Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Budapest: Káosz az utakon, nincs költségvetés, de a Pride, az kell

Se a Tisza-, se a Fidesz-frakció nem jelent meg ma az ülésen, így határozatképtelen volt a testület.

A Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy

Rövid, szívhez szólónak szánt beszédet mondott Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés üléstermében, miután megállapította, hogy az ülés határozatképtelen.

Majd részéről kissé furcsán hangzó kijelentést tett a frakciókat illetően miszerint:

Egy dolog hiányzik, hogy a fővárosi frakciók felnőjenek a feladathoz, és meghozzák a szükséges lépéseket. A fővárosnak jövő keddtől nincs költségvetése. Se jó, se rossz költségvetése nincs.

Karácsony Gergely véleménye szerint, a nem megjelent képviselőknek fontosabb, hogy az országos politikát kiszolgálják, mint a budapestiek érdekeinek képviselete.

Szentkirályi Alexandra a Fidesz-frakció távolmaradásának okát egy, a közösségi oldalán közzétett posztban ismertette:

Budapest óriási bajban van. Nincs költségvetés, káosz uralkodik az utakon, folyamatosan a tömegközlekedés megbénításával fenyegetőznek, közben Karácsony a Pride szervezésével foglalkozik. Ebből elég volt! Csak akkor veszünk részt a Közgyűlés ülésén, ha a Fővárosi Önkormányzat nem szervezi meg a Pride-ot és a város valódi problémáival foglalkozik.

Budapest ma: Pride, dugó és csőd! Erről szól a Főváros.

Budapest óriási bajban van. Nincs költségvetés, káosz uralkodik az utakon, folyamatosan a tömegközlekedés megbénításával fenyegetőznek, közben Karácsony a Pride szervezésével foglalkozik. Ebből elég volt!

Csak akkor veszünk részt a Közgyűlés ülésén, ha a Fővárosi Önkormányzat nem szervezi meg a Pride-ot és a város valódi problémáival foglalkozik.

Budapestnek törvényes költségvetésre van szüksége, hogy elkerüljük a csődöt, fel kell számolni a dugókat és garantálni kell a város működését.

Ez a főpolgármester feladata, nem a Pride szervezése!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük