Az Egyesült Államok kedden élesen korlátozta Magyarország részvételét a vízummentességi programjában a 2011 és 2020 között kiadott új útlevelekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt – írta meg a Politico.
Információink szerint az USA az összes kettős állampolgár adatait – elsősorban a kárpátaljai és vajdasági magyarok adatait – akarták megszerezni Magyarországtól. Az amerikaiak akkor azt mondták, hogy ha Magyarország nem adja ki ezeket az adatokat, akkor eltörlik a kedvezményeket. Ehhez képest eltörlés helyett most csak szigorítottak. Közben már reagált a Belügyminisztérium is az amerikai döntésre, bosszúnak nevezte az amerikai intézkedést.
Az amerikai vízummentességi program keretében a részt vevő országok állampolgárai turisztikai vagy üzleti céllal akár 90 napra vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba, ehhez csupán egy úgynevezett elektronikus utazási engedélyezési rendszerre (ESTA, Electronic System for Travel Authorization) van szükségük.
Keddtől azonban a magyar útlevéllel rendelkezők számára az ESTA érvényessége két évről egy évre csökken, és az ESTA csak egyszeri használatra lesz érvényes.
– olvasható a Politicon.
A példátlan lépés biztonsági aggályok miatt történt, amely egyedüliként Magyarországot érinti az amerikai programban résztvevő 40 ország közül – írják.
David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete a bejelentés előtt a POLITICO-nak adott interjúban elmondta: „Több százezer olyan útlevél van, amelyet a magyar kormány az egyszerűsített honosítási program részeként bocsátott ki anélkül, hogy szigorú személyazonosság-ellenőrzési mechanizmusok lennének érvényben”.
Pressman szerint az amerikai kormány évek óta és több kormányzaton keresztül foglalkozik a magyar kormánnyal ezzel a „biztonsági résszel”.
Az Egyesült Államok 2017-ben ideiglenessé tette Magyarország státuszát a vízummentességi programban, és biztonsági aggályok álltak egy olyan döntés hátterében is, amely szerint a külföldön született magyarok 2020-tól nem lesznek jogosultak a vízummentességre.
Most azonban minden magyar útlevéllel rendelkező személy érintett lesz.
Mandiner
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!