Budai Gyula: a NAV nyomoz a Lánchíd felújítása ügyében
A Nemzeti Nyomozó Iroda a vesztegetés miatti ügyet célszerűségi okból a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) teszi át – írta a Lánchíd felújítása kapcsán Budai Gyula fideszes politikus Facebook-oldalán csütörtökön.
Ennek alapján a feljelentésemben szereplő vesztegetés bűncselekményében a Nemzeti Adó-és Vámhivatal fog nyomozni, amely 2023. novembere óta költségvetési csalás miatt már nyomoz Vig Mór és társai ellen – közölte a kormánypárti politikus.
[irp posts=”116601″ ]
Budai Gyula hozzáfűzte: a Nemzeti Nyomozó Iroda április 18-án vesztegetés miatt nyomozást rendelt el az általa tett feljelentés alapján, amely szerint a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. milliárdos tételben utalt Vig Mór cégének a Sunstrike Kft.-nek, majd az átutalt összeget, különböző számlákról készpénzben felvétették, és ez a készpénz közvetítők révén visszakerült a „Városházára”.
Legfrissebb anyagaink:
Lángba borult Franciaország: 800 ezren tüntettek, 1200-an letartóztatva, Limoges-ban összeomlott a városháza tornya
Ukrán drónok bénították meg Szentpétervárt: lángokban a kikötő, 20 ezren áram nélkül, a repülőtér órákig állt
„Ez az első dominó” – Zelenszkij szerint a dízelüzlet után jön a gáz és a szankciók enyhítése, Nagy-Britannia pedig inkább lángba borítaná a kontinenst
„Mindketten benne voltak” – kiderült, ki áll a Starlink-lassítás mögött, miközben Kijev sötétbe borult
„A Jóisten 16 évet adott, néggyel még tartozik” – Orbán Viktor Lakitelken üzent a Tisza-kormánynak
„Mégis bevágtak ide” – a börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika: „Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem”
Magyar Péter testvérének lapja provokálta Orbán Viktor édesanyját – „Lesz-e ima Orbán Viktorért is?”






















