Czeglédi Andrea: Év végi hálaadás…
Az év utolsó napján mindenki elgondolkodik. Végig sorolja magában az elmúlóban lévő év eseményeit, amelyek őt és családját, közvetlen környezetét érintették. Ilyenkor felsorakoznak emlékeinkben az örömteli pillanatok, amikor egy gyermek született, ifjak kötötték össze életüket, együtt töltött születésnapok, baráti összejövetelek.
Aztán, mint egy árnyék, borul gondolatainkra az, ami szomorúságot okozott. Kisebb-nagyobb bosszúságok és fájdalmas veszteségek sorozata ötlik fel némán, de mégis elménkbe hasítóan. Talán, örülünk is annak, hogy ez a sokunknak nehéz és embert próbáló év végre eltelt. Próbálunk vidámak lenni, de a lelkünk háborog, mert az elégedetlenség nem hagyja nyugodni.
A felszínes, hitevesztett ember folyton csapong. A kitörő öröm és mély elégedetlenség, düh, valamint a szorongásából fakadó gyűlölet mérgezi a lelkét. Csupán annyit lát, ami a hétköznapi életét befolyásolja, a pillanatnyi örömök, a jólét, az irigység és a káröröm a mozgatórugója. Képtelen megélni a hála állapotát, hiszen meggyőződése, hogy minden, ami jó, az neki alanyi jogon jár és bármire képes, ezen képzelt jog kierőszakolásának érdekében. Ha mégis érez valami hasonlót, az csupán lojalitás, érdekhűség, pártoskodás, ami elhatalmasodhat rajta akár a lincselésre való hajlandóságig is.
Ezért aztán nem látja, nem is láthatja a másik embert, annak örömét és szenvedését, nem törődik mások érdekével. Önző világában csupán az ÉN létezik, még akkor is, amikor másokról gondoskodni látszik, mert ezt csak akkor teszi, ha neki ebből valamiféle előnye származik. A mai társadalom többsége, valódi hit nélkül él, és sajnos ilyen sekélyessé vált.
Ezzel szemben, a hívő ember hálával telve gondol minden napra, köszönetet mond minden pillanatért, mert tudja – amit megélt és hogy megélhette –, az nem természetes vagy szerzett jussa, hanem a Fennvaló kegyelme. Látja ezt a kegyelmet az örömeiben és a nehéz órákban egyaránt. Mindennapi munkájában is Krisztust igyekszik követni és szolgálni, kérve a Szentlélek segítségét minden gondolatához és tettéhez. Érzi mások szenvedését, mert az ő lelke is velük együtt szenved és az éjszaka álmatlan sötétsége imára sarkallja. A nehézségek nem gyengítik, sőt, erősítik őt hitében és rendíthetetlen bizalmában az Úristen iránt. Nem esztelen, mámoros vigassággal zárják az óévet és nem a „carpe diem” a mottójuk, mégis bizakodással tekintenek a következő évre.
Nem rettegnek a fenyegető háborútól, sem az üldöztetéstől, mert ismerik Krisztus szavait:
„És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt. A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.” (Mt.10:38-40)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
