Pusztaszabolcsi terrorizmus - a gyermekek ellen! - Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 🇭🇺

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Nemzeti InternetFigyelő

Ha egy 19. századi polgár ma visszatérne az élők sorába, bizonyára nem akarna sokáig a mai Magyarországon tartózkodni, még akkor sem, ha a purgatóriumból kapott volna néhány nap szabadságot. Ugyanis emberileg és erkölcsileg ma Magyarország és Európa, maga a pokol. Az emberi tartás, a tisztesség, az egymás iránti megbecsülés és a nemzeti méltóság, a keresztény szellemiség és korunk társadalma, politikai elitje, az egyéni magatartás, és a gerinc, a Makó vitéz és Jeruzsálem közötti nem kis távolságot mutatja.

A verbális verekedés, a vádaskodás és gyalázkodás semmi ahhoz képest, ami a napokban Pusztaszabolcson történt. Gyermekek ellen követtek el – eleddig ismeretlen, aljas gazemberek – terrorcselekményt. Konkrétan: rengeteg zsilettpengét dobáltak szét a várossá avanzsált nagyközség közkedvelt, új játszóterén, a homokozóban és a csúszda környékén. Mindezt a tervezett önkormányzati gyermeknapi rendezvény előtt. Kampány van, tehát, a zsilettpengés, gyermekek elleni terrortámadást is többféleképpen lehet felhasználni. Ki-ki a pártállása és érdekei szerint támadhat vele ellenfelet, a polgármester ráolvashatja a kihívójára, a kihívó a polgármesterre, az emberek egymásra, azaz, mindenki, mindenkire. Azonban, a zsilettpengés terrorcselekménynek nem a pusztaszabolcsi politikai háború az oka, hanem egészen más: az a társadalom erkölcsi züllöttsége, amelyet jobb és baloldal, liberális és nemzeti oldal, kommunista és szélsőjobbos politikai csürhe szabadított rá Magyarországra a rendszerváltásnak nevezett néphülyítés elmúlt harmincnégy éve alatt. Abban a rabló-kapitalista, rend nélküli „demokráciában” keresendő ennek a gyermekek elleni, pusztaszabolcsi terrorcselekménynek a gyökere, amelyet nap-nap után megélünk, megtapasztalunk, kivált a választási kampány idején, azaz most!

Mikor kezdődött ez az egész?

1989-ben, amikor az első SZDSZ-es támadás érte a reményekkel teli nemzetet akkor, amikor feltették a kígyóméreggel átitatott kérdést: Ki a magyar? Ám, ez nem volt elég, mert rögtön utána megvádolták a társadalmat ezek a gazemberek a keresztény kurzussal, antiszemitizmussal, nácizmussal és hosszan sorolhatnánk, hogy – a Gadó György féle galíciai fegyvertárból – még mi mindennel. Igaz, egyetlen szó, egyetlen vád sem volt igaz, de Antallék, mit sem törődve az igazsággal, irhájukat és hatalmukat féltve, megfelelési kényszerből haptákba vágták magukat, és a Mazsihisz parancsára feljelentések sorozatát tették e hazug és aljas vádak alapján magyar, keresztény, valóban rendszert váltani akaró emberek ellen. Ezzel egy időben Antallék, a gyilkos kommunista diktatúra működtetőinek lehetőséget adtak a kárpótlási jegyek bevezetésével arra, hogy a politikai hatalmukat gazdasági hatalommá alakítsák.

Elszámoltatás nem volt, a spicliket nem adta ki a kormány, hanem tovább használta a társadalom szennyét, a volt párt-, és KISZ-titkárok tovább élhették fényűző, addig megszokott életüket azzal az apró különbséggel, hogy a templomokban, a vasárnapi misén, istentiszteleten elfoglalták az első padokat, és ha már Pusztaszabolcs… – a volt kommunista polgármester a saját kertjében, maximum hangerővel hallgatta a vasárnap délelőtti mise-közvetítést.

