KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke egy az MSZP Táncsics Alapítványának rendezésében tartott baloldali fórumon (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Valós volt a Tisza adótervezete

A Magyar Nemzet cikke szerint Felcsuti Péter a Magyar Bankszövetség korábbi vezetője elismerte, hogy a Tisza-adóterv valódi volt, és szerinte nagy kár, hogy attól Magyar Péterék – mint a baloldali közgazdász fogalmazott – visszatáncoltak. A lap közlése szerint a Raiffeisen Bank (korábban Unicbank) volt vezérigazgatója rossznak tartja az egykulcsos személyi-jövedelemadót (szja), és helyette egy többkulcsos adórendszert tartana kívánatosnak.

A Magyar Nemzet pénteken számolt be arról, hogy Felcsuti Péter, aki az Index korábbi cikke szerint az elmúlt időszakban többször is kritizálta a jelenlegi adórendszert, a Klikk Televíziónak adott interjúban egyebek között azt is mondta, hogy szerinte a közteherviselés mostani szabályai úgy rosszak, ahogy vannak, és miközben populizmust és autoriter rezsimet is említett, a többkulcsos adó mellett állt ki.

A Magyar Bankszövetség korábbi vezetője az interjú során – a lap cikke szerint – kitért a Tisza Párt adótervére is. Arra utalt, hogy szerinte a pártoknak ismertetniük kellene adóügyi elképzeléseiket és úgy vélekedett, hogy Magyar Péterék részéről volt egy nagyon bátortalan adómódosítási program, egy halovány elképzelés arról, hogy az szja-rendszerben legyen valamilyen progresszív jelleg is, ám szerinte ezt a Tisza miután napvilágra került, rögtön vissza is vonta. Felcsuti Péter bírálta a kormánypártokat, hogy adóemelésnek nevezték Magyar Péterék adóemelési tervezetét.

A Magyar Nemzet a cikkben leszögezi, hogy bár a bankár érezhetően nagyon óvatosan fogalmazott, de mondanivalója így is világos.

Szerinte – Magyar Péter állításával ellentétben – valódi volt az a tiszás adóemelési elképzelés, amiről a sajtó írt.

A cikk szerint Felcsuti Péter megszólalása azért is különösen érdekes, mert az Index saját forrásaira hivatkozva csütörtökön arról írt, hogy az egyik aláírás nagyon hasonlít a bankáréra. Felcsuti Péter a lap megkeresésére ugyanakkor tagadta, hogy szerepet vállalt volna a dokumentum kidolgozásában. Úgy fogalmazott, hogy „a Tisza Párttal kapcsolatban programban, aktivitásban nem vett és nem vesz részt”.

A Magyar Nemzet arról is írt, hogy

Felcsúti Péter közreműködése nem lenne különösebben meglepő, tekintettel arra, hogy a bankárnak nemcsak az adóügyekkel kapcsolatos nézetei, de politikai alapállása is ellentétes az Orbán-kormányéval.

Felcsuti Pétert, aki másfél évtizeden keresztül tagja volt a bankszövetség vezetőségének, a magyar devizahitelezés atyjaként is emlegették. A Magyar Nemzet megemlítette, hogy a 2008-as pénzügyi válság és az azzal járó pénzügyi-társadalmi kártételek után már inkább a devizahitelezés egyik fő felelősének nevezték, majd az ő neve is felmerült abban a nyilvánosan zajló kétségbeesett jelöltkeresésben, amellyel a kormányfői székből távozó Gyurcsány Ferenc utódját próbálták megtalálni, és bár ettől még távol tartotta magát, 2012-ben sokadmagával – például a Szigetvári Viktorral és Korányi Dáviddal – már alapítója volt annak a Haza és Haladás Egyesületnek, amely lényegében Bajnai Gordon korábbi kormányfő politikai visszatérését volt hivatva előkészíteni, sikertelenül – emlékeztet rá cikkében a Magyar Nemzet.

Ez is érdekelheti:  A betlehemi csillag! - Krisztus születése és a karácsony ünnepe

Felcsuti Péter azóta is rendszeres szereplője a baloldali médiumok beszélgetős műsorainak, ahol rendre kormánykritikus véleményeket hangoztat, valamikor egyenesen összeomlást emleget – olvasható a Magyar Nemzet oldalán elérhető cikkben.

hirado.hu

Kiemelt kép: Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke egy az MSZP Táncsics Alapítványának rendezésében tartott baloldali fórumon (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!