Hirdetés

Zetényi-Csukás Ferenc: Fontosnak érzem elmondani…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

“Nem futamodok meg ellenségem bírálataitól, meghallgatom azokat. Talán javamra szolgálhat azok átgondolása.” (Dávid király zsoltár -részlet-)

Zetényi-Csukás Ferenc

ZSIDÓK IMÁJA HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓÉRT
-Mirjam és rózsafüzér-

Magyarország volt a környező országok közül az első, amely 1867-ben emancipálta (egyenjogúságot adott) a honi zsidóságot. Az adott korban nem ismerek nemzetet, amely gazdasági vagy kulturális területen nagyobb lehetőséget biztosított az izrealitáknak, mint a magyar. Majd elindult egy folyamat, amelynek a vége ez lett:

„1919 után, a háborúvesztés, a legalábbis biológiai-származási szempontból a közvélemény által zsidónak tekintett kommunisták vezette Tanácsköztársaság után nem az a csoda, hogy olyan sokan antiszemiták lettek, hanem inkább az, hogy voltak olyanok, akik nem lettek azok”. (Karsai László: Befogadók /Budapest, 1993/ 20. o.)

…és mégis…

Kiss Arnold, Mirjam című, 1942-es kiadású – zsidó nők számára írt imakönyve régtől a birtokomban van, de annak 543. oldalán leírtak, valahogyan most kaptak szárnyra az internet világában. Voltak, akik cáfolták, voltak, akik megerősítették az abban írtakat, amelyben vitéz nagybányai Horthy Miklósért kérték imádkozni a rabbik a zsidó leányokat.

A képen az 1942-es kiadású Mirjam, benne a zsidó ima a kormányzóért

Íme, akkor lássuk azt a bizonyos részletet:

„Áldja meg Magyarország dicsőséges lelkű Kormányzóját, hogy bölcselmével és lángoló szívvel irányíthassa hazánk hajóját vágyaink révébe. Oh, hogy ennek a drága földnek minden lakója önzetlen munkával, testvéri megértéssel szolgálhassa hazánkat. Gyűlölet helyett szeretetet, félreértés helyett megértést, széthúzás helyett összefogást, szenvedés helyett jólétet küldj, oh Istenünk…” (Ezt az imát 1939. május 26-án a péntek esti könyörgő istentiszteleten Magyarország minden zsidó templomában elmondatták).

Kezemben megsárgult újságot forgatok. A régi papíron, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 76. születésnapját méltatja a zsidóság. Az újság neve: Magyarországi Zsidók Lapja, és 1944. június 18-át írtak akkor a naptárak…

“A Pesti Izraelita Hitközség Horthy Miklós 76. születésnapján a Wesselényi utcai Hősök templomában hálaadó istentiszteletet tartott. A hitközség elöljárósága, képviselő testülete testületileg megjelent, képviseltették magukat az összes felekezeti szervezetek és intézmények. Dr. Hevesi Ferenc főrabbi, ünnepi beszédében emlékezett meg a Kormányzó Úr dicsőséges országlásáról, s könyörgő imában kérte a Mindenhatót, hogy áldja meg Kormányzó Urunkat és a magyar hazát… Az istentisztelet a Hiszekeggyel kezdődött és a Himnusz eléneklésével ért véget.”

Az eseményt követő ünnepségen felolvasásra került a magyarországi és Erdély-honi zsidóság 1848. március 17-i kiáltványa is:

„Magyarok vagyunk és nem zsidók, nem külön nemzetbeliek, mert mi csak akkor vagyunk külön vallás-felekezet, midőn imaházainkban köszönetünket és legbensőbb hálánkat intézzük a Mindenhatóhoz, a hazára és ránk is árasztott kegyelemért, de az élet minden egyéb viszonyaiban honfiak, csak magyarok vagyunk.”
Írta a Zsidók Lapja, 1944. június 18-án.

Folytathatnám a példák sorát, de aki meg akar érteni az ennyiből is megért, aki nem, annak a sok is kevés.

Ma azoknak a leszármazottai vetnek követ Horthy Miklósra, akik meg sem születhettek volna, ha nem menti meg a szüleiket a kormányzó. Furcsa kor.

Jómagam soha nem származás, hanem a tettek alapján mondok véleményt másokról; ember és ember van csupán, minden általánosítás nélkül.

Nagy kár, hogy felborult a „Korrobori”, mert abba zsidónak és magyarnak – együtt és külön is – bele lehet halni…

Jó lenne felébredni ebből a rossz álomból, mert a cselekedet és a lélek az, ami emberré tesz!

Az Isten egy!

