Súlyos terrortámadás érte Szevasztopolt, Jaltát és a Krím félsziget más részeit is – Magyar B. Tamás jelenti
Magyar B. Tamás (Tamás a Krímből) Telegram csatornáján, még tegnap este értesítette követőit, hogy jelentős ukrán dróntámadás érte a Krímet, Szevasztopolt is, majd később az is kiderült Marija Zaharova üzenetéből, amelyet az EU-nak és a NATO illetékeseinek címzett, hogy Jaltát is célba vették az ukránok.
Tamás annyit közölt legelső bejegyzésében, hogy
Sajnos a déli parton több sebesült és halottak is vannak egy üdülőtelepre (Foros) mért ukrán támadásban. Folyamatos a riasztás. Mindenki a helyén 🖐🫡 u.i.: a péntek estémet az érintett településen, Forosban töltöttem. Két nap az élet vagy a halál…
Következő bejegyzésében már erről tájékoztatott:
Az ukrán dróntámadás közvetlenül a Foros Szanatórium épületét és a tőle nem messze lévő általános iskolát érte. A légvédelem több drónt megsemmisített, de a mostani információk szerint legalább két találat volt. Forosban nincsen semmilyen katonai célpont, a támadás egyértelműen civilek ellen irányult, főként a szanatóriumban lévő idősek ellen… remélem most már mindenki érti, kik ellen zajlik ez a háború ‼️‼️‼️
Tegnapi, utolsó posztjában drámai hangon tájékoztatott Tamás a Krímből az ukránok által végrehajtott terrorista támadásról. Mivel katonai célpontok a támadás irányában nincsenek, ezt az akciót csakis terrorakciónak lehet minősíteni:
Forosz általános iskolája elleni ukrán dróntámadás teljesen lerombolta a dísztermet, valamint szinte a teljes könyvtárat. Lelőtt drónok maradványai okoztak kisebb tüzeket egészen Jalta városáig a déli part mentén. A szanatóriumot érte a legnagyobb csapás, innen még nem tudok pontos adatokat a károkozásról.
A Foros üdülőterület elleni támadásnak eddig 15 sebesültje van, többük állapota súlyos. A számuk várhatóan növekedni fog. A halottak száma még nem tisztázott!
A kormányzó a helyszínen van, a katasztrófavédelem végzi a dolgát! Beszédes, hogy a támadás utáni első percekben a lakosság a turistákkal együtt kezdte meg a mentést saját testi épségével nem törődve!
A nők és a gyermekek az óvóhelyeken, a magánházak és a szállodák pincéiben találtak menedéket, amelyeket azonnal kinyitottak minden menekülőnek.
A férfiak ezen idő alatt csapatostul kezdték meg a mentést és több embert kihúztak a romok alól már a mentők és a tűzoltók megérkezése előtt!
A támadás hírére a szevasztopoliak csoportosan indultak meg segíteni konvojokat alkotva az alig 25 kilométerre lévő üdülőbe, de a rendőrség visszafordította őket. A helyzet ellenőrzés alatt áll!
A forosi barátommal sikerült üzenetet váltanom, ennyit írt:
„Krími orosz vagyok, semmitől nem félek. Ma mentünk. Holnap gyászolunk, holnap után pedig felveszem a bakancsot és irány Kijev! Isten legyen veled magyar barátom, áldom az igaz szívedet!”
Tamás ezek után mégis szolgált további információkkal. Arról tájékoztatott, hogy
háromra nőtt a krími civilek elleni dróntámadás halálos áldozatainak száma.
16 ember megsérült – jelentette be a Krím vezetője, Szergej Akszjonov. Forosz település iskolájában 80 m² beomlott a tetőszerkezet, jelentős károk keletkeztek. A gyermekek távoktatásban részesülnek a helyreállítások befejezéséig amit már a mai napon megkezdenek! A Krími Köztársaság vezetője újságírói kérdésre elmondta:
„Ahogy nem féltünk 2014-ben, ahogy nem féltünk 2022-ben, ahogy nem féltünk 2023-ban sem, amikor az ukrán Jaltában akart nyaralni, úgy nem félünk most sem! Van akinek lassú a felfogása, de a világ napról-napra újabb bizonyítékot kap: a Krím orosz és örökké az is fog maradni!”
Ma reggel pontosan az előbbi események kapcsán jelentkezett egy rendkívüli FrontHelyzet anyaggal Tamás, amelyben a tegnap esti ukrán terrortámadás részleteiről számol be. Mint a videóban Tamás megfogalmazta, 2022 óta az áldozatok számát tekintve ez volt eddig a legerőteljesebb csapás a Krím ellen.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







