Megérkezett a válasz a titkosszolgálatokat bizonyítékok nélkül vádló Magyar Péter mondataira
Magyar Péter bizonyítékok nélküli vádaskodása a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet figyelmét is felkeltette. Magyar ugyanis a vasárnapi sajtótájékoztatóján
bizonyítékok felmutatása nélkül azt állította, hogy áprilisban megkereste több volt, illetve jelenleg is a titkosszolgálatok körül tevékenykedő vezető, s elmondták, az Alkotmányvédelmi Hivatal kiemelt erőkkel dolgozik ellene.
A zavaros sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, a lakása, a pártja irodái és a gépjárműveik is „be vannak technikázva.”
Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója nem hagyta szó nélkül Magyar vádjait. Mint a Magyar Nemzetnek elmondta: „Ha valaki titkosszolgálati vezetőként szivárogtat, az államtitoksértést követ el. A sajtótájékoztatón elhangzott információ mindenképp nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Akkor is, ha az információ igaz, és akkor is, ha valaki valótlanul terjeszt ilyen információt” – hangsúlyozta Horváth József, majd hozzá tette:
„a szolgálatok lejáratása, a politikusok megtévesztése mindenképpen alkalmas arra, hogy a szolgálatokba vetett bizalmat – amely stratégiai kérdés – megrendítse.”
Ennek súlyos következményei lehetnek a biztonságpolitikai szakértő szerint.
Mandiner
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







