Barikádokat emeltek Belgrádban, a rendőrség furgonokkal hajtott rá a tüntetőkre (videó)
A hétvége óta folytatódtak a tüntetések Szerbia-szerte. Belgrádban egy videó szerint furgonnal hajtott rá a rendőrök a demonstrálókra.
A hétvégén mintegy 140 ezren vonultak az utcára Belgrádban, hogy előre hozott választásokat és Aleksandar Vucic elnök távozását követeljék. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a rendőrség között, utóbbiak könnygázt és villanógránátokat is bevetettek, sok résztvevőt őrizetbe vettek a rendőrök.
A szerb N1 hírportál szerint a rendőrség egyre gyakrabban alkalmaz erőszakot a napot óta tartó tüntetések feloszlatásához.
Ennek egyik példája volt, hogy Belgrádban négy rendőrségi furgon alakzatban, a teljes útszélességet lefedve hajtott a demonstrálók irányába.
A tüntetők még időben menekülőre fogták, és elszaladtak, mielőtt elérték volna őket a rendőrök.
Ugyanez látható egy másik felvételen is:
Barikádokat emeltek Belgrádban, folytatódtak a tiltakozások
A hétvége óta a demonstrációk tovább folytatódtak az országban. A hétfőn a diákok, egyetemi hallgatók által vezetett tüntetők Belgrádban blokád alá vonták a Száva felett átívelő Gazelle hidat, és megostromolták a kormánypárt, a Szerb Haladó Párt (SNS) irodáját, miközben többtucatnyi barikádot emeltek a főváros különböző pontjain, és más városokban is tiltakozó akciókra került sor.
A tüntetők három követelésnek szeretnének érvényt szerezni: az előre hozott parlamenti választások kiírását, az ellentüntetők feloszlatását, és a szombati tüntetés után megfogalmazásuk szerint igazságtalanul őrizetbe vett személyek szabadon bocsátását szeretnék elérni – írta a BBC.
A kormányellenes tiltakozások hulláma még tavaly ősszel az újvidéki pályaudvaron történt tragédia után kezdődött el, amelynek legalább 16 halottja volt.
hirado.hu
Kiemelt képen: Tüntetők gyűlnek össze Belgrádban, Szerbiában, 2025. június 28-án. © Maxim Konankov / NurPhoto / Getty Images