KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A baloldal ugyanazt játszotta el az Atlétikai Stadionnal, mint a Puskás Arénával

Kísértetiesen hasonlít a Puskás Aréna körüli baloldali mizéria arra, amit most az Atlétikai Stadion kapcsán láthattunk tőlük. Mindkét létesítmény ellen foggal körömmel harcoltak, majd jegyeket igényeltek, hogy bejussanak az eseményekre.

A Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet arra, hogy nem újdonság az, amit Karácsony Gergelyéktől láthattunk az atletikai világbajnokság kapcsán. A főpolgármester azzal fenyegezőzött, hogy nem megy el a megnyitóra, az egész esemény lefújásával zsarolta a kormányt, tüntetéssel akart gátat szabni a programnak, most pedig jegyeket igényel.

Mint ismert jövő szombaton veszi kezdetét a budapesti atlétikai vb, ennek alkalmával pedig Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina, Fürjes Balázs, valamint Gyulai Miklós társaságában szerdán találkozhattak Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével. A ferencvárosi Fidesz korábban arról értesült: ötven ingyenjegyet kért és kapott a ferencvárosi önkormányzat az atlétikai világbajnokságra. Mindezt úgy, hogy a fővárosi baloldal 2019-es önkormányzati választási győzelme óta folyamatosan zsarolja a kormányt a világbajnokság lemondásával, a sporteseményt politikai ütőkártyaként használta saját érdekeinek érvényesítésére.

TÜNTETÉS AZ ATLÉTIKAI STADION ELÉ?

A szerdai találkozó egyébként azért is érdekes, mert Karácsony Gergely az elmúlt hetekben azzal is fenyegetőzött, hogy a megnyitó napján tüntetést szervez az atlétikai stadion elé, ha a kormány nem fizeti ki az Egészséges Budapest program (EBP) forrásainak fennmaradó részét.

Mint mondta: ott lesz, csak nem bent, hanem kint a stadion előtt. A múlt hónapban Karácsony még azt is kijelentette, hogy nem vesz rész a világszerte közvetített sportesemény megnyitóünnepségén. Arról is beszélt: a vb nyilvánosságát arra fogják felhasználni, hogy elmondják, a kormány nem tartotta be a szavát, a kabinet által ígért forrásoknak csak közel a fele érkezett meg a kerületekhez. Pénteken végül bejelentette: felhagy a zsarolással. Emlékezetes az is: a The Economistnak adott interjúban nemcsak a magyar miniszterelnök fizikai adottságain gúnyolódott, de a lap megjegyzése szerint Karácsony „egy drága atlétikai stadion ellen kampányolt”.

Ez is érdekelheti:  Putyin: Háborúban állunk a NATO-val - Magyar B. Tamás jelenti

KÍSÉRTETIES HASONLÓSÁG

Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos baloldali kommunikáció, valamint az azt követő magatartás kísértetiesen hasonlít a Puskás Aréna esetére. Ma a baloldali pártok ugyanis már egymást felváltva drukkolnak a magyar válogatottnak, politikusaik kijárnak Puskás Arénában rendezett mérkőzésekre, koncertekre, megépítését azonban egyáltalán nem támogatták.

Ellenzékben is átérezzük felelősségünket, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Magyar Orvosi Kamara szakmai javaslatait politikai támadásnak veszik, a digitális oktatást nem szervezték meg; hogy 30 milliárdos hitelkeretet nyitunk Moldáviának, 200 milliárdért most majd az üres Puskás-stadionban gyönyörködhetünk

– mondta 2020. március 16-án az MSZP-s Tóth Bertalan a Parlamentben. A Jobbik sem vélekedett másként 2020 áprilisában, amikor kettős mércét kiáltottak a Fidesz politikája kapcsán.

Miközben az orbáni propagandafilmben látható kórházban hiányzik a csempe a falról, üzemképtelen a lift és a dolgozók szinte semmit nem érő maszkokban kezelik a fertőzötteket, a Puskás-stadion felépítésére 190 milliárd forintot költött a kormány, és évente mintegy 2 milliárd forintból üzemeltetik

– írták a Facebookon. A stadionellenes kirohanáshoz Szabó Tímea is csatlakozott, amikor azt mondta:

A ma átadásra kerülő Puskás Stadion átépítésének története jól mutatja, hogyha a fociról van szó, Orbán Viktor képtelen a mértékletességre. Az új építmény megint túlárazott, és sem a fenntartása, sem a jövőbeni kihasználtsága nem megoldott.

„CSAK REMÉLNI TUDOM, HOGY A PUSKÁSBAN LESZNEK TÖMEGEK IS”

A Puskás Stadion most leginkább focimeccsek befogadására lesz alkalmas, csak remélni tudom, hogy a focimeccsekhez lesznek majd tömegek is

– írta 2019-es Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely, akit Budapest főpolgármestereként a stadion megnyitójára is meghívtak, de nem ment el, mert mint mondta, nem az a meccsjárós típus. Majd 2021-ben, amikor rájött, hogy a magyar válogatott mérkőzéseit telt házas stadionokban tartják, ő sem volt rest, hogy kilátogasson.

Az említett mérkőzésre Karácsony Gergely mellett az a Fekete-Győr András is kiment a mérkőzésre, aki korábban egy videóban arról értekezett, hogy „egy percen túl sem tud nézni magyar meccset”.

Az nekem nem elég, hogy azért, mert magyar vagyok, azért nekem szeretnem kell a magyar focit

– hangoztatta korábban. Idén márciusban, a magyar labdarúgó-válogatott a vendég bolgár csapat felett aratott könnyed, 3-0-s győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

Ez is érdekelheti:  Szentkirályi Alexandra: összeállt a Karácsony-DK-Tisza nagykoalíció

Fekete-Győr András Facebook-oldalán következőképp kommentálta az eredményt:

Szeretjük a jó focit, még inkább, ha három gólt hoz, de leginkább, ha a miénk.

Magyar Nemzet

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!