Hídpénzbotrány: Budai Gyula vesztegetés miatt tett feljelentést
Hivatali vesztegetés bűntettének gyanújával tett feljelentést a hídpénzbotrányban Budai Gyula – jelentette be a Facebookon közzétett videójában a fideszes politikus. Budai ugyanis olyan információkhoz jutott, hogy a hídpénzből jelentős összegek áramlottak Vig Mór közvetítésével a fővároshoz.
A tegnapi napon a hatósághoz fordult és feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) a fővárosi baloldalhoz és Vig Mórhoz köthető Lánchíd-botrány ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő. A politikus elmondta, hogy a napokban kapott egy levelet, amiben fontos információk voltak a Lánchíd felújításával kapcsolatban.
A levélíró információi szerint Vig Mór a Mammut áruházban található egyik biztonsági cég irodájába járt elszámolni. Ez a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel – tette hozzá Budai, megjegyezve, hogy az elszámolás a biztonsági cég vezetőjével történt. A levélíró úgy tudja, hogy a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővároshoz. Budai Gyula szerint ezek a tények felvetik a hivatali vesztegetés bűntettének gyanúját, így a tegnapi napon feljelentést tett az NNI-nél, a feljelentéshez csatolta a levelet is.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Karácsony Gergely és „politikustársai” a Lánchídon (Forrás: Videa)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







