Tisztelet az igazmondónak!

Szeretném kifejezni a legőszintébb elismerésemet és köszönetemet a szerzőnek, Bella Árpádnak, a „Civilek felhívásáról, avagy légy előbb magyar” c. cikkéért. És a hozzászólóknak is, akik a cikk tartalmához méltó észrevételekkel gazdagították a mondanivalóját. Egy dologban nem vagyok biztos: Érdemes-e, helyes-e kiállni az un. magyar kormány mellett? Megérdemli-e ez a kormány, hogy bárki szót emeljen mellette?

Én nem olvastam el a sajtótörvényt és nem is fogom. De „képmutatón” meghallgattam a róla szóló vitákat és elszörnyedtem a védői érveit hallván. Azt mondja az egyik főokos: „Várjuk meg, hogy vissza fog-e élni az a bizonyos médiahatóság a helyzetével és utána mondjunk véleményt és ne előre ítélkezzünk”. Szegénykém még azt a jó öreg Parkinson törvényt sem ismeri, hogy ami el tud romlania, az el fog romlani. Amivel vissza lehet élni, azzal vissza fognak élni. Ez természeti törvény.

Még nem hallottam eddig, hogy valaki megkérdezte volna, vagy megmagyarázta volna, hogy a médiahatóságban, legalább a demokratikus látszat megőrzése céljából, miért nem engedték meg az ellenzéknek az arányos részvételt, amikor a kétharmad és a posztkommunista pártfegyelem és a pártokon belüli véleménydiktatúra miatt mindenkit le tudnak szavazni. Ennyi eszük sem volt, hogy a demokráciának, többpártiságnak legalább ezt a látszatszintjét megengedjék? Vagy ekkora volt a párton belüli tülekedés a húsosfazék körül, pl. annak a hatására, hogy megszűnt a progresszív jövedelemadó és emiatt még vonzóbbá váltak a sokadik pozíciók az önzetlen nemzeti polgárok számára? Csak nem hagynak egyet is az ellenzéknek, mikor csak a jó Isten tudja, hogy egy ilyen lehetőség adódik-e még az életükben?

Egy másik főguru – nem jegyeztem meg a nevét, mert minek? – álszent képpel megkérdezte, hogy baj-e az, ha a fiatalok által nézett műsoridőben nem fognak pornográf, vagy erőszakos tartalmakat bemutatni, vagy hasonlóan káros akármiket? Ha valóban ez a cél, miért nem engedtek be egy jobbikost? Biztos vagyok benne, hogy azoknál lelkesebb munkatársat és támogatót nem kaptak volna az efféle céljaik elérése érdekében. (Sajnos a kereszténydemokraták esetében ebben nem vagyok biztos.) Azt is megtehették volna, hogy önigazolásul felolvassák a tévében, a nagy nyilvánosság előtt, a törvény erre vonatkozó bekezdését, de azt sem tették. Miért? Talán nincs is ilyen a törvényben és majd menet közben fognak határozni arról, hogy mi a jó és mi a rossz, az időszerű rossz, az alkalmi rossz, mert honnan is lehetne azt előre tudni ebben a neoliberális, értékrelativista világban? Miért kellett ilyen utólag magyarázott, utólag beleképzelt „nemes célok” érdekében ilyen homályos tartalmú törvényt hozni, legalábbis a törvényt védő szakértők szavai alapján ítélve, amelyről majd utólag, a „gyakorlatban” kívánták megállapítani, hogy jól működik-e, vagy sem? Hogy „demokratikusan” alkalmazza-e a médiahatóság a sejtelmesen megfogalmazott paragrafusokat, vagy nem? Mert tehetnek-e a demokrácia felkent bajnokai bármit is, ami nem demokratikus? Vagy beszéljünk a kifinomult EU nyelven: „demokrácia deficites”? Micsoda gondolat! Ugye, hogy nem? Mint amikor a „munkásosztály megszerezte a hatalmat”, fölöslegessé vált a munkásmozgalom és a munkások részvétele a politikában, mivel a döntéseket az ő „élcsapatuk” hozta, és ki tudta volna jobban képviselni az érdekeiket, mint a saját élcsapatuk? Nem így vagyunk-e most a polgári demokrata osztály élcsapatával?

Bennem azonban kialakult egy gonosz sejtés: a Fidesz most a saját strébersége áldozatává vált, mint annak idején Szakasvili. Az a szegény félmajom elhitte, hogy a „nemzetközi közösség” legfőbb ügye Dél-Oszétia felszabadítása a „putyini zsarnokság” alól. Szegény nagyemberünk elhitte, hogy a „nemzetközi közösség” legfőbb gondja a Jobbik és a Gárda eltaposása, ellehetetlenítése. Ennek meg akartak felelni. Csak az volt a bökkenő, hogy képtelenek voltak bármilyen jogcímet találni. Sehol semmi törvénytelenség! A láthatáron sem! Egyetlen módszer maradt tehát, az elhallgattatás. Erre a legjobb eszköz a médiatörvény. Egy olyan médiatörvény, amelyekben nincsenek meghatározva a törvénytelenség ismérvei, amely lehetővé teszi a „politikai inkorrektség” büntetését. Szegény ugyanúgy, mint Szakasvili, azt hitte, hogy a „nemzetközi közösség” társul fogadja őt. Erről azonban szó sem lehet, mert azok nem a Szakasvili és Orbán-féle Hübele Balázsokban bíznak meg a legjobban, hanem a Gyurcsányokban és a Kókákban. Ezért támadtak rá a kormányra sakálfalkaként, noha tudták, hogy az ő kedvükért alkották meg ezt a törvényt. De a Gárda és a Jobbik ügye nem volt olyan fontos, mint a kormány legitimációjának a gyengítése a teljes, gyurcsányi, kókai behódolásig. A bankok és a multik esetleges megadóztatását fenyegetőbbnek ítélték a Gárdánál és a Jobbiknál. A stréber tehát öngólt lőtt. A „szuverenitásunk egy kis darabkájáról” a nagyobb jó, az EU tagság kedvéért való „önkéntes lemondás” azzal járt, hogy a „független, szuverén Magyarország, az Európai Uniónak az európai népek „testvéri közösségének” büszke és egyenrangú tagja azon rimánkodik, hogy mondanák már meg a magasságos Uniónak az urai, hogy milyen törvényt alkosson, milyet szabad neki alkotnia, és megígéri, hogy akkor a javaslataikat fogja törvénnyé emelni. Tessék mondani, hogy akkor mi szükség van az országgyűlésre, a választásokra, a pártokra, a senkit sem, pontosabban csak a pártjuk központi bizottságát képviselő un. képviselőkre és a többi költséges és teljesen fölösleges EU-konform színpadi díszletre a globáldemokrácia színpadán? És Orbán, mindezt látva, még mindig nem ébred föl. Még mindig igazodik.

Ahogy Kádár igazodott a szocialista demokrácia moszkvai urainak az elvárásaihoz, úgy várja Orbán a globalista demokrácia brüsszeli alkirályainak a vállveregetését. Ezért mar bele azokba, akik sosem ártottak neki, akiket az állítólagos ellenségei a legádázabbul gyűlölnek, akik épp ezért a leghasznosabb fegyvertársai lehetnének, és ezért hozott egy olyan ostoba törvényt az ország ellenségeinek a szolgálatára, amelyből azok kutyapórázt készíthettek a számára. Ez a szomorú valóság, t. Olvasóim.

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!