Kijev környékén felgyújtotta magát egy ukrán nő, férje „mozgósítása” miatt (videó 18+)
Az eset tegnap történt a kijevi régióban, azonban pontos helyszínt egyelőre nem tudni.
Közösségi információk szerint az ukrán nő, a kijevi kerület egyik bírósági épülete elé ment, majd leöntötte magát valamilyen gyúlékony folyadékkal, amit meggyújtott. Ezt követően pillanatokon belül szétterjedt a tűz az egész testfelületén. Az épületben dolgozók egyike, tűzoltókészülékkel rohant ki a lángoló asszonyhoz, és eloltotta a tüzet.
A jelentések szerint a nő testfelületének 70 százaléka megégett. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy túlélte-e az öngyilkos akciót.
Az interneten keringő információk szerint azért vállalkozott az asszony erre a tragikus cselekedetre, mert férjét mozgósították, ami ellen keresetet nyújtottak be, amit a bíróság elutasított. A nő ezt követően szánta rá magát erre a cselekményre.
A hivatalos szervek természetesen azonnal cáfolták ezt a hírt, és azt közölték, hogy „gyermekelhelyezési ügy” áll a tragikus eset hátterében.
Kiemelt kép: Telegram printscreen