Nyílt levél Gulyás Balázsnak, avagy az elszabadult hajó – akarom mondani – Gulyáságyú esete

Megszokhattuk már, hogy úton-útfélen pedofiloz mindenki. A sajtónak köszönhetően már az általános iskolás gyerekek is „ped@fil g@ci”-t üvöltenek egymásnak az utcán. Amelyik gyereket nem rontotta meg valamelyik ferde hajlamú felnőtt, annak a lelkét rontja meg a velejéig züllött sajtó.

Ám, mostanság azt is megtudhattuk, ugyancsak a balos sajtónak köszönhetően, hogy van

a jó pedofil és a rossz pedofil.

Az egyikről nem írnak, sőt, mentegetik is, a másikat a „lincshangulatig” gyalázzák.

Aztán vannak olyanok is, akik nem pedofilok, de rájuk húzzák, akár azt a bizonyos vizes lepedőt.

Ez utóbbi történt Kónya Endrével is, akinek az esetében szóba sem került a pedofília, mégis egy egész ország pedofilozza.

Hogy milyen jogon? Természetesen csak azért, mert ha a médiának és a politikusoknak lehet, akkor mindenkinek megengedett. Persze, az csöppet sem zavar senkit, hogy ő nem pedofil, de még csak nem is bűnsegéd.

Azzal még nagyobb bűnt követett el, hogy ezt le merte írni könyvben is. Nem is az az érdekes, hogy mit írt le, hanem az, hogy mit írhatott volna le egyesek szerint. És ez ma halálos bűn.

Ahogyan azt a baloldali médiától már megszokhattuk, hazudoznak, akár a vízfolyás, de Gulyás Balázs, saját sértettsége okán most mindenkin túltesz.  

Azzal kezdi, hogy alaposan átolvasta és kielemezte a „Vesszőfutás” című könyvet, amelyet Kónya Endre a saját történetéről írt. A magánkiadásban megjelent könyv minőségén élvezettel csámcsog, közben elfelejti, hogy nem mindenkinek vannak tehetős külföldi mecénásai, akik hatalmas összegekkel támogatják azt, hogy hazánk baloldali sajtótermékeiből a szenny áradjon.

Azt is állítja, hogy az ítélet a kényszerítés miatt született. Nos, ha valóban kiolvasta volna a könyvet, megtalálta volna benne a bírósági ítéletet és nem írt volna le összetákolt cikkében ekkora blődséget. Valóban átfuthatta nagyjából a könyvet, mert kiragadott félmondatokat idéz, amely ahhoz hasonlítható, mint amikor egy diákcsíny következtében a tankönyvben lévő lecke szövegéből filctollal kiemelik, hogy a tanár dadog és sánta. Nagyjából így néz ki Balázs bácsi (ha már ilyen divatos lett a bácsizás) elemzése is.

Tovább folytatódik a nagy ívű „irodalmi elemzés”, ugyanis a botcsinálta kritikus „termelési regénynek” nevezi a könyvet. Lázasan kutatok agyam rejtett emlékei között, de biztos vagyok abban, hogy ilyen irodalmi műfaj nem létezik. Persze, nem is regény. Ez a tudálékosság kissé megmosolyogtató. Újabb hazugság következik, hiszen Balázs bácsi azt állítja, hogy a Gulyásmédia munkatársa volt idén augusztusban a második könyvvásárló. Nos, felvilágosítom, hogy én már sokkal korábban, megvásároltam a könyvet, ahogyan sokan mások is szerte a Kárpát-medencében. Ám, erről Balázs bácsi honnan is tudhatott volna? Pedig gyakori beszédtéma a könyv, legalább egy éve.

Balázs bácsi azt is kifogásolja, hogy a könyv stílusa csapnivaló, ám elfelejti, hogy Kónya nem író, hanem testnevelést oktató tanár. Talán Kónya is kifogásolná az ő fekvőtámaszait és a kötélmászást sem minősítené kitűnőre, de talán elfogadná a torna alóli felmentést. Azon gúnyolódik, hogy Kónya a munkájáról ír, miközben azt találgatja, hogy magánkiadásról lévén szó, „nem volt, aki a sajtó alá rendezze a szöveget”. Balázs bácsi nem tudja, hogy a szöveget a korrektor javítja, pedig ezt újságíróként tudnia kéne, ahogyan azt is, hogy könyv esetében a szöveget nem sajtó alá rendezik, hanem nyomdakészre tördelik, szerkesztik, képszerkesztik. Ha ezt egy újságíró nem tudja, az bizony, szégyen. Ahogyan az is, hogy a helyesírási hibákat emlegeti, miközben azt írja: „Stoffán György nem általlja megkérdezni az előszóban…” Ezután nem csodálkozom, hogy azt írja: „Nem mondható könnyű olvasmánynak…”

Tagadhatatlan, hogy a könyv megértéséhez elengedhetetlen a magyar nyelv ismerete.

Miután részletesen és alaposan kigúnyolja a tanár munkáját, fél mondattal elintézi a lényeget, a könyvben megjelent bírósági jegyzőkönyveket, a tanúvallomásokat és az ítéletet, ami valószínűleg jobban érdekelné az olvasót, mint Balázs bácsi felkészületlen sületlenségei.

Az előszónak, amelyet Stoffán György író írt, külön fejezetet szentel. Először a könyvben található fényképben talál kivetni valót, amelyen Kónya Endre az íróval szerepel. A kép minősége után rögtön megjegyzi, hogy fölöttük, a falon egy Horthy Miklós portré látható. Úgy tűnik, mégsem olyan gyatra a kép minősége, ha ilyen apró részletekre is felfigyelt „elemzése” során. Egyúttal azt is megtudhatja a cikk olvasója, hogy ma, Magyarországon bűnnek számít vitéz nagybányai Horthy Miklós portréját bárhová, akár az otthonunk falára kitenni. Legalább is, Balázs bácsinak bántja a szemét, úgyhogy mindenki ehhez tartsa magát! Kifogásolja az író véleményét, bizonyítékokat követel, akár egy ügyész és következetesen újságírózza a 27 kötetes magyar írót. Azzal a következtetéssel cáfolja Stoffán gondolatát – miszerint, a bicskei kastélyra szemet vethetett valaki –, hogy a hatalom, ha akarta volna, rég megszerezte volna.

Balázs bácsinak baloldaliként, láthatóan egy rugóra járhat az agya és rögtön a kormányt sejti minden ingatlan ügylet mögött, holott ez korántsem így van. Ezután egy jót Böjtézik, rákenve azt az előszó írójára. Stoffán György éppen azt fejtegeti az előszóban, hogy azok, akik Kónyára rákenik a bűntárs vádját, amit maga a bíróság sem tett, csak azért, mert igazgatóhelyettes volt – nem az egyetlen –, éppen olyan jogon teszik, mint ahogyan Böjtére ráolvassák a nevelője iránti felelősségét. Hiába, a baloldal fenntartja a jogot, hogy mindent úgy értsen, ahogyan érteni akar. Kiemel, gúnyolódik, igazi baloldali tempóban mocskol.

Megemlíti a „Házon kívül”-ben leadott videófelvételt is, amit „véletlenül” kért Kónyától az éppen akkor „véletlenül” mellé csapódott ügyvédje, mert állítólag ezzel bizonyíthatta volna utólag az ártatlanságát és „véletlenül” öt kameraállásból vette ezt rejtetten az RTL stábja. Véletlenül sem ígértek pénzt a felvételért és véletlenül sem kaptak a fiatalok tízmilliókat. Az is csak véletlen volt, hogy Kónyát azután fogták perbe, hogy tetten érte K. Bélát, aki véletlenül megúszta felfüggesztettel és véletlenül Svájcban kötött ki, ahol véletlenül gyerekeket szállít egyik intézményből a másikba. Biztosan sokat nyomott a latba a szakmai gyakorlata.

Persze, Balázs bácsi nem nyomoz, nem kutat, csak gúnyol és rágalmaz. Véletlenül sem az igazság érdekli. Nála az oknyomozás kifullad abban, hogy nyugdíjast üldöz a felesége műszakival nem rendelkező autóján. Az ő csatatere a stúdió, ahol a saját komfortzónájából nem mozdulva, górcső alá veheti alanyait. Balázs bácsi tehát, nem is igazi újságíró, hiszen ebben az egy cikkben is több szempontból megbukott és az újságírói etikát és az objektivitás kötelezettségét hírből sem ismeri. És ha már írt a könyvről és az előszó szerzőjéről… esetleg egy interjú erejéig fel is kereshette volna az érintetteket. Ez azonban eszébe sem jutott. Nem ez a „feladata”, vagy csak nem tud felnőni a saját feladatához – ha már újságírónak képzeli magát. Talán, tanácsosabb volna mégis, ha annál maradna, amihez ért, és nem próbálkozna efféle új műfajjal. Akkor hitelesebb lenne.

dr. Vassy László

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kiemelt kép: Gulyáságyú / screenshot