Orbán Viktor: A 2026-os választás lesz a felénk közelítő háború előtti utolsó választás
Brüsszel szankciós politikájának kialakításában „a mi szempontjaink nem szerepelnek”, holott Magyarországnak „ezen múlik az élete, legalábbis a családok pénztárcája és a vállalkozások sikere” – hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök szombati kecskeméti háborúellenes gyűlésén. A miniszterelnök hozzátette: Csak magunkra számíthatunk, függetlennek kell maradni, szuverénnek kell maradni.
Orbán Viktor „nagy tahóságnak” nevezte, hogy Brüsszel – ahol „nem sok emberi van” – az energetikai szankciók alól nem ad Magyarországnak mentességet, mondván, tahóság az, ha valaki nem törődik azzal, milyen hatással vannak másra a tettei.
A miniszterelnök hangsúlyozta: Brüsszelben a szankciót kereskedelempolitikai döntéssé minősítenék, amihez már nem kell egyhangú döntés, „és már ki is kerültek bennünket; ez tahóság”.
Orbán Viktor azt mondta:
amilyen kormányunk lesz 2026-ban, annak a kormánynak kell majd megküzdenie Magyarországért, és kimenteni az országot egy nagy valószínűséggel felénk közeledő háborús veszélyből.
Amilyen kormányunk lesz 2026-ban, az lesz a sorsunk a háborúval kapcsolatban – mutatott rá a kormányfő. Hozzátette: ha Brüsszel-párti kormányunk lesz, belevisznek minket a háborúba, viszont ha nem Brüsszel-párti, hanem nemzeti kormányunk lesz, akkor lesz esélyünk, hogy kimaradjunk belőle.
A miniszterelnök arról is beszélt: Magyarországon sokan hiszik, hogy sokfajta gazdaságpolitika közül lehet választani, valójában azonban csak kétfajta gazdaságpolitika van, jobboldali és baloldali. A két gazdaságpolitikát az választja el egymástól, hogy hogyan gondolkodnak arról, hogy hol van jó helyen a pénz.
A baloldaliak azt gondolják, hogy a pénz nem az embereknél, meg a vállalkozóknál van jó helyen, hanem a politikusoknál, mert a világ igazságtalan, és az igazságtalanságokat ki kell javítani valahogy. Ez egy vonzó gondolat – jegyezte meg, hozzátéve, hogy „a baj az, hogy akárhányszor kipróbálták, csak nagy baj lett belőle”.
Úgy folytatta: a jobboldaliak azt gondolják, hogy egy közösség, egy nemzet vagyunk, vannak közös szükségleteink, és valamennyi pénz kell a közös célokra, „de csak annyit vegyünk el az emberektől, amennyi ehhez szükséges, a többit meg hagyjuk náluk”.
Ennek a vége az, hogy a baloldal mindig adót emel, a jobboldal mindig adót csökkent – összegzett a miniszterelnök.
Ez nemcsak becsületbeli kérdés, nemcsak önbecsülés kérdése, hanem ez gazdasági kérdés is. Amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik gazdaságilag, rosszul jár.
Mindig csak akkor voltunk sikeresek, amikor Magyarország szuverén, önálló állam volt és a saját útját járta
– tette hozzá.
A miniszterelnök idézte az Egyesült Államok nemrég megalkotott új nemzetbiztonsági stratégiáját, amiben kontinensünkről az áll, hogy „az európaiak nagy többsége békét akar, de ez a vágyuk nem alakul politikai cselekvéssé, nagyrészt azért, mert a kormányaik megcsúfolják a demokráciát”.
Kiemelt képen: Csiszár Jenő beszélget Orbán Viktorral a DPK háborúellenes gyűlésén Kecskeméten 2025. december 6-án / Fotó: Farbaky Tamás / Forrás: Népszava
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