A parlamentben is sokszor megmutatkozott az éles ellentét, amely a hatalomváltást jellemezte. Trianon hetvenedik évfordulóján volt olyan párt, amelyik kivonult az egyperces néma megemlékezésről, arra hivatkozva, hogy az ilyesmi sérti a szomszédos országokat. A keresztényellenesség is ott bujkált már a parlamenti patkóban, hiszen a pápalátogatás előtt gúnyos megjegyzéseket ordítoztak az ülés alatt, „cápalátogatásnak” nevezve Szent II. János Pál pápa magyarországi látogatását…

Majd kormányok váltották egymást, ám már a második, úgynevezett szabad választáson kiderült, hogy a magyar társadalommal súlyos erkölcsi bajok vannak. Egy pufajkás – feltehetően 1956-os gyilkos – kommunistát ültetett ez a plebsz miniszterelnöki székbe, Horn Gyula személyében. Ezzel pedig, folytatódott az az antalli ország kiárusítás, amely a nemzeti vagyont célozta meg. Megkezdődött a mezőgazdaság felszámolása is, a Nyugat iránti feltétlen hűség jegyében. A nemzeti vagyon, az ipar és a mezőgazdaság elherdálásából befolyó összegek jobbára, érdekes pénzügyi manőverek által privát zsebekbe kerültek.

Ugorjunk egy nagyot, 2010-be!

A gyurcsányi ámokfutást és közrablást, amelyet a korábbi kormányok tettek lehetővé, a 2010-es választás leállította és Orbán Viktor reményt keltő ígéreteket tett, kellő alázattal a választás, azaz, a győzelem éjszakáján. Egy ország érezte, hogy felszabadult egy aljas és embertelen, magyarellenes nyolc év után. Mindenki elkezdett dolgozni, nagy elánnal és a legjobb tudása szerint. A vesztett, veszett balliberálisok pedig, elkezdték azt a támadássorozatot, amelyet máig látunk, tapasztalunk. A baloldali média egyre aljasabbul, az újságírói etikát sárba dobva, a felelősséget figyelmen kívül hagyva nekirontott a kormánynak, a kormánypártoknak, s elkezdődött – kicsivel később már külföldről finanszírozva –, a kommunista-liberális hadművelet Magyarország, a magyar nemzet és a megszállt magyar területek magyarsága ellen. A jobboldali média eleinte kellő méltósággal, észérvekkel és felülről kezelte a helyzetet, ám egy idő után felvette ugyanazt a proli stílustalanságot, amellyel a balosok támadták az országot. Hiába voltak a figyelmeztetések, a jobbos médiumok megmondó emberei – akik nem mindig voltak korábban jobboldaliak – elvesztették a keresztény, nemzeti méltóságukat és meghempergették magukat ugyanabban a mocsárban, amelyben a baloldaliak fetrengtek nagy élvezettel.

Ekkor, sok nemzeti gondolkodású újságíró otthagyta – vagy otthagyatták velük – a pályát. A volt kommunista és liberális médiaguruk viszont átvedlett melldöngető magyarrá, kereszténnyé, hiszen a kormányhűség – mint minden időben –, most is jól megfizette a pénzéhes hűbéreseket, épp úgy, ahogyan a balosok az övéiket. Az tisztességes újságírás, az objektivitás, a sajtóetika a múlté lett. „Bírálni semmit, Egyetérteni mindenben!” – lett a jelszó. Mindkét oldalon. Ez pedig, az olvasók erkölcsi érzékét oly módon hatástalanította, hogy a társadalom, a politikai elkötelezettség szerint gyűlölködve kettévált.

Igaz, volt és van is egy jobboldali gondolkodású, saját pénzen nemzeti internetes oldalakat működtető lelkes orbánista réteg, de arról a hivatalosságok a húsosfazék szűk átmérője okán nem vesznek/vettek tudomást, noha nélkülük talán egyik kétharmad sem valósulhatott volna meg. Igaz, ez nem befolyásolja a nemzetért önzetlenül küzdő magánembereket. Nekik a lelkiismeretük tisztasága és függetlenségük megőrzése, nemzeti média fenntartása fontosabb, mint bármilyen financiális lehetőség, kommunikációs parancsvégrehajtás.

