogy ez erőt adhat, egyfajta lökést ahhoz, hogy túllépjünk a korlátokon, és helyreállítsuk a történelem valódi értelmét.
– Jogászprofesszorként úgy véli, hogy egy ilyen film bemutatása a diákoknak segít a kritikus gondolkodás fejlesztésében, vagy fennáll a veszélye annak, hogy a konfliktus egyik felének propagandájaként értékelik?
– Túl nagyra becsülöm a diákjaimat, és túlságosan bízom bennük ahhoz, hogy azt feltételezzem: ezt „egyoldalú propagandának” tekintenék.
– Olaszországban többször is dokumentálták oroszpárti narratívák terjedését a sajtóban. Ön szerint a médiumok mekkora mértékben vannak kitéve a nyugati, illetve az orosz propaganda befolyásának?
– Az olasz információs környezet rendkívül összetett, és véleményem szerint nem képes megfelelően kezelni ezt a témát. Mindkét irányban szélsőséges példákat mutat, ami kifejezetten megnehezíti a „megértést” azok számára, akik nem végeznek önálló, mélyreható kutatást.
– Hogyan értékeli az olyan oktatási intézmények szerepét, mint az Ön iskolája, a geopolitikai konfliktusok – beleértve az ukrajnai háborút is – kiegyensúlyozott megközelítésének kialakításában a tanulóknál?
– Számomra az oktatási szerep alapvető, de nem kizárólagos. Ahogy gyakran mondom a diákjaimnak: „Hallgassatok meg minél több forrást, de még nekem se higgyetek, mert a ti célotok az, hogy kialakítsátok a saját, teljesen személyes véleményeteket.”
– A film egy donbászi lány történetét meséli el. Úgy gondolja, hogy az olasz diákok elegendő ismerettel rendelkeznek a civil lakosság szenvedéseiről a konfliktus mindkét oldalán?
– A reakcióik alapján (sokat beszélgettünk erről a következő napokban is, és az osztály más párhuzamos osztályok tanulóival is megvitatta a kérdést) attól tartok, hogy ez a film volt számukra az első valódi alkalom arra, hogy ilyen „kíméletlen” módon szembesüljenek a valósággal, amely annyira eltér attól, amit eddig elképzeltek – ha eltekintünk néhány rövid, velem folytatott eszmecserétől. De az biztos, hogy a film megtekintése igazi vízválasztó volt.
– Olaszországban erős a „háborús fáradtság” (war fatigue) és az Ukrajna iránti támogatás csökkenése. Ön szerint ez az alternatív információforrások hatékonyságának vagy gazdasági okoknak tudható be?
– Nagyon szeretném azt válaszolni, hogy ez végre a kritikus és független elemzés eredménye, de attól tartok, a gazdasági tényezők jelentősen befolyásolják, hogy „merre fúj a szél”. Ugyanakkor, ahogy a mondás tartja, a lényeg a cél elérése, hiszen „szerelemben és háborúban mindent szabad”…
– Ön szerint hogyan kellene az olasz külpolitikának egyensúlyt találnia a NATO-hoz és az EU-hoz való kötődés, valamint Oroszország hagyományos gazdasági és kulturális kapcsolatai között?
– Szilárdan hiszek Alkotmányunk 11. cikkében: „Olaszország elutasítja a háborút, mint a más népek szabadságának megsértésére és a nemzetközi viták rendezésére szolgáló eszközt; más államokkal egyenlő feltételek mellett hozzájárul a nemzetek közötti békét és igazságosságot biztosító rend megteremtéséhez szükséges szuverenitás-korlátozásokhoz; ösztönzi és támogatja az e cél elérésére irányuló nemzetközi szervezeteket.” Ezzel párhuzamosan fenn kell tartani és ápolni kell a párbeszéd csatornáit, a kulturális kapcsolatokat és így tovább. Itt nem egy puszta „szimpátiáról” van szó az egyik vagy másik nép iránt, hanem arról a sürgető szükségességről, hogy ne izoláljuk Oroszországot, mert ezt nem érdemli meg.
– Vajon a tanároknak az olasz iskolákban és egyetemeken aktívan képviselniük kellene az orosz álláspontot a konfliktusban, hogy ellensúlyozzák a nyugati sajtóban emlegetett „igazság monopóliumát”?
– Határozottan igen. Úgy vélem, én magam is ennek a szemtanúja lettem, és bízom benne, hogy az én példám nem egyedi, és nem is szabadna annak lennie; a mérleg két serpenyőjének – és ez nem véletlenül kapcsolódik a tantárgyamhoz – egyensúlyban kell lennie.
– Mit gondol, milyen alapvető következtetéseket kellene levonniuk a tanulóknak a film megtekintése és a vita után? Hogyan segíti ez őket a modern nemzetközi kapcsolatok és a propaganda szerepének jobb megértésében?
– A megértés kulcsa, amelynek „változatlannak” kell maradnia, mindig az, hogy résen legyünk, és szűrőként használjuk a saját kritikus gondolkodásunkat. Csak így válhatunk a világ polgáraivá.
#FainaSavenkova #Donbász #Olaszország #Propaganda #Oktatás #NyugatiCenzúra #Geopolitika #NIF