Zetényi-Csukás Ferenc
Horthy Miklós Társaság

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


6 thoughts on “Zetényi-Csukás Ferenc: Fontosnak érzem elmondani…

  1. kiválló szellemet tartalmazó írás (szerintem) …
    csak egyet tehetek hozzá ; az hiszem Angliában már jóval a Magyar Királyság elott a zsidoknak olyan egyenjoga lehetett már. Valami ilyesmit, ilyesmirol olvastam egyszer. Ez inkább olyan feltételezés
    számomra, mondjuk …
    szeretettel

  2. Varsóban van egy Antall József utca. Nem, nem a volt miniszterelnökünkről lett elnevezve (pedig majd ezt akarják bemagyarázni…), hanem annak nagyapjáról, aki a lengyel zsidók idemenekítését segítette, és Horthy államtitkára volt…

  3. ” ne azt nézzétek,hogy mit mondok,hanem azt,hogy mit teszek”. (ov)

    Természetesen az igaz,hogy soha ne a származás, hanem a tettek alapján mondjunk véleményt a másikról,de a “róluk kialakított véleményért saját maguk is tettek,de rendesen(?).
    “Magyarország bajcsinálói a zsidók,demoralizálják országunkat és ők azok a forradalmi bandának a vezetői ,akik az országot kínpadra vonják”. (Mindszenty bíboros B’nai B’rith figyelő 1949 január 28-án)
    Hasonló véleményen vannak a történelem nagyjai,mint Dio Cassius,2.századi történész, 3. Gyula Római katolikus pápa,Voltaire, Wagner Richárd,Sombart Werner,(zsidó) Bonaparte Napoleon,Winston Churchil, Benjamin Franklin, George Washington.,stb.
    “ti haragos és brutális nép,aljas és közönséges emberek,megérdemlitek a talmudizmus igáját,melyet viseltek.” (Diderot Denis francia tudós 18.sz.)
    “ti az ördög atyától valók vagytok,és a ti atyáitok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva,és nem állott meg az igazságban,mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól,a sajátjából szól: mert hazug és hazugság atyja.” (János 8.44)
    Sajnos az elmúlt 2000 év megmutatta,hogy a “torma milyen édesgyökér”.
    “mindenki ,aki a zsidók barátja ,hozzájuk fog hasonlítani,sőt közülük lesz egy. Isten nem tűri ezt az aljas népet. A zsidók elhagyták az Isteni vallást. Nem szabad megállnod abban a munkádban,hogy bemutasd a zsidók csalásait.” (Mohamed a Koránban)
    Izraeli orvosok(?) kísérletezése Palesztin gyerekeken,embereken, Új Germán Medicina tiltása keresztényeknek, kemo, deviza, só, szennyvíz ivó vízként, kemtrail, + sábeszdeklis magyar (?)politikai pockok,országok tönkretétele ,kifosztása IMF,stb.
    ” kapitalizmus a pénz kölcsönzésből nőtt ki. A pénz kölcsönzés tartalmazza a kapitalizmus alapötletét. Nézz meg a talmud oldalait megfogod látni,hogy a zsidók a pénzkölcsönzésből művészetet csináltak. Korán megtanították őket,hogy fő boldogságukat a pénz birtoklásában lássák. A pénzben rejlő minden titoknak a mélyére hatoltak. Ők lettek a pénz urai és a világ urai.” (Sombart Werner 20.századi zsidó közgazdász)
    Nem hiszem ,hogy ők védelemre szorulnának! Arra ott van az agymosó médiájuk , a megvásárolt, agyhalott politikai sisere had, a tudományos akadémia(?) képviselői, és a történészek nagy része,akik kifehérítik azt a sok mocskosságot ,amit az emberiség ellen elkövettek.

    “aki egy igazságtalanság mellett szó nélkül elmegy,az maga is cinkossá válik” (Bhagavad-Gita)

  4. N. Lajos mi köze egyáltalán a te angliádnak a magyar Kormányzó tetteihez avagy hogy milyen volt vagy milyen nem volt a helyzet a nagy angol honban — hiszen az angolok voltak a legelsők akik közrejátszódtak a hazánk szétdarabolásában ’18-ban . őrizd meg légy szíves magadnak az angol népséget — Sosem lesz egy érdembeli angol vetélytársa a magyar Kormányzónak !!

  5. “szekelyse”-nek ;
    ezt arra írtam, hogy nem mi voltunk, lettünk volna azok, akik a jövevény zsidók egyenjogúságát megadtuk volt. Ez persze mellesleges …

    1) “Az adott korban nem ismerek nemzetet, amely gazdasági vagy kulturális területen nagyobb lehetőséget biztosított az izrealitáknak, mint a magyar”
    2) Angliában az egy ilyen már igen régen megtörtént (ahhogy tudom) …

    na az igaz, hogy az “Adott korban…”, az nem kimondottan, a kronológia elsobbséget jelenti. Azt hiszem jobb lett volna nem … közbeszólnom itt …

  6. T.Nagy Lajos!
    Ajánlom elolvasásra az Exodus c. könyvet.Jól bemutatja az angolok hozzáállását a zsidó-kérdéshez a II.világháború után.
    “A keresztény Európában – mondja – egyetlen idegenszeru elem van: és az a zsidóság. Alig szabadultak meg az európai népek az iszlám hatalmától, most ismét a zsidó nép az, amely lázas izgatottsággal és ernyedetlen tevékenységgel azon merész tervet erolködik megvalósítani, hogy az európai népek fölött az uralmat megszerezze és azokat rabigába hajtsa.”

    http://igazmagyarok.uw.hu/HU/17-egyeb/Zsido/Orszaghoditok/03.htm

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Gondolkodni kellene Magyarok!!!

ARANY SAS DÍJ Történelmi Novellapályázat 2018 – a Magyar Irodalmi Lap pályázati felhívása

TV-nyilvános könyvbemutató
Close