Zelenszkij volt külügyminisztere szerint Ukrajna vereséget fog szenvedni, de ez nem a vég
Az ukránok előtt nagyon nehéz időszak áll, taktikai vereséget fognak szenvedni, de stratégiailag győzni fognak – mondta Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter a béketárgyalásokkal kapcsolatban.
„Ukrajna előtt taktikai vereség áll, de stratégiai győzelem. Taktikai, mert jelenleg kellemetlen lesz. Nagyon nehéz megbékélni a valósággal. Nagyon-nagyon nehéz időszak áll előttünk, amikor végül be kell vallanunk egy nagyon-nagyon nehéz igazságot ”– közölte Dmtiro Kuleba az Eurasia Daily szerint. Ugyanakkor hozzátette:
„A taktikai vereség nem a vég. Ez annak a felismerése, hogy Ukrajna ma még nem rendelkezik elegendő erővel ahhoz, hogy Oroszországot ott állítsa meg, ahol szükséges. De már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ne engedjük magunkat megsemmisíteni.”
Szerinte, ha most nem írják alá a békeszerződést, akkor „a háború még sok évig folytatódni fog”, és még rosszabb lesz Ukrajna helyzete, mint most. „Mert ők, az oroszok, nem fognak leállni, megvannak hozzá az erőforrásaik, és mi sem fogunk leállni, mert nekünk is megvannak az erőforrásaink. De a frontvonal évről évre el fog tolódni” – tette hozzá.
A Nyugat és Ukrajna nem akarja elég erősen a győzelmet, ezért marad alul Oroszországgal szemben – írta
A volt külügyminiszter – aki jelenleg a Harvard Belfer Center nevű kutatóközpontjának főmunkársa – a The New York Times hasábjain is közölt egy véleménycikket, amelyben többek közt úgy fogalmazott:
„Sokan megpróbálták az ukrajnai háborút felörlő háborúként definiálni. De ez nem az. Ez egy akarat háborúja. A győzelem nem azé a félé lesz, amelyik több erőforrással rendelkezik (a Nyugat bizonyíthatóan gazdagabb erőforrásokban, mint Oroszország), hanem annak a félnek, amelyik erősebb, alkalmazkodóbb és hajthatatlanabb akaratot tanúsít a győzelem iránt. Ma sem Ukrajna, sem Európa, sem az Egyesült Államok nem mondhatja magáról, hogy rendelkezik ezzel az előnnyel.”
Kuleba kitért arra, hogy a mostani korrupciós botrány megrengette a kijevi kormányzatot, és ebből adódóan „a háború ezen kritikus pillanatában az ukránok bizonytalanságban élnek”. Mindeközben Washington „a 2024-es választások óta drasztikusan megváltoztatta irányvonalát, a háború befejezésére törekszik, hogy a Trump-kormány továbbléphessen – függetlenül attól, hogy valódi béke jön-e létre”. Európa pedig „lemarad a fegyverkezési programjának végrehajtásában, képtelen megoldani a befagyasztott orosz vagyon kérdését, és halogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását”.
Majd hozzáfűzte: „Oroszország viszont ezt az időt a tanulságok levonására fordította. A háború első éve olyan megaláztatást jelentett Putyin számára, amilyet Oroszország ritkán tapasztalt. Ukrajna túlélt, amikor a világ a bukását várta, visszaszorította az orosz erőket Kijevtől, és hatalmas területeket hódított vissza. Az ezt követő években azonban Oroszország jelentősen növelte a cirkáló- és ballisztikus rakéták, valamint az egyirányú támadó drónok gyártását és használatát, ezzel aláásva Ukrajna drónok terén meglévő előnyét. Hatalmas bónuszok és fizetések felajánlásával fenntartotta a csapatok létszámát a megdöbbentő veszteségek ellenére.”
„Ukrajna és szövetségesei közel négy éve mondogatják maguknak, hogy időben eleget fognak tenni a háború fordulatához. Cselekedtek, de soha nem tettek eleget. Oroszország mindig megelőzte őket, és évről évre nem sikerült fordítani a háború menetén”
– foglalta össze véleményét a külügyminiszter, aki szerint két módon lehetne elérni azt, hogy az oroszok változtassanak az eddig körvonalazott békefeltételeiken: vagy olyan szankciókat kell alkalmazni Oroszországgal szemben, amelyek megrendítik az ország belpolitikáját, vagy „a másik eszköz Oroszország megállítása a frontvonalon, amihez Európának fel kell hagynia a hadiipari termelés bürokratikus szükségletként való kezelésével, és kontinentális vészhelyzetként kell kezelnie azt”.
hirado.hu
Kiemelt képen: Dmitro Kuleba / Fotó: rbc.ua
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