Az azonban látható, hogy a színvonal drámai mélységekbe zuhant, és a választások lényegét sem a magyar néplélek elvárásai szerint fogalmazza meg a jobboldal. Minden induló várományos igyekszik azt lejáratni, akivel szemben áll. Nem a saját terveiről, elképzeléseiről beszél rádióban, TV-ben vagy lakossági fórumokon, hanem másokat ostoroz, rágalmaz, szid, gyaláz. Ez azonban, csupán egy kiváló kommunista módszer, a társadalom erkölcsi szintjének a rombolására.

A rend hiányáról, a jog-, vagy igazságszolgáltatás mélységeiről, a törvénytelenségekről, a közerkölcsről még oldalakat lehetne írni, de felesleges.

A lényeg az, hogy a pusztaszabolcsi, gyermekek elleni terrorcselekmény tehát, a társadalmi züllés, a politikai háborúk, az önzés, a kapzsiság, az igazságszolgáltatás hiteltelensége és a rendnélküliség, azaz, a szánalmas és a valóságtól elrugaszkodott demokrácia-felfogás és a kormánypártok ebből eredő személyi-, és média-politikája, valamint a baloldal zsigeri magyargyűlölete és Magyar Péter – sokak számára önimádónak, gyűlöletkeltőnek, egyházellenesnek, hazugságokat sulykolónak ható, megjelenése is okozhatta.

A helyi torzsalkodások pedig, arra engednek következtetni, hogy nincs hajlandóság fehér asztal mellett egyeztetni, a lakosság szolgálatába állni. Persze, ez nem csak Pusztaszabolcsra, hanem minden békétlen, rosszul értelmezett kampányt folytató településre érvényes. Zsilettpengés egyéni aljaskodás, bárhol előfordulhat. Mert láthatjuk mire képes egy-egy politikus és egy-egy sajtóorgánum gyűlöletre uszító irányvonala, amely kifejezetten a személyes érdekek, a pénzéhség, és a hatalomvágy mentén, olykor párthűségbe csomagolva jelenik meg a naiv választók előtt, akik még zsilettpengét is képesek egy játszótéren szétdobálni…

Összességében, a magyar választási kampány, a társadalmi megosztottságon kívül a társadalom erkölcsi és kulturális színvonalát is élesen kimutatta. Mindez, annak a két évszázados folyamatnak a tetőpontja, amely elindította a társadalmat a liberalizmus és egyúttal a szocializmus lejtőjén. Ennek a magyar lejtőnek a meredekségét fokozta 1919., 1920., 1944,. 1947., 1990., azaz a nagy átverés, amely az európai szövetséghez és ezáltal ehhez a mostani, aljas és embertelen szellemiségű kampányhoz, valamint Magyar Péter gyűlöletkeltéséhez, egyházellenességéhez, durva és félelemkeltő szellemiségéhez vezetett.

Ebben a drámai káoszban, ebben határtalan gyűlölködésben még mindig csak szlogen a kereszténység. Noha, az egyetlen kivezető út a magyar nemzet számára, ha nem csak szóban, hanem tettekben, az oktatásban és a mindennapi életben is ott lennének – lehetnének – nagy, 19.-20. századi példaképeink, akik nem csak beszéltek a kereszténységről és a nemzet iránti elkötelezettségről, hanem élték is, sőt, közülük rengetegen az életüket adták a tisztességért, a hitért, az erényekért és a nemzet szolgálatáért. Ám, nincsenek, nem lehetnek ott, mert a nemzetközi politika parancsa más, de a mai politikai vezetés, az úgynevezett „elit” – amelynek a szellemi és ideológiai mércéje a táska vagy a cipő, a napszemüveg ára és márkája –, nem is tud sokukról.

Az utóbbi hetekben, hónapokban mindössze egyetlen helyen volt béke és összetartás: Csíksomlyón. Ez pedig ékes bizonyíték arra, hogy egyedül a kereszténység, a keresztény magyarság, a Krisztusban való egység, a szeretet és az egymás iránti megbecsülés, azaz, a Csíksomlyón tapasztalt keresztény és magyar szellemiség teremthet békét és biztonságot a magyar nemzet számára.

Stoffán György

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: Pusztaszabolcs – rengeteg zsilettpengét dobáltak szét a várossá avanzsált nagyközség közkedvelt, új játszóterén, a homokozóban és a csúszda környékén / Fotó a helyszínről