KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

’56-os kiállítás-megnyitó magyarellenes támadás alatt

Ismételten megnyílt Budapesten a néhai Rácz Sándor által összeállított 1956-os emlékkiállítás, amelyet tíz évvel ezelőtt, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulójára készített az „üdvtörténeti jelentőségű” esemény főszereplőiről a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke. Az ünnepélyes megnyitót durva magyarellenes támadással próbálta akadályozni egy magyarországi zsidó alapítvány. A kiállítás naponta, 10-18 óra között  látogatható.

A kiállítást Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke nyitotta meg, Bottyán Zoltán elnökhelyettes,Oláh István térségi elnök, Bogyay Elemér (Torontó), Horváth István (Torontó), dr. Léh Tibor (Párizs) MVSZ elnökségi tagok  közreműködésével. Jelen volt és ugyancsak felszólalt Hóka Ernő (New York), a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség elnöke.

Patrubány Miklós és tisztségviselő társai sorra bemutatták a kiállítás egyes képein ábrázolt személyek sorsát, ’56-os szerepét, a hozzájuk fűződő emlékeket. Elhangzott, hogy a Magyarok Világszövetségének mind magyarországi, mind emigráns, mind az elcsatolt területeken élő tisztségviselői között számos meghurcolt, börtönviselt ’56-ost találunk, élükön Rácz Sándorral, aki 2003-tól tíz évvel később bekövetkezett haláláig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke volt. De szó esett azokról is, akik a forradalom vérbefojtóinak oldalán álltak, és még 1992 után is szerephez jutottak a szövetségben… Ez utóbbiak mára meghaltak, illetve megszűnt tisztségük az MVSZ-ben.

Az ’56-os emlékkiállítást tíz évvel ezelőtt Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke állította össze, és az ő szellemi tulajdonát képezi. Az anyagot családja bocsátotta rendelkezésre.

A Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulója alkalmából megismételt kiállítás megnyitóját beárnyékolta egy magyarországi zsidó alapítvány magyarellenes támadása. A Tett és Védelem Alapítvány nevet viselő szerveződés hírszerzői révén még a kiállítás megnyitója előtt „megvizsgálta” annak tartalmát, és saját honlapján, fényképes közleményben antiszemitizmussal vádolta a Magyarok Világszövetségét, követelve, hogy még a megnyitó előtt távolítsák el a Mindszenty József hercegprímást ábrázoló posztert, annak Rácz Sándor által adott képaláírása miatt: „Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják.”

Ez is érdekelheti:  Deutsch Tamás: példátlan, hogy az EP-ben az Európai Bizottság elnöke és a két legnagyobb uniós parlamenti frakció vezetője bejelentette, hogy meg akarják buktatni a magyar kormányt

A Magyarok Világszövetsége elutasítja ezt a durva beavatkozást, azt magyar- és demokrácia-ellenes cselekménynek tartja, mind módszerében, mind stílusában, mind tartalmában. Egyben arra inti a Magyarországon működő zsidó alapítványt, hogy tartózkodjék a magyarság nagyjainak történelemhamisítással történő további gyalázásától, és mindennemű magyarellenes cselekménytől.

A kiállítás szereplőinek, képeinek válogatása, a hozzájuk társított szövegek egytől-egyig Rácz Sándor véleményét hordozzák, az ő szellemi tulajdonát képezik. A forradalom egyik legnagyobb hősének, akit a forradalom vérbetiprói ártatlanul életfogytiglani börtönre ítéltek – mint minden embernek – joga van a véleményalkotáshoz, és azt az utókornak sem cenzúráznia, sem meghamisítania nem szabad. A kiállítás teljes anyaga – beleértve a Mindszenty-képet – a helyén marad.

Rácz Sándor ’56-os emlékkiállítása minden nap 10-18 óra között látogatható az MVSZ Magyarok Háza Bethlen Gábor kerengőjében.

A kiállítás nyitó-képei

Patrubány Miklós (középen) és a részvevők egy csoportja

 Mindszenty József hercegprímás Rácz Sándor és Pongrátz Gergely között

MVSZ-vezetők: Bottyán Zoltán elnökhelyettes, az elnök és Oláh István térségi elnök

Fotók: Kőszegi M. László

MVSZ Sajtószolgálat

Rácz Sándor ’56 -os kiállításának megnyitója az 50. évfordulón

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “’56-os kiállítás-megnyitó magyarellenes támadás alatt

  1. óvatosnak, óvatosabbnak kellene lennünk, lenniük a keresztényeknek, amikor a zsidó feleinikkel vagyunk kapcsolatban. Ok érzékenyebbek, mint mi (±). Az, hogy Sanyi bátyánknak igaza volt, vagy sem (szerintem is igaza volt, mert Mindszenty, mint maga az Egyház is próbálta védeni a zsidókat a képességei szerint. Számunkra, a keresztények számára ez elégnek tunik, miközben a zsidók számára nem …

    mivel ok voltak a szenvedo fél, nekik kell ebben elsobbséget adnunk. Tudjuk azt, hogy más népekhez képest, mi még elég jók, rendesek voltunk a közénk telepedett zsidók irányában. Nálunk ezek soha sem
    szenvedtek pogromoktól. Nálunk kaptak az egyik elso egyik európai országban egyenjogot, politikai jogokat. Még a mi, a magyar zsidóellenesség is csak egy exportcikk, mint pl-ul a finnugrós teória is (az osztrákok hozták be nekünk). Ez méltatlan számunkra …

    az igazat (mindenben !) meg kell követeljük magunktól, majd másoktól,
    viszont amikor érzékenyekkel találkozunk, akkor óvatosnak kell lennünk. Mégha néhai Sanyi bátyánknak igaza is van .., valahogy ezt kesztyus kézzel kellene, vagy egyszeruen nem is szabadna felhozni.
    Ez persze egy egyéni, személyes véleményem …

    szeretettel, L

  2. Csak egyet lehet érteni Tisztelt Rácz Sándor véleményével! Azok meg nem menjenek a napra,akiknek vaj van a fejükön. Csendbe kellene maradniuk,szemlesütve,amennyi aljasságot elkövettek,elkövetnek a világ tisztességesebbik felén. Akár a Palesztinokon,vagy a Magyarokon. S lehetne tovább sorolni a világ nagyobbik részét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük