Vlagyimir Putyin: Moszkvában szívesen látják Orbán Viktor magyar miniszterelnököt
Ha Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy ítéli meg, hogy elfogadja a Moszkvába szóló meghívást, akkor mindig szívesen látjuk – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Biskekben, az orosz sajtó számára tartott sajtóértekezletén.
„Ha Orbán miniszterelnök úgy ítéli meg, hogy elfogadja a meghívásunkat, akkor mindig szívesen látjuk” – mondta Putyin arra a kérdésre válaszolva, vajon várható-e, hogy a magyar kormányfő pénteken az orosz fővárosba látogat. Közölte, hogy vannak kapcsolatfelvételek a magyar féllel a lehetséges találkozóval kapcsolatban.
Mint mondta, az orosz fél örömmel látja Oroszországban minden partnerét, ami azokra az európai kollégákra is vonatkozik, akik agresszív magatartást tanúsítanak. Mint mondta, a szíveslátás még inkább vonatkozik Orbán Viktorra.
„Ismerjük az álláspontját, amely véleményem szerint eléggé objektív. Ő azok közé tartozik, akik látják a terepen kialakult realitásokat, és ezekből kiindulva alakítják ki a politikai álláspontjukat”
– mondta.
Rámutatott, hogy a két országnak vannak kétoldalú megbeszélni valói is, kiemelve az energetika terén kialakult jelentős együttműködést. Külön megemlítette a paksi atomerőmű ügyét.
„Vannak ott olyan, az atomerőmű fűtőanyagát érintő kérdések, amelyek pótlólagos megbeszélést igényelnek” – mondta Putyin, megemlítve, hogy Magyarország amerikai fűtőanyagot szándékozik beszerezni.
„Mi ezt nem ellenezzük” – mondta az orosz államfő, hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban vannak megbeszélendő részletek.
Az orosz elnök azokkal az Európai Unióban lévő orosz kintlévőségekkel kapcsolatban is említést tett a magyar miniszterelnökről, amelyek lefoglalását kezdeményezi az Európai Bizottság.
„Magyarország az EU tagja, ezért az egyik EU-tagállam miniszterelnöke jobban látja, hogy ez (az orosz eszközök felhasználása) milyen hatással lehet az európai valutára”
– mondta Orbán Viktor szavait kommentálva, melyek szerint az orosz eszközök felhasználása negatív hatással lesz az EU gazdaságára és fizetőeszközére.
Kiemelt kép: Moszkva, 2024. július 5.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog tárgyalásuk elõtt Moszkvában 2024. július 5-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













