A KÚRIA KIMONDTA, JOGSZERŰ A RENDŐRSÉG DÖNTÉSE A PRIDE BETILTÁSÁRÓL
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Ursula von der Leyen és Donald Trump

Minden háborús fél tömeggyilkos!

Az emberiség a 21. század elejére teljesen feladta önmagát, emberségét, józanságát és átadta magát egy sátáni őrjöngésnek. Ezerféle ostobaság terjed, a próféciáktól a háborús hazudozásig. Az igazság azonban csak azoknak adatik meg, akik a hazugság apró mozaikjait képesek összerakni és következtetni is tudnak a történelem által elénk tárt események sorából. Az üldözött és áldozatként szereplők ugyanazok, az erkölcsi normák azonban változnak.

Azaz, nincsenek ma már normák, erkölcsi elvárások, megszűnt a jog, és az emberség, a humánum, az emberi jog, a szeretet hovatovább büntetendő. Még akkor is, ha az ember saját jogával és szeretetével mások érdekében, mások javára kívánna élni. Ha a normalitás pártján van a többségi ostobasággal és hazugsággal szemben.

Nevetséges és szánalmas, amikor a háborús felek lépten-nyomon arról panaszkodnak, hogy hol és milyen épületeket bombáztak le, és ezekben a lerombolt épületekben hány civil halt meg, miközben fiatal életek millióit oltja ki a kötelező katonai szolgálat minden oldalon. A jellemtelenség átitatta a politikát, bár az, a háborúk előtt sem volt erénye egyetlen politikusnak sem. Bátran kijelenthetjük, hogy minden háborút viselő fél, minden háborút jogosnak tartó és támogató politikus bűnöző, tömeggyilkos, aljas és emberiségellenes! Bármilyen párthoz, nemzethez, vallási csoporthoz tartozzék is!

Gyermekek milliói éheznek, és halnak meg az alultápláltság átkától. Azért, hogy az emberiséget vágóhídra vivők szuper luxusban éljenek és javakat gyűjtsenek a végtelenségig. Hiszen, mindent a pénz, a hataloméhség határoz meg. A világot pénzügyileg vezetők istennek képzelik magukat, és csökött agyuk, aljas embertelenségük minden értéket megsemmisít, s új, általuk értéknek tartott sátáni elveket helyeznek a romok tetejére.

A világ pedig az érdekek, a gerinctelenség és a jólét hajszolása következtében megszűnik létezni, noha csak néhány száz gazembert kellene kivonni a forgalomból. A maffiahálózatuk azonban, megfertőzött, megvásárolt embermilliókat, akik az ő aljasságukat szolgálják. Mert ez a maffiahálózat végtelenül primitív és érték nélküli, ezért a józanság tehetetlen velük szemben.

Ez is érdekelheti:  NJSZ: A család- és gyermekvédő törvénymódosítások ellenére az LMBTQI+ lobbi azok kijátszására szervezkedik

S mert ezek a tények, mindenki az utolsó időkről, a megsemmisülésről beszél, attól retteg, pedig szó sincs erről. A férgese kipusztul, az emberiség megmaradt része felismeri a rosszat, és visszatér a Teremtés logikájának cáfolhatatlan és örök igazságaihoz. És minden kezdődik elölről, amíg újra eljut erre a szintre… a megtisztulás elengedhetetlen szintjére. Mert a szabad akarat, a jó és a rossz között, mint a viharos tengeren a lélekvesztő, úgy hánykolódik, s rendszerint a rossz azt képzeli, hogy győzhet a jó felett. Ma is ezt látjuk… a gonosz tombol, de egyszer csak megszűnik létezni. Ahogy a tiszai ciánszennyezés, úgy a világ is sokkal hamarabb megtisztul, mint ahogy várjuk, ahogy előre megjósolják. Nem a háborúk végkimenetele dönti el, és nem az emberi logika, gondolat szerint történik majd, hanem egy olyan isteni logika szerint, amelyet az ember felfogni sem képes… Volt már ilyen drámai kor a világban, amikor az ember dölyfössége egy pillanat alatt megtört és térdre zuhant, a magát istennek tartó – Isten előtt…

Nem rettegni és elkeseredetten mindent feladni kell, hanem készülni a boldogabb, világos és szeretettel teli világ eljövetelére, amelyben a mai kor egy rossz álom lesz csupán…

Stoffán György

 

Nemzeti Napló Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Ursula von der Leyen és Donald Trump

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!