KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Az új Hvaszong–19 interkontinentális ballisztikus rakéta (Fotó: AFP)

Félelmetes videó jelent meg az új észak-koreai rakéta tesztjéről

Észak-Korea pénteken bejelentette, hogy előző nap a Keleti-tenger irányába kísérleti jelleggel indított interkontinentális ballisztikus rakétája egy Hvaszong–19 elnevezésű, új fejlesztésű eszköz volt.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagy elégedettségének adott hangot a sikeres tesztkilövés után, és a Hvaszong–19-et az interkontinentális ballisztikus rakéták végső verziójának nevezte. A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint Kim azt is kijelentette: országának hegemón helyzete a nukleáris fegyverek fejlesztésében teljességgel visszafordíthatatlan.

A tökéletesített Hvaszong–19 fegyverrendszert az észak-koreai hadsereg a Hvaszong–18-as rendszerrel együtt fogja használni az állami nukleáris erők kiépítésének hosszú távú tervének megfelelően – jelentette a KCNA, hozzátéve azt is, hogy a Hvaszong–19 lesz Észak-Korea védelmének elsődleges eszköze.

A japán és a dél-koreai védelmi tárca csütörtökön azt közölte, hogy a szomszédos országok légvédelmének elkerülése miatt nagy ívben, magas pályán repülő eszköz az Észak-Korea által valaha indított rakéták közül a leghosszabb időt töltötte a levegőben. A rakéta 86 percet repült több mint hétezer kilométeres maximális magasságban, ami felülmúlja a korábbi észak-koreai rakétakísérletek adatait. Phenjan a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint egy új, szilárd hajtóanyaggal működő, az Egyesült Államok szárazföldi területeinek elérésére tervezett nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelhetett. Hozzáfűzték: Észak-Korea részben jövőbeli tárgyalási pozíciójának megerősítése céljából időzítette a kísérletet az amerikai választások előtti napokra.

 

Kiemelt képen: Az új Hvaszong–19 interkontinentális ballisztikus rakéta (Fotó: AFP)

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Orosz külügyminiszter-helyettes: Fennáll az atomháború veszélye

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük